edgar2_foto_csibi_szilvia1_600x400.png
Jelenet az Edgar című darabból
Forrás: Csibi Szilvia

Az Edgar Alfred de Musset 19. századi francia drámaíró kevéssé ismert La Coupe et les l?vres című verses színpadi műve nyomán dolgozza fel egy középkori flandriai falu történetét, ahol a címszereplő két beszédes nevű ifjú hölgy, a tisztaéletű és őt őszintén szerető Fidelia és a kívülálló, vad, tüzes Tigrana iránti vonzalma között őrlődik.

A megbotránkozó közösség haragját maga mögött hagyva Edgar és Tigrana először távozik a faluból, majd a férfi a dekadens élettől megcsömörlötten katonának áll, hogy később ravatala mellett derüljön fény arra, ki maradt a végsőkig hűséges az elhunythoz.


edgar1_foto_berecz_valter_600x400.png
Jelenet az Edgar című darabból
Fotó: Berecz Valter
A Tannhäuserből és a Carmenből is ihletet merítő, kevésbé sikerült librettó is okozhatta, hogy bemutatásakor a közönség nem fogadta lelkesen a darabot és az a későbbi átdolgozások után sem lett a nemzetközi operarepertoár része.
Ezzel együtt a mű már az érett Puccini több szerzői stílusjegyét is magán viseli, egyes elemei a Toscában is visszacsengenek, a darab gyászindulóját pedig a zeneszerző halálakor az életmű sikeréhez nagyban hozzájáruló karmester, Toscanini vezényelte. A berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán frissen végzett Tulassay Ádám első kőszínházi rendezésében az eredeti közeget átértelmezve kívánta megtalálni az opera ma is érvényes lényegét.

edgar2_foto_berecz_valter_600x400.png
Fotó: Berecz Valter

A modern látványvilághoz Cziegler Balázs díszletei és Szelei Mónika jelmezei járulnak hozzá.

A június 1-jén és 6-án látható Edgar címszerepét a Hector Lopez Mendoza énekli, a további szerepekben Balga Gabriella (Tigrana), Fodor Beatrix (Fidelia), Haja Zsolt (Frank) és Kovács István (Gualtiero) hallható. Az Opera Zenekarát, Énekkarát és Gyermekkarát a két estén Szennai Kálmán vezényli.