A Nemzeti Táncszínház tizenhárom év után, 2014 őszén hagyta el a Karmelita kolostor épületét, így idén már a harmadik olyan évadát kezdi meg, amikor táncelőadásaikat különböző helyszíneken mutatják be. A 2016/2017-es évad újdonsága, hogy produkcióikat a Nemzeti Színház impozáns épületében is megvalósítják.

 

szkb-a_munka_gyumolcse_tarnavolgyi_web

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója együttműködési szándékkal kereste meg Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját, aki örömmel tett eleget a kérésnek, hogy az általa vezetett intézmény tereiben időszakosan helyet kaphasson a tánc is.

 

Az első bemutató A munka gyümölcse lesz a Gobbi Hilda Színpadon. A szeptemberi 21-i előadás remek bemutatkozási lehetőséget biztosít a Juronics Tamás vezette társulatban dolgozó fiatal alkotóknak. De helyet kap a Nemzeti Színházban a Feledi János ? Feledi Project Psychéje is, amely egy féktelen szabadságvággyal megáldott no? kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért.

 

Egy régi-új kuriózummal is készül a Táncszínház: újra látható lesz Bozsik Yvette Kabaréja, mely az 1920-as, 1930-as évek német kabarévilágába kalauzolja el a nézőket a nagyszerű koreográfus segítségével, aki a Zenebohóc szerepében lép a színpadra szeptemberben és októberben is a Nemzetiben.

 

Műsorra tűzték két vidéki kőszínház tánctagozatának előadását is: a korszakalkotó olasz filmrendezőnek, Federico Fellininek emléket állító Férfiak, nők, Fellini című táncelőadás keretében a Miskolci Balett táncosai a férfi-női kapcsolatok rejtelmeibe engednek bepillantást. Blaskó Borbála Hekabé című, tánccal és mozgással elmesélt történetét pedig, melyet Euripidész azonos című tragédiája ihletett, a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában láthatják a nézők.

 

A Magyar Nemzeti Táncegyüttest nem kell bemutatni a Nemzeti Színház közönségének, hiszen a nagysikerű Körhinta című előadásban már bizonyította tehetségét, és október 28-án Zsuráfszky Zoltán ?még Egy mondat? című alkotói estjével tisztelegnek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.

 

A flamenco a fúzió műfaja. A fiatal táncművész, Pirók Zsófia által megálmodott Suspiros ? Sóhajokban a különböző kultúrák mozdulatai és Szokolay Dongó Balázs virtuóz játéka ötvöződik.

 

Az évet egy új bemutatóval, a Magyar Állami Népi Együttes Apám ablakából az ég címen készülő új darabjával zárják. A produkció zenéjét és koncepcióját napjaink egyik legnépszerűbb alternatív énekese, zeneszerzője, Szabó Balázs jegyzi. Az előadás ötvözi a zene, a tánc, a költészet, a színház és a bábművészet eszközeit, létrehozva egy sajátos, a tradícióból inspirálódó, mai táncszínházi világot.

 

Fotó: nemzetitancszinhaz.hu