?Az idei Internet Fiesta célja, hogy a világhálón megtalálható online kulturális tartalmakat, közkincseket a könyvtárak megosszák az érdeklődőkkel, érdekes, informatív vagy játékos formában hívják fel a figyelmet a web nyújtotta lehetőségekre? ? olvasható a program ez évi felhívásában.

index2

Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke elmondta, hogy a francia mintát követő kezdeményezés nagy siker lett Magyarországon, az idén 17. alkalommal megrendezett Internet Fiesta eseménysorozatában mintegy ötszáz település csaknem kétezer rendezvénye kapott helyet. Az elnök széleskörű együttműködést tapasztalt a könyvtárak körében, emellett a program egyik legnagyobb hozadékaként említette az együttgondolkodást és a tudásátadást. A projektben a fiataloktól kezdve egészen a nagymama korúakig sokan aktívan vettek részt ? tette hozzá.

Dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója és a program koordinátora rámutatott, hogy komoly érdeklődés figyelhető meg a közgyűjtemények iránt. Idén az elektronikus könyvek és folyóiratok, valamint a virtuális szolgáltatások kerültek a középpontba.

index

A sajtótájékoztatón a rendezvényt támogató Nemzeti Kulturális Alap (NKA) képviseletében Krucsainé Herter Anikó főigazgató is felszólalt, aki példaértékű összefogásként értékelte a projektet. Többek között említést tett a könyvtármozi programról is, amely lehetőséget teremtett a filmek utáni közös beszélgetésre, a közösségek összevekovácsolódására.

Póré László, a Mediaworks Regionális Üzletág igazgatója a helyi és a megyei napilapok, valamint a folyóiratok digitális elérhetőségeire hívta fel a figyelmet. A programok során a könyvtárak bemutathatták gyűjteményeiket, elektronikus adatbázisaikat, e-könyvgyűjteményeiket, és ismertethették a Hungaricana című nemzetközi projektet is ? árulta el.

Végh Nóra

Fotó: Csákvári Zsigmond