fejlec_okt.18

2018.01.13

Nyolcalkalmas széki táncokat oktató kurzus és a Dresch Quartet koncertje is szerepel a Fonó Budai Zeneház januári programjai között. A szerdai tánckurzusok mellett 2018-ban is folytatódnak a Berka együttes kéthetente pénteken rendezett táncházai. Újdonság, hogy havonta egyszer szombatonként a fiatal zenészekből álló Sarjú Banda külön kamaszoknak szóló táncházat tart.

Kulcsszavak:
2018.10.15

Exkluzív interjút sugároz a torinói lepel elismert szakértőjével, John P. Jackson fizikussal az M5 kulturális csatorna október 15-én, hétfőn este 21 órától a Titkok és ereklyék című dokumentum-sorozatban. A Vatikán engedélyével 1978-ban egy John P. Jackson vezette, 30 válogatott tudósból álló kutatócsoport alapos és korszerű multidiszciplináris vizsgálatot, többek között szénizotópos kormeghatározást végezhetett a leplen. A szénizotópos kormeghatározás eredményét – miszerint a lepel 13-14. századi lenne – a professzor a mai napig kérdésesnek tartja. Szerinte a lepel valójában az utolsó vacsora asztalterítője volt, amellyel aztán letakarták Jézus holttesttét.

2018.10.15

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Los Angeles-i magyar filmfesztivált a kaliforniai nagyvárosban október 18. és október 30. között. „Tizenkét játékfilmet vetítünk, emellett lesznek dokumentumfilmek, rövidfilmek, tévéfilmek, animációs filmek és diákfilmek is a programban. A fesztivál tizenhat éven át egyhetes volt, tavaly először lett kéthetes, mert az otthoni mecenatúra is úgy érezte, jó lenne népszerűsíteni azt a rengeteg filmet, amelyek Magyarországon készül” – mondta Bunyik Béla, a Los Angeles-i magyar filmfesztivál alapító elnök-igazgatója az M5 csatorna Kult30 című műsorának október 12-ei adásában.

2018.10.15

Vajon miért a – sokszor nehezen befogadható – kortárs festmények vezetik a nemzetközi eladási listákat? – teszi fel a kérdést Martos Gábor művészeti szakíró Ilyet én is tudok – Sokmilliós művek kalapács alatt című kötete, amelyet október 12-én mutattak be az Art Market Budapest kortárs művészeti vásáron. A szerzőnek 2013-ban jelent meg ugyancsak a Typotex Kiadónál a Műkereskedelem – Egy cápa ára című könyve, amelyben a műtárgy-árverések világába vezette be az olvasót. A friss munka ennek folytatása vagy inkább ikerkötete.

Befejeződtek az Új Közlekedési Múzeum leendő helyszínének bejárásai, melyek során az épületre kiírt nemzetközi tervpályázat első fordulójában kiválasztott építészirodák képviselői megismerhették a kőbányai Északi Járműjavítóban álló Diesel-csarnokot és környezetét. Az Északi Járműjavító területén megvalósuló, nagyszabású kulturális fejlesztésre kiírt pályázat előminősítési szakasza szeptember végén zárult le; ekkor tizenöt sikeres magyar és világhírű nemzetközi építésziroda képviselőit választották ki a megmérettetésen való részvételre.

Cleave című új albumát mutatja be a Therapy? északír metáltrió Budapesten, az A38 Hajón 2019. január 30-án. Az ezernyi stílust magába olvasztó Therapy? zenéjében a vad, ugrálós posztpunk keveredik a monumentális riffekkel, a sötét és maró iróniától áthatott, szürreális dalszövegek pedig a szégyentelenül szájbarágós stadionhimnusz-refrénekkel.

Jenei Szilveszternek van mit mesélnie, hiszen ötven éve van a pályán gitárosként, énekesként, zeneszerzőként. Több legendás zenekar tagja volt, 300 dalt komponált, nyolc arany és három platinalemez lóg a szobája falán. Most, 70. születésnapja alkalmából egy rendhagyó koncert keretében újra átélhetjük vele az elmúlt évtizedek sikerét sztárvendégek részvételével a Stefánia Palotában október 13-án, 19 órától.

szilveszter3

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Jazz- és Borfesztivált, amely szeptember 28. és 30. között várja a látogatókat Szentendrén. A történelmi belváros sétálóutcáján, a Fő téren és a belvárosi házak udvaraiban az ország minden borrégiójából érkező borászatok várják az érdeklődőket, valamint számtalan borszakmai és kulturális program, köztük jazzkoncertek, séták és kiállítások is.

Rekord nyári látogatottságot könyvelhet el alkotóházaiban a MANK Nonprofit Kft. A Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon és Galyatetőn található hat alkotóházban inspiráló alkotásra nyílik lehetősége a művészeknek, de az épületek egyre több szakmai rendezvény helyszínéül is szolgálnak.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma