NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2019.08.17

Szinyei impressziói címmel nyílik időszaki kiállítás Nyíregyházán augusztus 23-án a Jósa András Múzeumban, ahol a festő 80 alkotása lesz látható.

szinyei_merse_pal
A Balaton a fonyódi partról, 1916. (magántulajdon)

A 19. századi magyar festészet leghíresebb mesterei közül Munkácsy Mihálynak tavaly szentelt kiállítást a Jósa András Múzeum, idén Szinyei Merse Pál színpompás képeinek széles panorámáját tárja látogatói elé. A festőnek utoljára 1990-ben volt nagyszabású kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. Bár néhány fő műve folyamatosan megtekinthető a Budavári Palotában, alkotásainak nagy része általában rejtve marad a nagyközönség előtt.

majalis
Majális

Az év múzeuma címmel kitüntetett nyíregyházi intézmény most széles körből válogatva, Magyarország köz- és magángyűjteményeinek féltett kincseiből merítve mutatja be a hazai festészet fejlődését az impresszionizmus irányába vezető korszakalkotó mester munkásságát.


Szinyei Merse Pál a Felvidékről 1864-ben került a müncheni akadémiára. Az öntörvényű festőnövendék már kezdettől szembehelyezkedett az Európa-szerte divatos, mesterkélt légkörű akadémizmussal. Nem vonzották a történelmi vagy novellisztikus témák, a néprajzi kellékek: saját környezetéből vett egyszerű szituációkat akart festeni, a való látvány természetesen üde színeivel. Alakjai a tájjal együtt élnek, amint alkotójuk is a természetbe illeszkedő vidéki életben találta meg igazi énjét.


szinyei-a-muvesz-felesege
A művész felesége főkötőben, 1879.
(magántulajdon)


Mivel csak idős korában juthatott el Párizsba, az impresszionistákkal nagyjából egy időben, de tőlük függetlenül, 1868/69-ben fedezte fel a napfény szerepét a szabad levegőn megfigyelt színjelenségeknél.


Újszerű festményeit – köztük fő művét, az 1873-ban festett Majálist – mindenütt értetlenséggel, erős kritikával fogadták, művészetét csak évtizedek múltán, a Millennium idején kezdték elismerni. Amikor már itthon is elterjedőben voltak a korszerű művészeti nézetek, végre Szinyei Merse Pál is átütő sikert tudott aratni a 60 éves korában, 1905-ben rendezett első önálló kiállításával, optimista kicsengésű, harmonikus képeivel.


A Szinyei impressziói című tárlat 2019. augusztus 23 - 2019. november 24. között tekinthető meg a nyíregyházi Jósa András Múzeumban.


Forrás: magyarmuzeumok.hu

MAOE_Fotomuveszeti_Tagozat-9915R

2019.09.20

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának Tünékeny valóság címmel nyílt kiállítása a szentendrei ÚjMűhely Galériában.

lakastrend

2019.09.19

Péntektől vasárnapig látható a S/ALON BUDAPEST lakástrend-kiállítás a Papp László Sportarénában, ahol a 140 enteriőr mellett installációk, valamint magyar és külföldi tervezők munkái várják az érdeklődőket.

Rembrandt_es_tanitvanyai

2019.09.19

Új nézőpontból, tanítványaira gyakorolt hatásán keresztül vizsgálja az egyik legnagyobb holland mester művészetét a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és tanítványai címmel csütörtökön megnyílt kamarakiállítása.

A beszélgetős, felolvasó színházzal is kiegészített sorozat a Nemzeti Galéria C épületében lesz. A szezon első estjét szeptember 24-én tartják. Az irodalmi est középpontjában az őszi, szüreti időszak és a bor áll.

Az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország és Montenegró szeretné megerősíteni kulturális, oktatási, egészségügyi és tudományos kapcsolatait. A mostani út előzményeként néhány hónapja az illetékes montenegrói tárcavezetők Budapestre látogattak, ahol már vázolták az együttműködési lehetőségeket. Kásler Miklós áttörőnek nevezte a podgoricai megbeszéléseit. Aleksandar Bogdanovic művelődési miniszterrel abban állapodtak meg, hogy Magyarország aktívan részt vesz a montenegrói filmipar kialakításában, valamint hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot az előadóművészet, a magaskultúra, a népzene, a néptánc, a fordítások és a művészcserék területén. Podgorica számít arra, hogy montenegrói-osztrák-magyar együttműködésben a közös történelmi építészeti emlékeket, kegyhelyeket, illetve az épített kulturális örökséget ápolni tudják, azaz a megóvást, a restaurálást és a fenntartási feladatokat a továbbiakban egymással összehangolnák az országok.

A Vers – mindegy kinek sorozat első videóját, amelyben az előadóművész Ady Endre Áldásadás a vonaton című költeményét szavalja el, két hét alatt több mint 120 ezren nézték meg a Facebookon. A sorozatban Lutter Imre klasszikus és kortárs költők ismert, vagy kevésbé ismert verseit egyedi hangvételben, filmes eszközökkel fűszerezve adja elő. Minden versfilmhez készül egy beszélgetés is, amelyben Lutter Imre Vlasits Barbara színésznővel osztja meg gondolatait az elmondott költeményekről.

A gyűjteménybe ezúttal egy Ikarus 211-es és egy Ikarus 280-as kerülhetett be. Az előbbi típus a 200-as típuscsalád egyetlen nagyobb szériában gyártott midibusza volt. Összesen 5650 darab készült belőlük 1974 és 1990 között; szinte kizárólag csak a hazai és az akkori NDK piacra. Az Ikarus 280-as az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár legsikeresebb, világszerte ismert és használt városi-elővárosi csuklós busza volt. Becslések szerint az 1970-es és 1980-as években a világ csuklósbusz-gyártásának a kétharmadát ez a típus tette ki.

Október 22-én a Juan Diego Flórez, az operavilág ünnepelt előadója ad koncertet az Erkel Színházban, ahol a műfaj legismertebb áriái mellett az operettirodalom legismertebb dallamai is felcsendülnek az Operaház zenekarának kíséretében. Juan Diego Flórez hangja a tenorok és azokon belül is a „bel canto” tenorok között is ritka kincs. Kezdetben főként Bellini-, Donzietti- és Rossini-szerepek kaptak helyet repertoárjában, mostanra azonban, ahogy hangja érettebbé, előadásmódja erőteljesebbé vált, szép számmal találkozhatunk Mozart, Verdi és Puccini áriáival is.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

bitskey_psota_harmadik_csengetes

Szeptember 26-án 19.00-kor a MOM Kulturális Központban ad koncertet Sebestyén Márta. A műsoron felcsendülő dalok évszázadokon és népeken ívelnek át, írott forrásokból és a szájhagyomány gazdag tárházából egyaránt merítve.

Koncertekkel, családi, gasztronómiai és művészeti programokkal várják az érdeklődőket szeptember 27. és 28. között a Bartók Béla úton az Eleven Ősz fesztiválon, amelynek középpontjában idén a digitális kultúra áll.

Az ősz egyik legfontosabb kulturális seregszemléjénm a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon számtalan műfaj képviselteti magát a kortárs zenétől a táncművészeten és az operán át a könnyű- és világzenéig, de megjelenik a programban a dzsessz, a képzőművészet, a színház és az irodalom is szerte a főváros kulturális intézményeiben és közterein.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma