„A jó fénykép nem csupán az esztétikai és technikai szabályok betartása következtében jó, hanem mert azon túl mondanivalójával, tartalmával képes megragadni az ember figyelmét. Ha ez megtörténik, valószínű, hogy a képnek van ereje” - mondja Eifert János fotóművész. A Művészetek Völgyében tartandó workshopról, a fotó kihívásairól és Pilinszky Jánosról is beszélgettünk vele.

Mit csináltak a résztvevők a Művészetek Völgyében tartott workshopján?

A fotóművészet szinte minden műfaját bemutattuk, de a főszerepet a portréfényképezés kapta. A jó portré nemcsak felszínes, külső jegyeket ábrázoló arckép, mellkép, egész alakos, páros- vagy csoportkép, hanem az egész ember belső tartalmát, személyiségét tükröző emberábrázolás (jellemrajz, jellemkép), formai megoldása pedig sokféle lehet.

A Facebookon látható portréfotókon nem szokott megütközni?

Számtalan okot találok a bosszankodásra. Azért, mert tudom, hogy egy-két tanáccsal sokat segíthetnék az amatőrök képein, hogy csak a szelfit vegyük, már az sokat javítana a képen, ha a kép készítője rendesen kinyújtaná a karját, ezzel is csökkentve arcának perspektivikus torzulását.

Azzal, hogy mostanság bárki, bármilyen helyzetben készíthet fotót, a kép eszmeisége nem veszített sokat?

Manapság a fényképezés népművészet, de tíz-húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt is annak számított. A különbség csak annyi, hogy a képek közreadásának lehetősége hihetetlenül felgyorsult, azt is kiírhatnánk akár, hogy live, mert az elkészült kép szinte azonnal megosztható a közösségi oldalakon. A jók mellett gyenge képek persze korábban is készültek, de azokat szerencsére nem volt mód azonnal megosztani, ezért tűnik úgy, hogy mostanság rosszabb a helyzet.

A fotóművészeti alkotások ? akárcsak a film, zene, irodalom, képzőművészet, tánc stb. területén készült művek ? nem elsősorban a szakmabélieknek, hanem az úgymond nagyközönségnek készülnek. Az emberek iskolázottság híján is érzik, tudják, hogy a jó fénykép nem csupán az esztétikai és technikai szabályok betartása következtében jó, hanem mert azon túl mondanivalójával, tartalmával képes megragadni a figyelmet. Ha ez megtörténik, valószínű, hogy a képnek van ereje, és élményt jelent a szemlélésük. Ezek után az egyéb értékek felfedezése már gyerekjáték.

Ha valaki nem jártas a fotóművészetben, hogyan tegyen különbséget jó és rossz kép között?

Gyakran veszek részt hazai és nemzetközi pályázatok zsűrijében, és azt tapasztaltam, hogy a fotó, ha az első négy másodpercben nem ragad magával, átsiklunk felette. A csendes, halk, filozofikus mondanivalójú képek sokszor értékesebbek, mint a harsány látványra törekvő munkák. Szerencsére egy kiállítás, könyv, vagy más egyedi publikáció lehetőséget ad arra, hogy ezeket a halk szavú, de értékes képeket megismerhessük.


eifert_janos_fodor_jozsef_festomuvesz_2004_600x407.png
Fodor József festőművész (2004)

A fiatalok munkái láttán érzékel ismétlődést, hasonlóságot a témaválasztásban, egy-egy tárgy megközelítésében?

Az ismétlődések, követések és másolások abból is adódhatnak, hogy mindenki, aki komolyan kezd el foglalkozni a fényképezéssel, kezdetben a példaképeit követi, annak idején ez nálam sem volt másképp. Sok képem témájában vagy stílusában Székely Aladár, Escher Károly, Angelo, Richard Avedon, Yusuf Karsh, Henri Cartier-Bresson, Robert Capa, Tóth István, Korniss Péter és mások képeit követte.

Hosszú idő telt el, mire rájöttem, inkább több-kevesebb hibával készítsem el a saját elképzelésem szerint a képeimet, mert abban több őszinteség és erő van. A tökéletes másolat, követés mindig unalmas. A fiatal generáció nagyon eredeti és friss munkákat csinál, otthonosan mozog a mai kor vizuális kultúrájában, ennek megfelelően képes alakítani az igényeit és az elképzeléseit.

Nem sokkal halála előtt Pilinszky Jánost is fotózta. Elmesélné?

Több lapnak dolgoztam fotóriporterként, és olyan gyorsan teljesítettem a normát, hogy rengeteg időm maradt arra, hogy más témákat is fényképezzek. Fiatal korom óta vonzódtam a költészethez, a képeimnél is igyekeztem költői eszközöket használni, hogy betekintést nyerjek a valóság és a rejtélyek mögé, és ezt ábrázolni is tudjam. Az volt a feladatom, hogy egy könyvkiadó megbízásából készítsek portrékat írókról, művészekről.

Pilinszkyt a szigligeti alkotóházban kerestem fel. Az első percekben nem szívesen fogadott, épp egy új versén dolgozott, a szobájában az íróasztal tele volt papírlapokkal. Mondtam neki, hogy ne úgy vegye, mintha valami nagyon hivatalos fotózáson venne részt, én majd csendesen meghúzódom a háttérben, nem csapok zajt. Lassacskán feloldódott, írt, tovább és dohányzott, mialatt én csináltam néhány felvételt. A végén a versét is felolvasta nekem, majd érdeklődött, hogy általában miken dolgozom.

Később újból találkoztunk, hogy megnézze a képeket, láthatóan elégedett volt, egy kézlegyintéssel rám bízta, melyik portrét válasszam. Szó volt arról, hogy kap tőlem egy-két nagyítást, de aztán nem jött össze a találkozó. Az utolsó megbeszélt találkozón elmentem az adott címre, csöngettem, majd a földszintes ház ablakán kihajolt egy asszony, és azt mondta: Elment.

Nagyon szívszorító pillanat volt. Nem mondta, ki ment el, az oldalamon lógó fényképezőgép alapján sejthette, hogy nem mást, mint Pilinszkyt keresem. Ez a szomorú történet adta az inspirációt az Hommage á Pilinszky János című képem elkészítéséhez.


eifert_janos_hommage_a_pilinszky_janos_1983_600x432.png
 
  Hommage á Pilinszky János (1983)

Az egyik, általa nagyításra kiválasztott portrét csíkokra vagdostam, amiket egy fekete fotókartonra különböző irányokban elcsúsztatva visszaragasztottam, utána lementem a kertbe, és a mocskos hóban a kollázst meggyújtva, felvételeket készítettem. Egy közülük - a tiszta lélek örök lángolása a tisztátalan, hideg környezetben - kiállítási képként ma is állandó darabja az életművemnek.

A TáncKépek című, augusztus végén a MANK Galériában megnyíló kiállításnak Ön a kurátora. Mit érdemes tudni erről?

A tárlat célja a táncművészet változatos és érdekes világának bemutatása a fotográfián keresztül. Mostanáig közel hetvenen jelentkeztek egy-egy munkájukkal, de több neves alkotót, például Keleti Évát, Bánkuti Andrást, Korniss Pétert, mi kértünk fel. A magyar táncművészet itthon és külföldön is szép eredményeket ért el. A hagyományt tiszteletben tartó, de új formanyelvet teremtő koreográfiai törekvések jelentek meg az elmúlt évtizedben, rendkívüli dolgok történnek ebben a művészeti ágban, ezért is fontos, hogy a képekkel tisztelegjünk a műfaj nagysága előtt.

Változik egy fotós hozzáállása az idő előrehaladtával?

Hosszú évek, évtizedek tapasztalatszerzését fordíthatja a javára. A kezdeti harsányságból eljuthat a letisztultság, a jó értelemben vett elcsendesedés felé. A portréfényképezésnél nem egyszer hangoztatom, hogy ne nagy zajjal jelenjünk meg a helyszínen, sőt, még azt is javaslom, hogy a gépünk márkanevét is ragasszuk le, mintha ott sem lennénk, mert amikor elfogadják az emberek a jelenlétünket, igazán akkor van esély arra, hogy jó portré készüljön.

Nyitókép: Fenyvesi Félix Lajos költő. Fotó: Eifert János.