Túl a legendákon – Hermann Róbert Görgei Artúrról

Politikai manipulációnak, illetve nemzeti naivitásnak nevezte korábban a Görgei Artúrról szóló árulás vádját. Mit értett ez alatt?

Görgeit már 1849 augusztusában megvádolták, hogy elárulta a szabadságharc ügyét, holott abban a katonai helyzetben más lehetősége nem volt, mint a fegyverletétel. Az árulási vád két irányból indult. Az egyik az emigrációból eredt, és Kossuth Lajos nevéhez fűződik, és politikai célokat szolgált. Kossuth megpróbálta bebizonyítani, hogy lemondása a kormányzóságról azért érvénytelen, mert Görgei nem arra használta a legfőbb hatalmat, amire kapta, hanem a saját önös céljaira. Szüksége volt erre az érvelésre, mert az emigrációban mindenki azt kérdezte tőle: miért adta át a hatalmat Görgeinek, ha egyszer tudta, hogy áruló. El akarta érni, hogy a nyugati nagyhatalmak úgy tárgyaljanak vele, mint az emigráció első számú vezetőjével, ezért 1867 után is fönntartotta az árulás vádját.

Pedig elég ránézni az 1849-es augusztusi katonai erőviszonyokra, látszik, hogy nem nagyon volt mit elárulni. Az országban volt 200 ezer orosz katona, 170 ezer fős császári hadsereg, velük szemben állt a honvédség 160 ezer embere, ebből 130 ezer első vonalbeli. 1849. augusztus 9-én a déli fősereg döntő vereséget szenvedett, Görgei 30 ezer emberéből ötezernek még fegyvere sem volt, legfeljebb bugylibicskája. Északra a hatalmas nagy orosz fősereg, kelten Erdélyt már elfoglalták az oroszok és az osztrákok, délen jön Haynau a diadalittas seregével. Mit lehetett ebben a helyzetben elárulni? A vád azért maradhatott fenn ilyen hosszú ideig, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha igazunk van, akkor okvetlenül győznünk kell. A háborút azonban nem az igazság, hanem az erőviszonyok döntik el.

Zseniális hadvezér volt, hiszen egy szedett-vedett hadsereggel ért el fantasztikus sikereket. Pedig nem is készült katonának, tudós szeretett volna lenni.

Görgei 1832-től 45-ig szolgált a császári és királyi hadseregben. Nagyon ambiciózus fiatalember volt, határozott és erélyes. A kémiai pályán szerette volna magát kipróbálni. A kókuszdió zsírsavairól írott értekezését a bécsi akadémián is felolvasták és megjelent két vezető német nyelvű kémiai lapban. Ő maga is mondta, hogy katonai sikereit részint a kémiai tanulmányainak köszönhette: itt tanulta meg azt, hogy nem kell hinni az első benyomásnak, minden irányból meg kell vizsgálni a jelenségeket. Csak akkor szabad az eredményt véglegesnek tekinteni, ha minden oldalról alá tudjuk támasztani. Azt is zseniálisan tudta, melyik feladatra kit kell megválasztani. Csapatjátékos volt, aki tisztában volt azzal, mihez nem ért. A tervezés nem volt erős oldala. Olyan embereket keresett, akik képesek voltak szellemes haditerveket gyártani. Nemcsak a katonai, hanem a menedzseri képességei is jó hadvezérré tették. Megkövetelte a maximumot a csapataitól, de soha nem vitte őket reménytelen helyzetbe, nem vállalt eszement kockázatot.

Kossuth Lajos bizalma megrendült benne, pedig a szabadságharc legnagyobb sikereit Görgeinek köszönhettük. Miért?

Politikai okokból. 1849 tavaszi hadjáratában gyönyörű diadalokat aratott a honvédség, de aztán jött a hír, hogy jönnek az oroszok. A sikereknek mindig van gazdája, a kudarcoknak soha. Görgei nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel, nem is nagyon lehetett. Kossuth viszont kapkodni kezdett, és úgy vélte, valaki mást kell keresni Görgei posztjára. Annál is inkább, mert már tudni lehetett, hogy nem egészen osztja Kossuth politikai véleményét, utólag nem helyesli a trónfosztást és a függetlenség kimondását, talán összeesküvést is szőtt Kossuth parlamenti ellenzékével. Ez a politikai bizalomvesztés vezetett oda, hogy 1849. augusztus 1-jén leváltotta őt a fővezérségből.

A nagy túlerő miatt döntött a fegyverletétel mellett. Milyen más lehetőség lett volna, az utolsó töltényig harcolni?

A Zrínyi Miklós-féle kirohanásnak, az értelmetlen tömeges halálnak ebben a helyzetben nem lett volna semmilyen pozitív hozadéka. A sereg önfeloszlatása sem működhetett volna. Ebben az esetben rablóbandák lepik el az országot, az egyesével hazabandukoló honvédeket meg Arad környékén agyonverik a románok, ahogy az a felbomló déli hadsereg katonáival meg is történt. A fegyverletételnél el kellett dönteni, hogy az osztrákoknak vagy az oroszoknak adják-e meg magukat. Augusztus 10-én a minisztertanács úgy határozott, hogy ha elveszítjük a döntő csatát, akkor az oroszok előtt fogunk kapitulálni. Görgei ezt a döntést hajtja végre augusztus 13-án. De augusztus 11-én, mielőtt még megkapja a legfőbb hatalmat, a serege legfelsőbb vezetését összehívja egy haditanácsra, és ők is döntenek: két ellenszavazattal az oroszok előtti fegyverletételt szavazzák meg. Abban reménykednek, hogy így legalább megtorlás nem lesz. Egyébként Görgeiék ezzel a jelképesnek szánt cselekedettel is meg akarták mutatni, hogy az osztrákok magukban nem tudtak volna győzni.

A magyarok reménykedtek, hogy az orosz közbenjárásra nem lesz megtorlás. Ennek ellenére az osztrákok kivégeztek tábornokokat, miniszterelnököt és bebörtönöztek honvédeket. Egyedül Görgei Artúr úszta meg, őt internálták. Ez tovább erősítette az árulás gyanúját.

I. Miklós cár saját fiát, a későbbi II. Sándort küldte Bécsbe, hogy rávegye a császárt a kegyelemre, de Ferenc Józseffel levelezett ez ügyben az orosz fővezér, Paszkievics is. Arra próbálták rávenni, hogy gyakoroljon kegyelmet. Ferenc József azt írja Paszkievicsnek, hogy neki kötelességei vannak a birodalma többi népével szemben, ami azt jelentette, hogy saját belátása szerint fog cselekedni. De az oroszok elsősorban Görgeinek akarnak kegyelmet, gondolván, ha a fővezér kegyelmet kap, akkor az alárendeltjeinek sem jut súlyos ítéletet. Ezért a cár megfenyegette a császárt, ha nem kap a magyar fővezér kegyelmet, akkor elviszi magával Moszkvába. Az osztrákok ezt nagyon nem akarták, hiszen tartottak attól, hogy a tehetséges hadvezér a muszkák oldalára áll. A nagyhatalmak barátsága nem tart örökké. Ezért fogcsikorgatva, de kegyelmet adtak Görgeinek, és alig várják, hogy a többieket kiszolgáltassák nekik.

Görgei Artúr hosszú élete alatt - 98 évesen halt meg - magán viselte az áruló bélyegét. Magyarországon többször érte atrocitás, Vörösmarty Mihály gúnyverset írt róla, mégis óriási lelki nyugalommal viselte a néha nagyon megalázó helyzeteket.

Nagyon erős lelki alkat volt, de 1849. augusztus 13. után közel járhatott az idegösszeomláshoz. Ez látszik az akkor írott leveleiből. Utána Klagenfurtba internálták, és távol került a magyar helyzettől. Új otthonának polgári társadalma befogadta és tisztelték. Hazatérése után, 1867-ben derült ki számára, hogy milyen gyűlölet veszi körül. Erdélyben uradalmi intézőként és vasútépítésen dolgozott mérnökként. Egy értelmiségi kör Gyulai Pál vezetésével megpróbálta tisztázni őt az árulás vádja alól, de az éles gyűlölet az 1890-es évekig kitartott. Görgei Artúr polgári élőhalottá vált. Soha többé nem tudta tehetségét semmi hasznosra fordítani.

Megpróbálta magát az emlékirataiban is tisztázni, miért nem sikerült?

1852-ben jelent meg németül, két angol kiadásban, illetve olaszul. A Habsburg birodalom területén betiltották, magyarul 1911-ben jelent meg. Így azok a magyarok, akik nem beszéltek idegen nyelveket, Görgei álláspontját csak ekkor ismerhették meg. 1867-ben szintén írt egy védőiratot Gazdátlan levelek címmel. Itt a fegyverletételt és a nyári hadjárat körüli kérdéseket igyekszik tisztázni. A magyar sajtóban agyonhallgatták: mivel megcáfolni nem tudták, úgy tettek, mintha meg sem történt volna. A közvélemény jelentős részének hitbéli meggyőződése volt Görgei árulása. Hitbéli dolgokról pedig nem lehet vitatkozni.  

A két világháború között Görgei Artúrról már úgy vélték, komoly ember nem hisz az árulási vádban. Viszont a második világháború után újra a szabadságharc elveszejtőjeként tekintenek rá. Mi történt?

1919 után kutathatóvá vált a bécsi levéltár anyaga. Amit a magyar kutatók ebben találtak, az cáfolta Görgei árulását. Valószínűleg sikerült volna tisztázni, ha 1948-ban nem következik be Magyarországon a kommunista hatalomátvétel. Ők pedig sztálinista szokás szerint nemcsak a külső, hanem a belső ellenséget is igyekeztek megtalálni. A Görgei-kérdés remek politikai előkép volt a koncepciós perekhez. Lehetett mondani, hogy Kossuth hibát követett el, hogy nem számolt le időben a belső ellenséggel. Vele szemben Rákosi elvtárs viszont megtalálta azokat, akiket aztán ki is végeztek. Sajnálatos módon ebbe a történészi szakma fiatal üdvöskéi is beleálltak: amikor Görgei árulásáról értekeztek, ezt a politikai manipulációt támasztották alá a történettudomány eszközeivel. Később nyilván szégyellték, hogy alájátszottak ennek az aljas történetnek, de ezt nem ismerték be.

Ezért a 70-es évekig a szakmában a fő irány az volt, hogy talán nem volt áruló, de csak félszívvel harcolt. A szépirodalom sem segített, Illés Gyula Fáklyaláng című műve egy komplett koncepciós eljárás. Később épp az irodalom kezdte rendbe tenni Görgei ügyét. Féja Géza Visegrádi esték vagy Németh Lászlótól az Áruló volt a kezdet. Őket követte aztán a történettudomány: Urbán Aladár vagy Katona Tamás írásai. A rendszerváltás idejére már alig van szakmabeli, aki Görgei árulását vallaná. A vád az intellektuális alvilágba szorul, azok közé, akik összeesküvési teóriákban gondolkodnak, és akik szerint a magyar történelem az eltagadott igazságok gyűjteménye. A 170 éves vádat a tudomány mára megcáfolta, ennek ellenére sokakban tovább él. Ahogy Tisza Istvánról, Horthy Miklósról vagy Károlyi Mihályról is megoszlanak a vélemények. A 20. századról talán majd 100 év múlva lehet érvényes igazságokat mondani-

A kiállítás megtekinthető 2019. 06.23-ig.