15_eves

2019.06.12

Csudai Sándor fotográfus nyerte el több anyagból álló pályázatával a 6. alkalommal odaítélt Hemző Károly fotográfiai díjat.

CSS-3522
Csudai Sándor egy fotója
Forrás: Facebook


A zsűri nemcsak Csudai Sándor magas színvonalú és változatos tematikájú portfólióját értékelte – amelyben háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek is szerepelnek –, hanem azt is, hogy a leginkább „hemzős" pályázat volt az övé.


Tájékoztatásuk szerint a Hemző Károly Alapítvány kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző Károly özvegye; Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya; Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok, valamint az alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor – több, szinte egyenértékűen nívós finalista közül választotta ki Csudai Sándort a díjra.


A tanácsadó testület 12 fotográfust jelölt a 35 év alatti alkotók számára meghirdetett pályázaton. Közülük került ki az idei öt finalista: Mónus Márton, Sivák Zsófia, Simó Szabolcs, Szilágyi Anna és Csudai Sándor, aki a Hemző-díjat átvehette a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban szerdán.


Csudai Sándor 1987-ben született, jelenleg az origo.hu munkatársa. Nemzetközi és hazai pályázatokon is többször díjazták már, 2015-ben Junior Prima díjat kapott.

A tavalyi díjazott, Bielik István Szabadságok című „jutalomkiállítása" július 22-ig tekinthető meg a Capa 8F Galériában.

KAD_Kultura_596x90_002

sarospatak

2019.08.19

A II. Rákóczi Ferenc-emlékév tiszteletére egy különleges, a Rákóczi-család tagjaihoz kapcsolódó tárgyakat felvonultató időszaki kiállítás készült az MNM Rákóczi Múzeumában. A Rákócziak című kiállítás a család öt erdélyi fejedelmét, Rákóczi Zsigmondot, I. és II. Györgyöt, I. és II. Ferencet mutatja be munkásságuk kiemelkedő tárgyai segítségével.

menstosok

2019.08.18

Ady Endre elveszett galléros köpönyege és életmentő borbélyok: két időszaki kiállítás is nyílt a Debreceni Irodalom Házában.

majalis

2019.08.17

Szinyei impressziói címmel nyílik időszaki kiállítás Nyíregyházán augusztus 23-án a Jósa András Múzeumban, ahol a festő 80 alkotása lesz látható.

A legjobb produkciókat és színházi teljesítményeket is díjazzák.a VIII. Magyar Teátrumi Nyári Fesztivál gáláján. Az augusztus 19-én Szarvason zajló rendezvényen köszöntőt mond Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

A kiállítást augusztus 27-én, 18 órakor nyitja meg Dr. Faludi Julianna szociológus a budapesti Mai Manó Házban. A tárlaton kiállít Sergey Prokudin-Gorsky, Balogh Rudolf, Biró Dávid, Eperjes Ágnes, Liz Nielsen és Bill Sullivan. A Három szín című kiállítást október 6-ig láthatják az érdeklődők.

A két színész Joshua Michael Stern rendező filmjében, az After Exile-ben játszik együtt. Stern nevéhez fűződik a Steve Jobsról szóló életrajzi dráma, a Jobs, valamint a Graves című televíziós sorozat is. Az új mozifilm főhőse (LaBeouf) a történet szerint éppen a börtönből szabadul, ahol rablás és emberölés miatt volt, és – szintén börtönviselt, alkoholista – apjával (De Niro) igyekszik megmenteni öccsét az övékéhez hasonló életúttól. Az igaz történeten alapuló film forgatását októberben kezdik.

Sheeran a Kraft Heinz cég megalakulásának 150. évfordulójára tervezte a speciális kiadást, amelyből csupán 150 darab készült. Az első három üveget augusztus 15-én árverezték el Londonban, az egyik 1050, a második 1100, a harmadik 1500 fontért kelt el. 104 üveg egy globális sorsolás nyereményeként kel el, a többit Sheeran és a Heinz legnagyobb rajongói, valamint múzeumok kapják meg. A befolyt bevétel egy részét a Kelet-Angliai Gyermek Hospice kapja, a többit a Heinz által támogatott gyermekélelmezési alapítványnak juttatják el.

A mongol-amerikai régészcsoport az ország északnyugati részén fekvő Hövszgöl tartomány Ulán-Úl településénél fedezte fel a több száz éves edényeket, amelyek 700-800 évre nyúlhatnak vissza. Az illetékes szerint a leletek tökéletes állapotban őrződtek meg az örökké fagyott talajban.

A Zsolnay Örökségkezelő nyárbúcsúztató ingyenes fesztiválját augusztus 23. és 25. között tartják immár nyolcadik alkalommal a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

molnar-jacqueline-kiallitasa-biciklismadarak

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt.

Az augusztus 22. és 25. között zajló rendezvénysorozatra Ausztriából, Németországból, Portugáliából és Romániából is érkeznek jelmezesek, a karneválon azok a gyermekek is részt vesznek, akik a testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően most a Balaton-parton üdülnek.

Orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Szathmáry Zsigmond professzor vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben hétfőn és kedden, a kurzus első napja ünnepi orgonaesttel zárul a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma