Liber Endre, a kezdeményezés megvalósításáért felelős kollégium vezetője a január 13-ai, szegedi sajtótájékoztatóján elmondta: a programot 2015 decemberében azzal a szándékkal indították, hogy támogassa a népzenei utánpótlást, segítse az új, színpadképes népzenei produkciók létrehozását. A program fontos eleme egy jól működő, országos klubhálózat létrehozása is. Ennek első elemeként alakult meg tavaly ősszel a szegedi Fonó Klub, idén tíz, hasonlóan sikeres, magas minőséget nyújtó intézmény létrehozását támogatnák.

 

A bel- és a külföldi koncertlehetőségek bővítése mellett fontosnak tartották új közönségrétegek megszólítását is, ennek érdekében támogatták népzenei együttesek fellépését olyan fesztiválokon, melyeken korábban ez a műfaj nem jelent meg ? közölte a szakember. A program feladata a táncházmozgalom támogatása és a képzési lehetőségek bővítése is annak érdekében, hogy az előadók olyan komplex ismereteket szerezzenek, melyekkel másfél óráig le tudják kötni a közönség figyelmét. Az együttesek pályázati forrást kaphatnak honlap, videó, lemez készítéséhez, és segítik színpadi produkciók koreográfiáinak megszületését is.

 

A program 2016-ban mintegy 300 millió forintból gazdálkodhatott. A kezdeményezés anyagi fedezetét az Artisjus által beszedett üres hordozói jogdíjak egy része biztosítja, az idén rendelkezésre álló forrás pontos nagysága május végére derül ki ? mondta Liber Endre.

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com