A Müpában megrendezett, április 25-ei sajtótájékoztatón Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum ? Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, a Magyar Pavilon nemzeti biztosa ismertette a Biennále koncepcióját és az előzményeket. Mint elmondta: a Ludwig Múzeum pályázatot írt ki a Biennáléra, melyre összesen 12 művész jelentkezett. Közülük választották ki Várnai Gyula képzőművészt, aki a Peace on Earth! ? vagyis Békét a világnak! ? című installációjával nyert, melynek kurátora Petrányi Zsolt művészettörténész volt. Fabényi Julia beszédében hangsúlyozta: fontos szempont volt a kiválasztás során, hogy olyan alkotás kerüljön ki az idei Biennáléra, amely érvényes, korszerű és a jelenlegi képzőművészetre pontosan reagál.

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a Velencei Biennále rendkívül magas presztízsű esemény, így Magyarország részvétele a kortárs művészet megmutatkozásának szempontjából kiemelten fontos. Az 1895 óta megrendezendő Biennálén ? az idei kiállítással és az építészeti Biennáléval együtt ? Magyarország összesen ötvennyolcszor vett részt. Hoppál Péter kiemelte: az, hogy a Ludwig Múzeumhoz ?települt? a Biennáléra való felkészülés, garantálja a szakma biztonságot.

Boros Géza, a Velencei Biennále irodavezetője, a projekt egyik koordinátora ismertette az idei kiállításon megjelenő alkotásokat, alkotókat. Fontos szempont az idei eseményeket tekintve, hogy több évtized után végre magyar alkotók is helyet kaptak a központi kiállításon. Az idei Viva Arte Viva címet viselő központi tárlaton összesen kilenc transzpavilon jelenik meg, amelyen Hajas Tibor és Vető János fotótablói lesznek láthatók, amelyeket a Biennále fő kurátora, Christine Macel válogatott be. Az Örömök és Félelmek Pavilonja című szekcióban megjelenő fotóakciók a Ludwig Múzeum koordinálásával kerültek be, hiszen a legtöbb kiállítandó alkotás a múzeum tulajdonát képezi, de emellett kölcsönzött alkotásokat a Szépművészeti Múzeum és a pécsi Jannus Pannonius Múzeum is a rendezvényre.

Hajas Tibor fiatalon, mindössze 35 évesen halt meg autóbalesetben. Performanszművészetét már életében elismerték ? nemzetközileg is ?, a mostani megjelenése pedig egyrészt nemzetközi publicitást ad az egykori alkotónak, másrészt műtárgyvédelmi szempontból is fontos. A Hajas-gyűjtemény fotótablóit ugyanis egy egyedülálló, zárt, UV-szűrős plexiburkolat alatt állítják ki antireflex fényvédő bevonattal, mely módszerrel elkerülik a páraingadozást.

Boros Géza a központi tárlat után bemutatta Várnai Gyula installációit is, amelyekkel kapcsolatban Petrányi Zsolt kurátor osztott meg részletes információkat. A kurátor beszéde előtt levetítettek egy kisfilmet, mely Várnai Gyulát és művészetét mutatta be. Az idei Biennálén ugyanis nemcsak az alkotások kapnak hangsúlyt, de maguk az alkotók is. Minden művésznek el kellett készítenie egy bemutatkozó kisfilmet, melyet a Velencei Biennále kitett a Facebook-oldalára. Ezzel is közelebb kívánják hozni az elkészült műveket és azok üzenetét a közönséghez.


20170425_11_600x400.png
Részlet a Várnai Gyulát bemutató kisfilmből

Petrányi Zsolt elmondta: a Peace on Earth! projekt az utópiák szükségességéről szól, arról: minden időben szükség van olyan elképzelésekre, melyek a céljainkat, a jövőképünket és ezáltal a világképünket is meghatározzák, ugyanis ezek az elképzelések az emberi gondolkodás alapjait jelentik. A cím kapcsán kiemelte: rendkívül provokatívnak tartja a Békét a világnak! elnevezést, hiszen a mai ember számára elképzelhetetlen egy ilyen békés utópia, az ő céljuk azonban a pozitív üzenet átadása volt.

Várnai Gyulának összesen hat installációja kap helyet a Biennálén, melyből három átdolgozott, három pedig teljesen új. Így Szivárvány címmel kiállítanak egy korábbi installációt, mely összesen 2000 kitűzőből és cégemblémából formál meg egy szivárványt ? a Biennáléra 8000 kitűzőt és cégemblémát használt fel Várnai. Teljesen új installáció az 5 perc című alkotás, melyet egy óriáskerék ihletett. Az egykori vidámpark óriáskerekének cikkelye éppen az óra öt percének felel meg, de földre helyezve a működésképtelenséget, az időtlenséget jelképezi. A forgó kerékforma pedig a sci-fi filmek űrvárosait idézi, ahogyan erre utal az installációt képező videó is. Az 5 perc és a Szivárvány című művek mellett helyet kapnak még a Lem, a Neonbéke, az E-wars és a Láthatatlan városok címet viselő installációk is. A Velencében kiállított alkotásokat november 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Kultúra.hu

Fotó: Papp Eszter