A zsidó kultúra énekes őrzői

Nádorfi Lajos több száz dokumentumfilmet készített, és mintegy 130 rendezővel dolgozott filmes pályája során. Kíváncsisága, érdeklődése vitte a film műfaja felé. A tények tisztelete és a valósághűség kiemelten fontos a számára. Több olyan forgatási élménye volt, amely alapjaiban változtatta meg, vagy formálta világnézetét.

A Kántorok című film az évszázados zsidó kultúra négy kiemelkedő jelentőségű őrzőjének életútjába enged bepillantást.

Mindannyian főkántorként szolgálják gyülekezetüket, csodálatos hangjuk és kiemelkedő személyiségük együttesen járul hozzá a hagyományok fennmaradásához, a következő generációkra történő átörökítéséhez.

Történelmi tényekkel is alátámasztható, hogy mennyire ősi az a kulturális, vallási hagyomány, amely felett őrködnek. Magyarországi zsidókról szóló hiteles tudósítást ugyanis már a X. századból ismerünk, és egy századdal később már olyan komoly létszámban voltak jelen hazánkban, hogy törvénnyel kellett rendezni a keresztyén és a zsidó lakosság viszonyát.

Az Isten szolgálatát még ma is Mózes törvényei írják elő, a Tóra erkölcsi alapszabályokat fektet le a közösség számára.

A zsidó közösséget saját egyházuk fogja össze, és a betérés lehetősége is biztosított a nem zsidónak születettek számára. Az egyházon belül különböző hitközségek működnek, ezek feladata, hogy gondoskodjanak a vallási élet fenntartásáról, fejlesztéséről, hagyományos istentiszteletek rendezéséről, hitoktatásról.  

Nádorfi Lajos százperces filmjében Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora, Kardos Péter, a Thököly utcai zsinagóga főrabbija és főkántora, az Új Élet főszerkesztője, Tóth Emil, a Rabbiszeminárium, Zsidó Egyetem főkántora és Doff Imre, a Frankel zsinagóga főkántora beszélnek életükről és pályájukról.

Érdekes közös vonásuk, hogy mindannyian kórusban énekeltek, és onnan emelkedtek ki, onnan indultak el a kántorság felé.

Fekete László szerint a kántor a zene nyelvét hozza közelebb a hívőkhöz. Kortárs művészeti területen dolgozott, és énekhangja egészen az Opera színpadáig vitte. Édesapja hatására döntött végül a kántorság mellett. A filmvetítés utáni beszélgetésben elmondta, hogy a forgatás jó alkalmat adott a szereplőknek arra, hogy visszatekintsenek saját múltjukra, és összegezzék, hol tartanak most az életükben.  

Kardos Péter dobozkészítő inasként kezdte pályáját, majd Scheiber Sándor, az akkori pesti Rabbiképző Intézet igazgatója hívta be a szemináriumba. Azért fogadta el a meghívást, hogy elkerülje a katonaságot. A filmben leginkább a rabbiképzőben történtekre, csoporttársaira, professzoraira emlékszik vissza, így képet kaphatunk arról is, hogy milyen körülmények között és milyen személyiségek közreműködésével folyt az oktatás az ötvenes években.

Tóth Emil bemutatásánál belecsöppenünk a zsidó férfiak közösségének egy női szemek elől elzárt szertartásába, közös imádkozásába, ahol éppen egyikük születésnapjáról is megemlékeznek. A film egyik érdeme, hogy megnyitja az eddig zárt ajtók mögött folyó, csak férfiak részvételével zajló alkalmakat a nézők előtt. Tóth Emil ars poeticája szerint egy rabbi és egy kántor soha nem hagyhatja el a rájuk bízott közösséget, így ő is addig szolgálja a gyülekezetét, amíg ereje engedi.

Doff Imrének eredetileg szintén volt polgári foglalkozása, női kalapkészítőként indult, majd orgonistaként vitte útja a kántorképzőbe.

Scheiber Sándort tartja mentorának.

Nádorfi Lajos operatőr úgy gondolja: világunk mindennapi történései folyamatosan aktuálissá teszik, hogy foglalkozzunk a zsidó kultúrával. Fazekas Lajos rendezővel már régebb óta dolgoznak együtt, és mivel a rendező operatőr is, ez időnként nehezíti, de sokszor meg is könnyíti együttműködésüket. A vetítés utáni beszélgetésben köszönetet mondott a filmben szereplő kántoroknak azért, hogy rendkívül együttműködőek voltak, és bepillantást engedtek az életükbe, munkájukba.

Elmondása szerint szeretetből és szeretettel készítették a filmet, ez egyébként érezhető is minden egyes képkockán. Nádorfi Lajos nemcsak operatőre, de vágója is volt a filmnek, ezért nagyon sokszor megnézte a képanyagot, ezáltal még közelebb került a szereplőkhöz. Úgy gondolja, ők egy olyan fantasztikus kultúrának a hordozói, melyet nem szabad elfelejtenünk.

Kardos Péter főrabbi szerint a Kántorok című film azért is fontos dokumentációs munka, mert a benne elhangzottakat a fiatalok már nem tudják elmondani. A világ és a kántorképzés is komoly változásokon ment keresztül, így a film tulajdonképpen kortörténeti dokumentummá is vált. Egyben mementóként is szolgál, mert elkészülte óta Tóth Emil és Doff Imre főkántorok sajnos már nem lehetnek velünk.

A nyitóképen Kardos Péter főkántor.