katona_jozsef_szinhaz__kecskemet__600x451.png
A kecskeméti Katona József SzínházFotó: wikipedia.org

Több mint 120 ezer néző látta az előző évad előadásait a kecskeméti Katona József Színházban, ahol a 2018/2019-es, új évadban tizennégy bemutatót terveznek ? hangzott el a teátrum augusztus 21-ei évadnyitó társulati ülésén. Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója elmondta: a hat nagyszínházi, bérletes bemutató közül az első október 2-án, a Város Napján Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regényének musicalváltozata lesz, a darab rendezője Szente Vajk. Carlo Goldoni Nyaralás című komédiáját Rusznyák Gábor rendezi, bemutatóját pedig november 16-án tartják.

 

A színház tánctagozata, a Kecskemét City Balett Verdi Traviata című darabjának táncszínházi előadását december 7-én viszi először színre, a darab rendező-koreográfusa Barta Dóra. A negyedik darabot, Francis Veber Balfácánt vacsorára! című vígjátékát ? Cseke Péter rendezésében ? szilveszterkor láthatja először a közönség, de a bemutatót 2019. január 4-én tartják. Az évad második felében, 2019. február 22-én először Shakespeare Othello, a néger mór című drámáját tűzik műsorra, Rusznyák Gábor rendezésében, majd a direktor viszi színre Agatha Christie És már senki sem, avagy tíz kicsi néger című krimijét a kecskeméti Katona József Színházban április 13-án.

 

A gyermekeknek és a fiataloknak a Grimm testvérek meséje nyomán készült Jancsi és Julis című zenés mesejátékkal készülnek, melyet Varsányi Péter rendezésében október 10-én láthat először a közönség. Az Operamesék című sorozat következő táncos történetét, amelyben Donizetti, Mozart és Rossini műveiből válogatnak, Cseke Péter rendezi és 2019. március 27-én mutatják be először.

 

A Kelemen László Kamaraszínházban október 6-án Béres Attila rendezésében David Seidler A király beszéde című drámáját, majd 2019. február 23-án a Fekete Péter című operettet állítják színpadra. A darab rendezői Benkó Bence és Fábián Péter. A Ruszt József Stúdiószínházban Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját Porogi Dorka rendezésében november 23-án mutatják be. Zsótér Sándor rendezi Bertolt Brecht A Baal nevű ember életpályája című színművet, amelyet 2019. január 11-étől láthat a közönség, Leonard Gersche A pillangók szabadok című romantikus vígjátékát pedig, melyet Dér András visz színre, 2019. április 5-én tűzik először műsorra.


katona_jozsef_theater_auditorium_600x399.png
Izgalmas produkciókkal és gyönyörű nézőtérrel vár a kecskeméti színházFotó: wikipedia.org

 

Folytatódnak az osztálytermi előadások is: a következő évadban Réczei Tamásnak, a társulat művészeti vezetőjének Osztályelső című darabját 2019. január végén láthatják először a diákok. Közkívánatra a 2018/2019-es évadban hét korábban bemutatott darab is műsoron marad. Ilyen a nagy sikerű Csárdáskirálynő, Szörényi Levente és Bródy János rockballadája, a Kőműves Kelemen, Moli?re A képzelt beteg, Prokofjev Rómeó és Júlia, Csehov Ványa bácsi, Simon Gray A játék vége, valamint Kai Hensel Klamm háborúja című színműve.


32169658_1889975454398872_830293560015192064_n_400x502.png
Prokofjev Rómeó és Júlia című darabja Kecskeméten

 

A kecskeméti Katona József Színházban harmadik ötéves igazgatói megbízatását kezdő Cseke Péter direktor az évadnyitó társulati ülésen hangsúlyozta: a közönség megtartása és az egyre színvonalasabb előadások mellett egyik kiemelt célja, hogy egyre erősödjön a társulat és a hozzá kapcsolódó alkotói kör a kecskeméti teátrumban, illetve hogy a hazai országos fesztiválokon való részvétel mellett néhány előadást külföldön is bemutathassanak. A direktor emlékeztetett, hogy a Csárdáskirálynőben nyújtott alakításáért Szemenyei Jánosnak ítélték a Pécsi Országos Színházi Találkozó gáláján a legjobb férfi mellékszerepért járó díjat. A Szarvasi Vízi Színházban megrendezett Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon kiosztott Magyar Teátrum-díjak közül pedig a legjobb női mellékszereplő elismerését a Függöny fel! című komédiában játszó Dobó Enikő kapta. A városmajori színpadon Moli?re A képzelt beteg című darabját játszották, a legjobb zenés-szórakoztató előadás díjára pedig idén a kecskeméti Katona József Színház Csárdáskirálynő című darabját jelölték a színikritikusok.


31084099_1871214052941679_5617602019536666624_n_600x417.png
Csárdáskirálynő

 

A nyári előadásokat összegezve hangsúlyozta: hetedik alkalommal mutatták be nagy sikerrel Krisztus szenvedéstörténetét, az Újvilág Passiót a Kecskeméti Arborétumban, és sok meghívásuk mellett teltházas bemutatókat tartott a társulat az erdélyi Hargita megye három városában is, ahol ezúttal a Család ellen nincs orvosság című vígjátékkal mutatkoztak be.


34699180_1919131831483234_4952493361287135232_n_400x453.png
Újvilág Passió

Forrás: MTI

Fotók: kecskeméti Katona József Színház Facebook-oldala