Belso_udvar

A Héderváry-kastélyt a jelenlegi tulajdonos MANK jogelődje, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány 14 évvel ezelőtt, 2002-ben adta bérbe tíz évre egy vállalkozónak, aki abban kastélyszállót működtetett. Az üzletember a bérleti időszak lejártát követően viszont nem adta át a kastélyt jogos tulajdonosának, így az egykori alkotóház csak négy év bírósági pereskedés után, 2016. június 29-én kerülhetett újra a MANK-hoz Szabóné Németh Ágnes hédervári polgármester jelenlétében.

 

Kasznar_haz_kapuja

A tulajdonos az átvételt követően sajnálattal vette tudomásul, hogy a neves Héderváry-kastély, amely több felújítási szakaszon esett át az elmúlt évtizedekben, most ismét romos állapotban van. ?Egyelőre alkalmatlan arra, hogy használni lehessen, a vállalkozó a második emeleten még az ajtókat is leszerelte. A kastélyhoz tartozó úgynevezett Kasznár-ház évek óta egy romhalmaz, a parkból pedig a több mint egy évtizedes hanyag kezelés következtében bozótos erdő vált. A MANK-nak többéves munkájába fog kerülni, hogy az épületet régi fényébe állítsa vissza, és hogy a kastély ismét a nyugat-magyarországi művészeti élet fontos központjává váljon? ? mondta el Dr. Hóvári János főigazgató.