A délelőtt folyamán ? a hagyományokhoz híven ? a kisebbek részt vehettek különböző múzeumpedagógiai foglalkozásokon: a Pék-házban például maguk készíthették a húsvéti kalácsot. A Zettl-Langer Gyűjtemény rendhagyó tárlatvezetéssel készült, melynek keretében az érdeklődők megismerkedhettek az érintetlen, 19. századi lakásmúzeumban rejtőző kincsekkel. A Soproni Múzeum legújabb kiállítóhelyén, a Macskakő Gyermekmúzeumban is különleges programokon vehetett részt a fiatalság: műtárgykereséssel és régi korok berendezéseivel tanulhattak játszva. Az Erdészeti Múzeum sem maradt ki a gyerekprogram-helyszínek sokaságából: a Hidvégi Béla Vadászati Gyűjteményben a távoli, egzotikus tájakra látogathattak el képzeletben a kicsik.

A délután folyamán is rengeteg élménnyel gazdagodhattak a múzeumbarátok: Róka Szabolcs a Szent György-legendát hozta el számukra a Gyermekmúzeumban, ahol kicsik is aktív résztvevőivé váltak az előadásnak, énekeltek és táncoltak, életre keltették a sárkányt is. Ezt követően az Erdészeti Múzeum udvarán Lóki György ragadozómadár-bemutatóján csodálhatták meg a levegő urait: sőt a bátrabbak még meg is simogathatták az éles csőrű állatokat! Dr. Varga Tamás, a múzeum igazgatója tárlatvezetésén egy pillanatra felnőttként is a dzsungel mélyén érezhettük magunkat: megtudhattuk, hogy miért fél a tarajos sültől még a vérmes oroszlán is, valamint saját bőrünkön érezhettük tüskéjének szúrását.

A vadvilág kalandos felfedezése után a magyar népszokások vizeire eveztünk tovább: a pékmesterség legrégebbi, soproni épületében, a Pék-házban Mózsi Boróka arról mesélt nekünk, hogy a húsvéti kalácssütésnek milyen hagyományai vannak a különféle tájegységeken, és hogyan kovácsolta össze gyerekkorában az ünnepi kalács az erdélyi falucskában egymástól elzárva élő magyar és román közösségeket. A történetek után bemutatta az egykori pék- és cukrászműhelyt, de azt is láthattuk, milyen deszkákon nyújtották anno a macskanyelvhez a marcipánt.

Soproni kalandunk a Központi Bányászati Múzeumban folytatódott, ahol dr. Kovácsné Bircher Erzsébet tárlatvezetésén megismerkedhettünk a bányászat tárgyi emlékeivel, és azt is megtudhattuk, miért mondták régen, hogy ?a bányászmérnök vagy a mennyekben van, vagy a börtönben?. A létesítmény pincehelyiségében pedig mintha egy miniatűr bányába csöppentünk volna: a csodaszép Esterházy-palota alatti helyiségbe bányacsúszdán lehet lejutni, ahol zegzugos járatok találhatóak, sőt még bányacsillében is lehet utazni.

A nap lezárásaként a Fabricius-házba érkeztünk, ahol az Ars Historica Társulat ? az Arany-emlékév tiszteletére ? sajátos feldolgozásban adta elő a költő egyik leghíresebb balladáját, A walesi bárdokat.

 

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow következő ? rendhagyó ? állomása Szombathelyen, a Vasi Skanzenben lesz, ahol a Szent György-napi vásárba látogatunk el!

Fotó: Kőmives András