hangf_spotify_banner_728x90

2019.03.15

Aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja – jelentette ki Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából elmondott beszédében pénteken az Országházban, mielőtt átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket.

Ader_dijatado
Áder János
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarországon a 19. század derekán egy lelkesült forradalomnál és egy hősies szabadságharcnál jóval több történt. A reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés együtt a feudális Magyarországból polgári Magyarországot teremtett – idézte Babits Mihály sorait az államfő. A megosztott jogokból, a közös teherviselésből, a megszenvedett szabadságból ekkor nemzet született, Babits szavaival „modern nemzeti közösség", amely erős, időtálló kapoccsal kötött magyart a magyarhoz, amely nemcsak érdekszövetség, hanem szellemi kötelék, az összetartozás, az összefogás korábban nem ismert eszméje – tette hozzá.


„Az önök teljesítménye, sikeres életpályája, az önök eredményei iránytű mindannyiunk számára. Egy modern nemzeti közösség számára, amely 1848-49 óta, az átélt történelmi viharokban sem veszítette el azt a képességét, hogy megbecsülje értékeit. A katedrán, laboratóriumban, ősi tárgyak között, műhelyben, próbateremben, ásatáson, levéltárban, szószéken vagy a színpadon eltöltött idővel segítenek megérteni a magunk helyzetét és feladatait a világban" – méltatta a kitüntetetteket Áder János.
A köztársasági elnök azt mondta, az áprilisi törvényekkel szentesített siker a magyar nép közös teljesítménye: ezekben a törvényekben a politikai bölcsesség, a jogászi tudás és a társadalmi reformok iránti őszinte lelkesedés lépett szövetségre.


dijatado_2019.03.15.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


Március 15. ezért válhatott a nemzet egyik legfontosabb szimbólumává, és ezért adják át minden évben a forradalom és szabadságharc emléknapján a legmagasabb állami kitüntetéseket – jelentette ki az államfő.


Áder János kiemelte, hogy legfontosabb erőforrásunk az egyes ember teljesítménye, „mert aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja". Hagyományt továbbadni, tanulságos történeteket mesélni, a múlt tényeit feltárni, zenét szerezni, szerkezeti mechanikával foglalkozni, terápiát alkalmazni, az új nemzedékeket tanítani, képet festeni, könyvet írni, szobrot faragni, az emberi méltóságért kiállni, lelket gyógyítani, a szavak eredetét megérteni, tehetséget gondozni, kutatócsoportot vezetni nem kevesebb felelősség, mint forradalommal kivívni, törvénnyé tenni vagy karddal védelmezni a szabadságot - fordult a kitüntetettekhez az államfő.


dijatado_2019.03.15._2
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint emlékeztetett, Babits Mihály mélyen hitt a szellem, a kultúra, a műveltség erejében, amely mindenkor önbecsülésünk alapja, amellyel különbözünk más nemzetektől és amelynek segítségével mégis megtaláljuk a kölcsönös tisztelet hangját másokkal.


A köztársasági elnök nemzeti ünnepünk alkalmából Kossuth Nagydíjat adományozott Törőcsik Marinak. A nemzet színésze, a nemzet művésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes és kiváló művész részére több évtizedes pályafutása során kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként.

Kossuth-díjat adományozott:
BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész részére a klasszikus és kortárs zongoraműveket egyedülálló virtuozitással, egyéni látásmóddal és érett muzikalitással interpretáló, nemzetközileg is sikeres előadóművészete, valamint Cziffra György életművének és emlékének ápolását szolgáló értékes munkája elismeréseként;

CSISZÁR IMRE Jászai Mari-díjas rendező, érdemes és kiváló művész részére a magyar és a világirodalom legnagyobb klasszikusait kivételes felkészültséggel és művészi igénnyel megjelenítő, sokoldalú színházi rendezői pályafutása elismeréseként;

FERENCZES ISTVÁN József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költő, szerkesztő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az erdélyi líra hagyományait posztmodern életérzéssel ötvöző, egyedülálló költői életműve, a székelyföldi magyar irodalmi életben betöltött jelentős szerepe, szerkesztői és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként;

GYÖNGYÖSSY KATALIN Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész részére klasszikus színházi és filmszerepekben nyújtott felejthetetlen, érzelemgazdag alakításai, példaértékű szakmai alázatról árulkodó, kiemelkedő művészi pályafutása elismeréseként;

HILDEBRAND ISTVÁN Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, érdemes művész részére nemzedékének egyik legtehetségesebb képviselőjeként a XX. századi magyar filmművészet számos monumentális történelmi filmalkotásának sikeréhez hozzájáruló, kimagasló színvonalú operatőri munkája elismeréseként;

KÁLMÁNDY MIHÁLY, a Magyar Állami Operaház énekese részére az operairodalom legnagyobb baritonszerepeiben, valamint koncert- és oratóriuménekesként is a világ szinte minden jelentős színpadán sikeres, kiemelkedő színvonalú művészi pályája elismeréseként;

KÁTAI ZOLTÁN énekmondó, zeneszerző részére a Kárpát-medence magyarságának összetartozás-érzését, nemzettudatát a régi magyar zene és irodalom népszerűsítésével, valamint a régi magyar krónikás énekek élményszerű megjelenítésével erősítő több évtizedes, példaértékű és hiteles történeti énekmondói pályafutása elismeréseként;

KISLÉGHI NAGY ÁDÁM festőművész, érdemes művész részére nemzetközi szinten is elismert, kiemelkedő művészi pályája, a bibliai történeteket figuratív ábrázolásmóddal megjelenítő, vallásos témájú alkotásai, valamint a világ számos templomát díszítő nagyméretű, szuggesztív falfestményei elismeréseként;

KOLTAY GERGELY zenész, zeneszerző, szövegíró, a Kormorán zenekar alapítója és vezetője részére az ősi magyar monda- és dallamvilág felelevenítésével a hazai zeneművészet tradicionális értékeit egyszerre megőrző és továbbadó, sokoldalú alkotó- és előadóművészi tevékenysége elismeréseként;

KOVÁCS MIKLÓS kékfestő mester, népi iparművész, a népművészet mestere részére a magyar népi kultúra hagyományainak ápolását és gyarapítását az évszázados múltra visszatekintő kékfestő mesterség művészi szintű gyakorlójaként és továbbadójaként több évtizede szolgáló, értékteremtő munkája elismeréseként;

MADARASSY ISTVÁN ötvös- és szobrászművész részére a szakrális és a profán értékek kapcsolatát tükröző, nemzetközileg is elismert alkotóművészete, a kisplasztikáktól és monumentális köztéri szobroktól az ötvösművészeti alkotásokon át a restaurációs és rekonstrukciós munkákig terjedő, kivételesen gazdag életműve elismeréseként;

MIHÁLY GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész részére a sport témáját és a magyarság sorskérdéseit mesteri forma- és atmoszférateremtő képességgel, egyedi módon megjelenítő, kisplasztikákat és monumentális köztéri szobrokat is magába foglaló alkotóművészete elismeréseként;

MÜLLER PÉTER József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró részére kimagasló színvonalú regény- és nemzetközi szinten is sikeres színpadi műveket magába foglaló drámaírói életműve, több mint hat évtizedes dramaturgi munkája, valamint a spiritualitás témakörében alkotott, főként a test és lélek harmóniájának kereséséről szóló, nagy népszerűségnek örvendő könyvei elismeréseként;

SELMECZI GYÖRGY Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének egyetemi tanára részére kivételesen sokoldalú művészi pályája, a vokál-szimfonikus, kamara- és kórusművek mellett számos nagy sikerű színpadi előadás és filmalkotás zenéjét is magába foglaló, nagy ívű zeneszerzői életműve, valamint magas színvonalú oktatói munkája elismeréseként;

SZIGETHY GÁBOR színháztörténész, rendező, író, irodalomtörténész, szerkesztő részére a reformkori és XX. századi magyar irodalmon, történelmen át a színháztörténetig számos témakört felölelő gazdag publicisztikai életműve, Gondolkodó magyarok című művelődéstörténeti sorozata, valamint szerteágazó kultúraszervező tevékenysége elismeréseként;

TAMÁS MENYHÉRT József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az erdélyi népköltészeti hagyományokat a bukovinai székely nyelvjárás ízességével ötvöző prózája, a XX. századi magyar történelem súlyos örökségét, a modern kori emberi tragédiákat hitelesen és érzékletesen bemutató életműve elismeréseként.


Széchenyi-díjat adományozott:

BARSI BALÁZS ferences szerzetes, a Sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom templomigazgatója részére kimagasló színvonalú hittudósi és nagy hatású tanári munkája, valamint a generációkat megérintő lelkiségi irodalmat gazdagító publikációs, illetve műfordítói tevékenysége elismeréseként;


BORBOLA JÓZSEF kardiológus, egyetemi magántanár, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főorvosa részére a szív elektrofiziológiai eltéréseinek és ritmuszavarainak kutatásában, gyógyításában, valamint innovatív kezelésének hazai meghonosításában betöltött szerepe elismeréseként;


BUZÁS EDIT IRÉN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének Igazgatója, egyetemi tanára részére a sejtek közti kommunikációban központi szerepet játszó extracelluláris vezikulák szerkezetének és működésének vizsgálata terén elért kiemelkedő kutatási eredményei, valamint az immunológia oktatásában végzett magas szintű munkája elismeréseként;


CSERMELY PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének egyetemi tanára részére a komplex rendszerek adaptációs, tanulási és döntéshozatali mechanizmusainak hálózatos vizsgálata területén elért iskolateremtő, a gyógyszerkutatásban is sikeresen alkalmazott eredményei, valamint a tudományos élet ifjú tehetségeinek felkutatása és pályájának egyengetése érdekében végzett, nemzetközileg is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;


FODOR PÁL történész, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója részére az orientalisztika, azon belül főként a turkológia és a történettudomány területén végzett kiemelkedő jelentőségű kutatásai, valamint a magyar bölcsészettudomány nemzetközi megbecsültségét erősítő intézményvezetői és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként;


KÁDÁR BÉLA, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke részére a gazdaság- és iparfejlődés, illetve a nemzetközi kapcsolatok és az összehasonlító gazdaságpolitika területén végzett, főként a történelmileg megkésett modernizáció problémáival, valamint a gazdasági növekedési folyamatokkal kapcsolatos, jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó kutatásai elismeréseként;


KARÁDI ISTVÁN PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara III. számú Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára részére a zsír- és szénhidrát-anyagcsere betegségek kutatása, valamint megelőzése és terápiája terén elért kiemelkedő eredményei, továbbá a belgyógyászat számos területét magába foglaló, iskolateremtő oktatói munkája elismeréseként;


KISS JENŐ, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszékének professor emeritusa részére a magyar nyelvtörténet, nyelvjárások és a szociolingvisztika területén folytatott kimagasló színvonalú kutatásai, valamint iskolateremtő oktatói és jelentős tudományszervező tevékenysége elismeréseként;


KISS L. LÁSZLÓ, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának főigazgatója részére a pulzáló csillagok, exobolygók és kis égitestek asztrofizikájában elért, világszerte elismert kiemelkedő eredményei, valamint a Piszkéstetői Obszervatórium műszerparkjának felújításában végzett munkája, továbbá nagy hatású oktatói és tudománynépszerűsítő tevékenysége elismeréseként;


KOVÁCS ISTVÁN József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költő, író, műfordító, történész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a krakkói Lengyel Tudományos Akadémia külföldi tagja részére a kortárs magyar irodalmat finom lélektani árnyaltságú prózájával és a mély gondolatiságot visszafogott iróniával ötvöző lírájával egyaránt gazdagító életműve, valamint a magyar-lengyel történelmi és kulturális kapcsolatok erősítését szolgáló kutatói, műfordítói tevékenysége elismeréseként;


KULIN FERENC József Attila-díjas irodalomtörténész, író, kritikus, szerkesztő részére a reformkori magyar irodalom és eszmetörténet területén elért kimagasló kutatási eredményei, a Mozgó Világ élén végzett nagy jelentőségű szerkesztői tevékenysége, valamint közéleti és oktatói pályája elismeréseként;


KURUTZNÉ KOVÁCS MÁRTA, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara Tartószerkezetek Mechanikája Tanszékének professor emeritája részére, a szerkezeti mechanika és a határterületi biomechanika területén, különösen az emberi gerinc kísérleti és numerikus biomechanikai vizsgálatában elért, nemzetközileg is figyelemre méltó tudományos eredményei, valamint mérnökgenerációk számára meghatározó, iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként;


PÓCS ÉVA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalmi Kapcsolatok Intézete Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékének professor emeritája részére a szellemi néprajz és a magyar néphit kiemelkedő kutatójaként a közép- és délkelet-európai hiedelmek kölcsönhatásainak kutatásában elért eredményei, valamint a történelmi antropológia új, tudományközi kutatási területének létrehozásában vállalt jelentős szerepe elismeréseként;


RÓNYAI LAJOS, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatóprofesszora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Matematika Intézete Algebra Tanszékének egyetemi tanára részére a hazai számítástudomány klasszikus algebrai irányzatának megteremtésében betöltött kimagasló szerepe, a gyűrűelmélet, valamint a kommutatív algebra és az algebrai számelmélet algoritmikus kérdéseinek vizsgálatában elért eredményei elismeréseként;


SÓTONYI PÉTER TAMÁS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Állatorvostudományi Egyetem rektora részére kimagasló színvonalú kutatói és tudománypolitikai tevékenysége, a hazai állatorvosképzés megújításában betöltött szerepe, valamint az állatorvosi anatómia oktatását nemzetközileg is elismert oktatóprogramok készítésével új alapokra helyező, nagy hatású munkája elismeréseként;


VÖRÖS ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Természettudományi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa részére a geológiai-paleontológiai tudományterület kimagasló kutatóegyéniségeként a közép-európai térség földtörténetének vizsgálatában elért, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudományos eredményei elismeréseként.


A Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:


KÓNYA IMRE, az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását kezdeményező és tevékenységét koordináló Független Jogász Fórum alapító elnöke, Magyarország volt belügyminisztere részére a rendszerváltás harmincadik évfordulója alkalmából, a szabad Magyarország békés eszközökkel történő megteremtésében és a hazai demokrácia kereteinek kialakításában, illetve megtartásában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként.


A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozta:


DÓZSA IMRE Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas táncművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze, a Magyar Táncművészeti Egyetem rector emeritusa részére kiemelkedő pályája során a magyar balettművészetet máig emlékezetes alakítások sorával gazdagító művészi, valamint elkötelezett szakmai tevékenysége elismeréseként;


GERARD ALBERT LOUIS MOUROU Nobel-díjas fizikus, az International Center for Zetta-Exawatt Science and Technology igazgatója, az Haut College de l’Ecole Polytechnique tagja és professzora részére a lézerfizika egyik legelismertebb szaktekintélyeként az ultragyors lézeres tudományok területén folytatott magyarországi kutatások és fejlesztések világszínvonalra emelése érdekében végzett magas színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként;


GYULAI JÓZSEF Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Elektronikus Eszközök Tanszékének professor emeritusa és a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tanácsadója részére a hazai anyagtudomány, főként a mikro- és nanoszerkezetű félvezető anyagok kutatása területén elért, nemzetközileg is kiemelkedő tudományos eredményei, a fiatalabb generációk tudományos kibontakozását segítő egyetemi oktatói munkája, valamint jelentős tudományszervező tevékenysége elismeréseként;


KAHLER FRIGYES jogtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatója, az egykori Veszprém Megyei Bíróság nyugalmazott büntetőkollégium-vezetője részére a legújabbkori jogalkotással és a büntetőjog alkalmazásának kérdéseivel kapcsolatos nagy hatású kutatásai, jelentős szakértői tevékenysége, valamint a fiatal jogász- és bölcsésznemzedékek oktatásában vállalt szerepe elismeréseként;


MAX VUYISILE SISULU, a Dél-afrikai Köztársaság Nemzetgyűlésének volt elnöke részére Magyarország és a Dél-afrikai Köztársaság közötti partneri együttműködés kialakításában és elmélyítésében betöltött szerepe, valamint az állampolgári jogok érvényre juttatása, illetve az elszámoltathatóság elve iránti szilárd elkötelezettség jegyében végzett, mértékadó politikai tevékenysége elismeréseként;


SZALAY KÁROLY József Attila-díjas író, irodalomtörténész részére több évtizedes prózaírói és irodalomtörténészi pályája során alkotott történelmi regényei, a komikum történetét bemutató művei, valamint jelentős film- és irodalomtörténeti tárgyú írásai elismeréseként.


A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:


BÁNHIDY FERENC fej-nyaksebész, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa részére onkológus szakorvosként, valamint az első magyarországi fej-nyaksebészeti osztály megalapítójaként évtizedeken át elhivatottan, betegközpontú hozzáállással végzett gyógyító munkája elismeréseként;


BÁRSONY ISTVÁN Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének kutatóprofesszora részére a funkcionális anyagok kutatása és innovatív mérnöki alkalmazása területén végzett, nemzetközi szinten is kiemelkedő munkája, valamint tudományterülete kapcsolatainak szervezésében, illetve a mérnöki-kutatói utánpótlás nevelésében elért sikerei elismeréseként;


BÁSTHY TAMÁS volt országgyűlési képviselő, Kőszeg város volt polgármestere részére Kőszeg infrastrukturális fejlesztése, kulturális és sportéletének élénkítése, valamint nemzetközi kapcsolatainak bővítése érdekében végzett több évtizedes, sikeres településvezetői munkája elismeréseként;


CHARLES J. VÖRÖSMARTY, a City University of New York professzora és intézetvezetője részére Magyarország nemzetközi tudományos együttműködési tevékenységének támogatásában, hazánk nemzetközi hírnevének erősítésében vállalt szerepe, valamint a fenntartható vízgazdálkodás globális kérdéseinek megválaszolását szolgáló kutatásai elismeréseként;


DÉKÁNY IMRE Széchenyi-díjas vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének professor emeritusa részére a hazai egészségipar fejlesztéséhez a vegyszer nélküli fertőtlenítési eljárás megvalósításával hozzájáruló munkája, valamint a nanomedicina és a bio-nanotechnológia területén kutatóként és oktatóként elért kiemelkedő eredményei elismeréseként;


GUIDO WOLF, Baden-Württemberg igazság- és Európa-ügyi minisztere részére a Magyarország és Baden-Württemberg tartomány közötti kapcsolatok fejlesztésében betöltött kimagasló szerepe, valamint az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem működéséhez nyújtott támogatása elismeréseként;


HANS-PETER FRIEDRICH, a Bundestag alelnöke, a Német Szövetségi Köztársaság volt belügyminisztere és volt élelmezésügyi és mezőgazdasági minisztere részére Magyarország iránti elkötelezettsége, valamint a magyar-német, különösen a magyar-bajor kapcsolatok erősítését szolgáló tevékenysége elismeréseként;


HAZIM EL-NASER, a Jordán Hasemita Királyság volt vízügyi, öntözési és mezőgazdasági minisztere részére a magyar-jordán vízügyi és mezőgazdasági együttműködés fejlesztése, valamint a globális vízügyi problémák megoldása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként;


ILLÉS ÁRPÁD, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kara Belgyógyászati Intézetének igazgatóhelyettese, a Hematológiai Tanszék vezető egyetemi tanára részére a belgyógyászat területén több évtizede lelkiismeretesen, kiemelkedő színvonalon végzett gyógyító és szakmai munkája, valamint sokrétű tudományos tevékenysége elismeréseként;


LUKÁTS MIKLÓS építészmérnök, evangélikus lelkész, az egykori Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős politikai államtitkára részére a rendszerváltás utáni közéleti tevékenysége során az egyház és az állam kapcsolatának új alapokra helyezésében, valamint az egyházi ingatlanok tulajdonrendezésének elindításában vállalt szerepe elismeréseként;


OROSZ ATANÁZ, a Miskolci Egyházmegye püspöke részére az újonnan alapított Miskolci Egyházmegye struktúrájának kialakításában végzett munkája, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása és a romapasztoráció terén elért eredményei elismeréseként;


PÁRTAY LILLA, a nemzet művésze, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze részére a magyar balettművészet területén kiemelkedő jelentőségű művészi pályája, nemzetközileg is elismert páratlan életműve elismeréseként;


RADNAINÉ FOGARASI KATALIN, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója részére a nemzeti és történelmi emlékhelyek megóvása és megbecsültségének növelése érdekében végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként;


SZVORÁK KATALIN Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész részére a magyar népzenei értékek megőrzését, valamint zenekultúránk nemzetközi népszerűsítését évtizedek óta kimagasló színvonalon szolgáló előadóművészi pályája elismeréseként;


TARJÁNYI BÉLA szentírástudós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professor emeritusa, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnöke részére az Újszövetség kutatása és oktatása területén végzett több évtizedes értékes munkája, valamint a II. vatikáni zsinat utáni magyar bibliafordítás elkészültében, illetve határainkon inneni és túli terjesztésében vállalt szerepe elismeréseként;


VÉCSEI LÁSZLÓ Széchenyi-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Neurológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára részére kimagasló színvonalú orvosi, kutatói, oktatói és oktatásszervezői munkája, valamint jelentős egyetemi közéleti tevékenysége elismeréseként.


Forrás: MTI

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

margit2_R
2019.05.26

Van egy hely, ahol 0-99 éves korig mindenki játszhat. Nem szólnak rá, ha rosszalkodik, kiabálhat, sírhat, nevethet, énekelhet, táncolhat. Nincs olyan ember Budapesten, akinek legalább egy ismerőse ne járt volna ide: ez a Margit. Földessy Margit színésznő hétfőtől vasárnapig játszik a gyerekekkel, tinédzserekkel saját játszóterén, a Szindra Stúdióban a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Vele beszélgettünk gyereknap alkalmából.

fecske_2.R

2019.05.26

A Kolozsvári Magyar Operával koprodukcióban, az 1927-es magyarországi bemutató helyszínén, az akkoriban Városinak nevezett Erkel Színházban, május 26-án és 27-én szólal meg újra A fecske. Anger Ferenc rendezővel Puccini különleges, ritkán játszott lírai operájának sajátos kettősségéről beszélgettünk, a fővárosit megelőző kolozsvári premiert is érintve.

otthon_R

2019.05.25

A szülő a gyerekkönyvek hatalmas kínálata láttán joggal gondolhatja, hogy az ideális könyv megtalálása majdhogynem lehetetlen, fáradságos vállalkozás. Ebben segíthet, hogy időnként szakmai listákat készítenek – a Gyermekirodalom.hu oldal nemrég hozta nyilvánosságra az idei Top50-es listáját. Erről választottunk öt kiemelkedő könyvet.

Május 29-én este héttől tartják az Irodalmi Jelen díjátadó gálaestjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Fellépnek többek között: Böszörményi Zoltán, Demeter Szilárd, Dobozi Eszter, Nagy Zsuka, Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szőcs Géza, Vörös István, Zsille Gábor. Az est kiemelt meghívottja és társművésze: Várnagy Andrea zongoraművész.

Perl János képeiből nyílt tárlat a Magyarság Házában, melyen megelevenednek Kárpátalja történelmi emlékhelyei, köztük a munkácsi vár, a Vereckei Emlékmű, a természeti kincsek, a hagyományos népi mesterségek űzői, így a szövőnő, a bodnár, a borász, a bőrdíszműves, a fazekas. A tárlaton a fotók mellett szerepelnek a régió híres kézműves termékei, a salánki hordó, a csörögefánk, a Hidi-kerámia, a beregi szőttes, a salánki viaszos tojás is. A rendezvény az Értékek vonzásában programsorozat része, amelyben az intézményben bemutatják a határon túli magyar tájegységek néprajzi és népművészeti kincseit.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete május 27-én hozza nyilvánosságra a kortárs magyar irodalmi műveket és eseményeket bemutató weboldalát (www.mmalexikon.hu) a Pesti Vigadóban. A Magyar irodalmi művek és események 1956–2016 című kutatási program 2018-ban indult, és várhatóan 2021-re nyolcszáz szócikkben dolgozza fel a magyar irodalom hatvan évét.

Jean-Michel Othoniel francia képzőművész gondosan megfestett, fekete gyöngysorokból kialakított rózsát ábrázoló hat képe díszíti a párizsi Louvre múzeum Puget-termét. A botanika lelkes híveként ismert művész kiállításával az üvegpiramis megépítése 30. évfordulóját ünnepli. Othoniel, a Palais-Royal metróállomásnál található Éjszakai madarak kioszkja című installáció és a versailles-i park modern szökőkútjának alkotója képeinek ötletét a múzeum egyik gyöngyszemének számító, Medici Mária és IV. Henrik esküvőjét ábrázoló Rubens-kép részletéből merítette, amelyen a francia királyi pár előtt a legalsó lépcsőfokra leesett kis rózsa látható. A kiállítás 2020. február 24-ig látható.

Kovács Vilmos ezredes szükségszerűnek nevezte a jó kapcsolatokat az érintett országok között, hiszen a magyar hősök jelentős része más államban nyugszik, és Magyarországon is temettek el külföldieket a háborúk alatt. A parancsnok közölte, hogy az első világháborús hadisírok rendbetételére elkülönített 2 milliárd forintos keret 70-80 százalékát már lekötötték. A pályázati összegből 30 ezer katonai sír újulhat meg országszerte, függetlenül az ott nyugvók nemzetiségétől. Magyarország Európában elsőként, 1917-ben gondoskodott törvényi szintű szabályozással a hősi halottak emlékének ápolásáról, 1924-ben pedig minden év májusának utolsó vasárnapját jelölték ki a magyar hősök emlékünnepévé.

Színházi előadások, koncertek, kreatív művészeti játékok és gyermekeknek szóló programok is szerepelnek a vácrátóti ArtBorétum Feszten, amelyet május 31. és június 2. között első alkalommal rendeznek meg.

csacsifogat

Május 29-én, szerdán a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében Görgei Artúr alakjairól beszélgetnek. Ezekről a kérdésekről fog beszélgetni Varga Benedek főigazgató, Mácsai Pál színész, Görgey Gábor rendező és Sirató Ildikó, az OSZK Színháztörténeti Tárának vezetője.

Az izraeli származású Berlinben élő énekesnőt a szláv népzenétől Marilyn Mansonig sokféle műfaj inspirálja. Moran Magal nem fél szokatlan kombinációkban vegyíteni a zenei stílusokat. Izgalmas zenei fúzióval érkezik a Zsidó Művészeti Napokra, május 27-én 19 órakor a Columbus Hajó színpadán ad koncertet.

Új zenei anyagot mutat be Szirtes Edina Mókus a Modern Art Orchestrával közösen. A Music à la Pangea című lemez dalait először május 26-án, vasárnap 19.30-kor a Budapest Music Centerben hallhatja a közönség.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma