Réber-kiállítás zokniban

Réber László Svédországban élő lánya jóvoltából az itt letétbe helyezett rajzokból 2012 óta van már emlékszobája az egyébként Budapesten született mesternek Fehérváron. És azt hiszem, nagyon jól érzi itt magát.

A kiállítás két szoba, benne egy egész világ. Az egyik terem a gyerekségeké, a másik a felnőttségeké. Leképezi a Réber-életmű két nagy térfelét. Az elsőben a gyerekkönyv-illusztrációk világa, szőnyegen, függönyön, falon, kicsit még a plafonon is. A másikban filozofikus felnőttrajzok, hasonlóképp betöltve a teret.

Réber László gyerekkönyv illusztrációival sokan úgy vannak, hogy gyerekként nem szerették őket, mert túlságosan furcsák, idegenek és egyszerűek a figurái. Egykor én is azt éreztem, hogy rajzai lakótelepi gyerekeknek valók, mert mi a kertvárosban nem így nézünk ki. Felnőtt fejjel tanultam meg értékelni, szeretni Réber lehetetlen alakjait. Ezt a gyerekrajz egyszerűségével tudatosan dolgozó látványvilágot, amely nélkül ma egészen másképpen képzelnénk el Janikovszky Éva, Lázár Ervin, Békés Pál vagy Varga Katalin történeteit.

A mai gyerekeknek talán könnyebb dolguk lesz Réber befogadásával, hiszen itt van nekik ez a remek kiállítás, amely segít megszeretni a mesekönyvek réberségeit. A szoba közepén például ott egy izgalmas favár, amelyhez mesefigurákkal, boszorkával, vándorlegénnyel szegélyezett kacskaringós út vezet a szőnyegen.

A Szegény Dzsoni és Árnika történetét, Lázár Ervin meséjét úgy játszhatjuk végig rajta, mint egy nagy társasjátékot, amelyen mi vagyunk a figurák. A várból (amely másfelől jelmeztár) még posztókalapot és koronát is kölcsönözhetünk hozzá. Ez a játék nyilván a legkisebbeknek szól.

A kamaszokat az a fal vonzza, ahol magukra ismerhetnek Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című könyvének életnagyságúra nagyított illusztrációján. Kinőtt gyerekszobát ábrázol a kép, benne heverészve ábrándozó nyakigláb ifjonccal.

A szoba berendezési tárgyai közül a könyvespolc a valóságban is megjelenik, rajta a Réber-könyvtár, azaz csupa olyan kötet, amelyek mindegyikét Réber László rajzai gazdagítják, Lázár Ervintől Örkényig és - jé, ezt nem is tudtam - a Murphy törvénykönyvéig. Szabad olvasni, lapozgatni, csodálkozni.

A kiállítást tehát nemcsak nézni, használni is lehet, sőt kell, és ezáltal egyre jobban beszippant ez a különös grafikai világ. Közben persze "rendes" felnőtt kiállításként is funkcionál, azaz bekeretezett képeket is nézegethetünk: előbukkannak az olvasmányélményekből ismert legnagyobb Réber-hősök: Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, Bruckner Szigfrid, a fájós fogú cirkuszi oroszlán és a többiek.

A színes gyermeki világ után letisztult, filozofikus, fekete-fehér világba térünk, a valóság és a valóság árnyékának világába. A felnőttek számára készített grafikák már szinte a kettes számrendszer egyszerűségével készültek. Céljuk a lehető legkevesebb színnel és jellel a lehető legtöbbet mondani. Mint a feliratokból is megtudhatjuk, Réber László filozófiáját a XX. század közepének történelme, a háború és a többévnyi szovjet fogolytábor csiszolta bölcsebbre, megtanítván nagyon kevés eszközzel alkotni.

Gondolati grafikáinak jelentős része az Élet és Irodalomban jelent meg a hetvenes évek első felében. Nagyobb egységet tesznek ki az Örkény-egypercesekhez rajzolt zseniális képei. A Réber-rajzok itt nem illusztrációk, inkább arról van szó, hogy az Örkény-szöveg és a Réber-rajz testvérek. Itt van például az Örkény-egypercesek első kiadásának belső borítóján megjelent grafika. Fekete alapon két fehér felsőtest-sziluett, rajtuk néhány fekete pont. Az egyiknek a mellén rendben, függőlegesen sorakoznak a pontok, mint a gombsor.

A másikon szétszórva a szív körül, akár a golyónyomok. Micsoda egyperces ez! Milyen elegánsan játszik a tragédiával! És játszani mer a kiállításrendező is. Kitalál egy mágneses falijátékot: egy tükörlapból kivágja az előbbi sziluettet a golyónyomokkal. Ha odaállunk elé, a saját mellünkön látjuk a lövedékek helyeit és tetszőlegesen helyezhetjük fel a magunk választotta lövésnyomba a kihelyezett vasgolyókat. Hát nem egyszerre örkényes és réberes ez?!

Réber szeretett fejeket ábrázolni, természetesen a legminimálisabb rajzi gesztusokkal, sokszor csak az arcél egyetlen vonalával. Dobozfejeket is készített, csak egy-egy apró bemetszéssel arcszerűvé téve a kubust. Ilyet is látunk a kiállításban üveg alá zárva.

De hoppá, észrevesszük a rendező szellemességét, ahogy a kockafejet kiszabadítja és a kiállítás kocka alakú puffjaiban idézi vissza, bocsátja a néző kezébe, illetve feneke alá. Remek réberi lelemény!

Az elegánsan applikált grafikákon, papírmetszeteken kívül további alkotásokat csalhatunk elő az érintőképernyőkből, például Réber-kollázsokat, -rajzfilmeket, mert ilyen is volt néhány. A kiállítás végére biztos, hogy szeretnénk valamit hazavinni ebből a világból. Szerencsére az ajándékboltban bőségesen kaphatók a tárlatban is kihelyezett mesekönyvekből, albumokból.

Végül még valami: a kiállítás cipő nélkül is látogatható, ha valaki tiszteletlenségnek érzi a cipőt a szép, telerajzolt padlószőnyegen. Sőt, zokniban sokkal izgalmasabb.

Le a cipővel a Réber-kiállítás előtt!