NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2019.08.18

Ady Endre elveszett galléros köpönyege és életmentő borbélyok: két időszaki kiállítás is nyílt a Debreceni Irodalom Házában.

Adybandi ébresztése – kiállítás és múzeumi nyomozás

ady

A huszadik század elején Ady Endre új fejezetet nyitott a magyar líra történetében: szakítva a már megszokottal, új stílust, új költői nyelvet teremtett. Pályája elején néhány évet Debrecenben töltött. Ebben az időszakban lett joghallgatóból újságíró, és ekkor kezdett első verseskötete, a Versek kiadásán dolgozni, ami 1899-ben meg is jelent – szintén a Hajdú-bihari megyeszékhelyen.

Szerelem, csalódás, titkos imádó, mulatság, versek, kardpárbaj, újságírás: pár kulcsszó, melyekkel leírható az a két év, melyet a költő a városban töltött. A kiállítás ezen hívószavak mentén enged bepillantást Ady Endre életének és munkásságának ebbe a korai időszakába. A tárlat az Álmodó Magyarok állandó kiállításba beépülve, arra folyamatosan reagálva mutatja be a debreceni évek főbb kapcsolódási pontjait, a múzeumi „nyomozáson" pedig az arra vállalkozók Ady Endre elveszett galléros köpönyegének titkát fedezhetik fel. A kiállítás 2019. december 31-ig tekinthető meg.


Hivatás az életért, mentők egykoron és napjainkban

menstosok

Segíteni a balesetet szenvedőkön a legrégebbi korok óta kihívást jelent az emberiség számára. A korai vallási módszerekre és babonákra épülő megoldások azonban csak a felvilágosult abszolutizmus korában kezdtek ésszerűsödni, majd fokozatosan átkerültek az egészségügyi szakma oldalára. Ebben az időszakban a bajba jutottak orvos hiányában a borbélysebészekre voltak utalva.


A borbélyok kezdetekben a sebészcéheknél, majd 1770-től a Nagyszombati Egyetemen elindított orvos- és sebészképzés után, komolyabb felügyelet mellett, egyetemi berkekben szerezték a sebészi képesítést. Az általuk végzett beavatkozások többnyire a sebek, fekélyek, ficamok, törések kezelésében, fog­húzásban, érvágásban, piócák használatában merültek ki.

A 19. század végén elavultnak tekintett módszereik miatt a borbélysebészek működését rendelet szüntette be. Innentől a sürgősségi ellátás gyakorlata véglegesen orvosi feladattá vált. A Debreceni Irodalom Házának új időszaki kiállítása Hivatás az életért, mentők egykoron és napjainkban címmel a mentőmunka értékeit és a mentőszolgálat fejlődését mutatja be a 20. század elejétől napjainkig. 1950. július 1-jén ebben az épületben alakult meg az Országos Mentőszolgálat debreceni állomása.

A kiállítás 2019. szeptember 30-ig tekinthető meg.

A teljes cikk a Magyar Múzeumok oldalán olvasható.

MAOE_Fotomuveszeti_Tagozat-9915R

2019.09.20

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának Tünékeny valóság címmel nyílt kiállítása a szentendrei ÚjMűhely Galériában.

lakastrend

2019.09.19

Péntektől vasárnapig látható a S/ALON BUDAPEST lakástrend-kiállítás a Papp László Sportarénában, ahol a 140 enteriőr mellett installációk, valamint magyar és külföldi tervezők munkái várják az érdeklődőket.

Rembrandt_es_tanitvanyai

2019.09.19

Új nézőpontból, tanítványaira gyakorolt hatásán keresztül vizsgálja az egyik legnagyobb holland mester művészetét a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és tanítványai címmel csütörtökön megnyílt kamarakiállítása.

A beszélgetős, felolvasó színházzal is kiegészített sorozat a Nemzeti Galéria C épületében lesz. A szezon első estjét szeptember 24-én tartják. Az irodalmi est középpontjában az őszi, szüreti időszak és a bor áll.

Az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország és Montenegró szeretné megerősíteni kulturális, oktatási, egészségügyi és tudományos kapcsolatait. A mostani út előzményeként néhány hónapja az illetékes montenegrói tárcavezetők Budapestre látogattak, ahol már vázolták az együttműködési lehetőségeket. Kásler Miklós áttörőnek nevezte a podgoricai megbeszéléseit. Aleksandar Bogdanovic művelődési miniszterrel abban állapodtak meg, hogy Magyarország aktívan részt vesz a montenegrói filmipar kialakításában, valamint hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot az előadóművészet, a magaskultúra, a népzene, a néptánc, a fordítások és a művészcserék területén. Podgorica számít arra, hogy montenegrói-osztrák-magyar együttműködésben a közös történelmi építészeti emlékeket, kegyhelyeket, illetve az épített kulturális örökséget ápolni tudják, azaz a megóvást, a restaurálást és a fenntartási feladatokat a továbbiakban egymással összehangolnák az országok.

A Vers – mindegy kinek sorozat első videóját, amelyben az előadóművész Ady Endre Áldásadás a vonaton című költeményét szavalja el, két hét alatt több mint 120 ezren nézték meg a Facebookon. A sorozatban Lutter Imre klasszikus és kortárs költők ismert, vagy kevésbé ismert verseit egyedi hangvételben, filmes eszközökkel fűszerezve adja elő. Minden versfilmhez készül egy beszélgetés is, amelyben Lutter Imre Vlasits Barbara színésznővel osztja meg gondolatait az elmondott költeményekről.

A gyűjteménybe ezúttal egy Ikarus 211-es és egy Ikarus 280-as kerülhetett be. Az előbbi típus a 200-as típuscsalád egyetlen nagyobb szériában gyártott midibusza volt. Összesen 5650 darab készült belőlük 1974 és 1990 között; szinte kizárólag csak a hazai és az akkori NDK piacra. Az Ikarus 280-as az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár legsikeresebb, világszerte ismert és használt városi-elővárosi csuklós busza volt. Becslések szerint az 1970-es és 1980-as években a világ csuklósbusz-gyártásának a kétharmadát ez a típus tette ki.

Október 22-én a Juan Diego Flórez, az operavilág ünnepelt előadója ad koncertet az Erkel Színházban, ahol a műfaj legismertebb áriái mellett az operettirodalom legismertebb dallamai is felcsendülnek az Operaház zenekarának kíséretében. Juan Diego Flórez hangja a tenorok és azokon belül is a „bel canto” tenorok között is ritka kincs. Kezdetben főként Bellini-, Donzietti- és Rossini-szerepek kaptak helyet repertoárjában, mostanra azonban, ahogy hangja érettebbé, előadásmódja erőteljesebbé vált, szép számmal találkozhatunk Mozart, Verdi és Puccini áriáival is.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

bitskey_psota_harmadik_csengetes

Szeptember 26-án 19.00-kor a MOM Kulturális Központban ad koncertet Sebestyén Márta. A műsoron felcsendülő dalok évszázadokon és népeken ívelnek át, írott forrásokból és a szájhagyomány gazdag tárházából egyaránt merítve.

Koncertekkel, családi, gasztronómiai és művészeti programokkal várják az érdeklődőket szeptember 27. és 28. között a Bartók Béla úton az Eleven Ősz fesztiválon, amelynek középpontjában idén a digitális kultúra áll.

Az ősz egyik legfontosabb kulturális seregszemléjénm a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon számtalan műfaj képviselteti magát a kortárs zenétől a táncművészeten és az operán át a könnyű- és világzenéig, de megjelenik a programban a dzsessz, a képzőművészet, a színház és az irodalom is szerte a főváros kulturális intézményeiben és közterein.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma