Az 1993-ban ötven fővel induló, jelenleg 1000 főt számláló Magyar Örökség, Prima Primissima és Európa Tánc-díjas társulat a 2018-as jubileumi évadot táncelőadásokkal, könyvmegjelenéssel és filmbemutatóval ünnepli ? hangzott el a rendezvénysorozat táncbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján Budapesten január 22-én.

Timár Böske alapító, művésztanár köszöntőjében elmondta: az elmúlt 25 évben családok ezrei tartották és tartják ma is fontosnak, hogy gyermekeik a Timár Sándor nevével fémjelzett módszerrel, komplex zenei és táncos nevelésben részesüljenek, és a nemzeti kultúra már kicsi koruktól beépüljön mindennapjaikba.

A Magyar Örökség-díjas táncművész kitért arra, hogy a Csillagszeműek társulatában a 3 évestől a felnőtt profi táncosig minden korosztály megtalálható és táncpedagógusaik jelenleg 20 budapesti, vidéki és külföldi helyszínen oktatnak. ?A Csillagszeműek egy hatalmas család, hiszen a gyerekek icipici korban kerülnek hozzánk és mi az életük mindennapi részévé válunk? ? hangsúlyozta.

Az évforduló alkalmából a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar koreográfus, táncpedagógus életművét feldolgozó kötet jelenik meg a Püski Kiadó gondozásában. Emellett január 28-án tűzi műsorára az M5 csatorna Tari János rendezésében A táncanyanyelv mestere című portréfilmet Timár Sándorról.

Vásáry Tamás, Kossuth-díjas magyar zongoraművész az ünnepségen Kodály Zoltán módszeréhez hasonlította a Timár-módszert, amely ? mint mondta ? azt képezi le néptáncban, amelyet a Kodály-módszer a zenében.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Kovács Tamás