November 26-án mutatták be a Budai Vigadó épületében a Csak előre, édes fiam? című történelmi album második kiadását, amely egyedi módon, gyalogsági jelvényeken keresztül mutatja be a magyar hadtörténetet.

A Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója, Polyák Albert köszöntőjében elmondta, hogy az Intézet alapfeladatának a közösségépítést tartja, ezért is vállalták a kötet kiadását. ?A magyar történelem, a magyar sors nem érthető meg az első világháborús történések és az azt követő események ismerete nélkül.? Kiemelte: ma is fontos helyre tennünk a múltat helyretenni a továbblépés, a nyugodt jövő építése érdekében.

Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára bevezető szöveget is írt a kötethez. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az első világháborúra való visszatekintés fontos része a nemzeti identitás formálásában. Különösen fontosnak tartja a fiatalok megcélzását, hiszen a nagy háború sérelmei és áldozatai őket is érintik, még ha közvetve is. ?A mi felelősségünk, hogy ebben az örökségben megtaláljuk a magunk feladatát annak ápolásában.?

Dr. Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Parancsnoka történelmi szempontból közelítette meg, hogy 2014-18 között minden évben több olyan esemény lesz, amelyek az első világháborúra emlékeztetik a lakosságot, hiszen a kommunizmus alatt erre nem volt lehetőség. ?Ez a könyv nagyon jól támasztja alá azt a törekvést, ami ebben az országban a hadtörténet területén folyik: minél magasabb szinten, alaposabban tudjuk megmutatni a társadalomnak az akkori tragédiákat.?

Hermann Attila több jelvény történetébe, a szimbólumok megfejtésébe is beavatta a hallgatóságot, valamint elmondta, hogy a 2012-es első kiadás óta mikkel tudták bővíteni az albumot. ?2012 óta három olyan jelvény került elő, amik korábban nem voltak Magyarországon megtalálhatók: kettő Ausztriából, egy Csehországból. Továbbá újrafotóztunk több jelvényt és olyan információkkal bővítettük a leírásukat, amelyeket korábban nem tudtunk.?

Dr. Sallay Gergely lektor hozzátette: a jelvények gyűjtése gyakorlatilag a háború végével elkezdődött, de csak az utóbbi évtizedekben tudtak igazi eredményeket elérni. Ennek egyik jelentős mérföldköve ennek az albumnak a megjelenése. ?Mai fejjel nehezen tudjuk elképzelni ezeknek a jelvényeknek a jelentőségét. Túlélési mutatók voltak: minél többet viselt valaki, annál több harcon ment keresztül.?