Oksana Sarkisova, a fesztivál igazgatója az október 31-ei budapesti sajtótájékoztatón elmondta: idén először szerveznek nemzetközi emberi jogi versenyprogramot, amelyben 12 film szerepel. Ezenkívül lesz Diák- és elsőfilmes verseny, amelyben 10 film közül választ nyertest a fiatal zsűri, a Magyar Panoráma válogatásban pedig nyolc filmet láthat a közönség.

 

Három tematikus szekció is lesz. Az Életünk a munka című bontásban a munkavállalók világával foglakozó filmek kaptak helyet. Szó lesz rabszolgaságban tartott emberekről, halálos betegséget okozó kínai telefon-összeszerelő gyár munkásairól, a legrosszabbul fizető cseh munkákról, de a svéd munkaközvetítő irodák abszurd működéséről is. A Földünk a tűréshatáron című szekció alkotásai a bolygó állapotát és jövőjét mutatják be a francia erdőgazdaságok és az olajfúrótornyok munkásainak életén át, a burmai borostyánvadászok háborútól sújtott mindennapjaiig.

 

Az emlékezés formái című válogatás filmjei között vetítik a 2007-ben elhunyt Kurt Waldheim osztrák államférfiról szóló életrajzi filmet, aki ? ?megfeledkezve? náci múltjáról ? az ENSZ-főtitkárságig jutott. Csehszlovákia 1968-as megszállását is újraélhetik a nézők az öt résztvevő ország katonáinak visszaemlékezésében. Az emlékek felidézését terápiaként használó, horvát színházi rendező egy 1991-es gyerekgyilkosságot dolgoz fel. Különleges alkotásnak tűnik Bill Morrison a kanadai aranyláz idejéből származó, archív felvételekből összeállított filmje is, a Dawson City: Megfagyott idő, amely a filmművészet némafilmes korszakát idézi meg. Az amerikai rendező mesterkurzust is tart a fesztivál ideje alatt.

Az Hommage szekcióban két kiemelkedő dokumentumfilmesről, Claude Lanzmannról és Michael Glawoggerről emlékeznek meg a szervezők az alkotók utolsó filmjeinek levetítésével, a Wapikoni barátai pedig a kanadai őslakos fiatalok érdekképviseleti műhelyfoglalkozáson készült rövidfilmjeit mutatja be.


konnyu_leckek_7_kicsi_600x324.png
Könnyű leckék

 

Zurbó Zsófia, a szakmai programok koordinátora elmondta, hogy a Dok-Szak-MA című háromnapos program keretében a magyar dokumentumfilmes szakma jelenlegi helyzetét járják körül neves külföldi és magyar szakemberek, akik a közelmúltban fesztiválsikereket elért alkotásokról, a finanszírozás hazai és külföldi lehetőségeiről, valamint a filmforgalmazás alternatív útjairól is beszélgetnek majd. A Verzió és a Közép-európai Egyetem filmkészítő műhelyében, a DocLab programban a dokumentumfilmek és az emberi jogok iránt érdeklődő kezdő és gyakorló filmesek rövidfilmeket és trailereket készítenek egy profi filmesekből álló nemzetközi csapat segítségével november 9-én, a Vöröskereszt nemrég nyílt charity kávézójában pedig a meghívott vendégekkel szakmai kérdésekről lehet beszélgetni a Vendégtalálkozókon.

 

Báron György, a Magyar Panoráma program felelőse kiemelte, hogy az idei magyar szekcióban lehet majd látni Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmjét, amely a modernkori rabszolgaságot mutatja be, a fesztivált nyitó Csuja László Kilenc hónap háború című alkotása a háborút mutatja be testközelből, Révész Bálint Nagyi projekt című munkája pedig egy különleges vallomás a generációk közti kapcsolatokról. Itt lesz látható továbbá Cseke Eszter és S. Takács András Az ellenség gyermekei ? Edith Eva Eger, Zurbó Dorottya Könnyű leckék című filmje, Balla Dávid Ne bámuljanak már! című, a női létről szóló alkotása. Chilton Flóra Karmák/BAGázs című filmje a mélyszegénységben élők életébe nyújt bepillantást, Domokos János A te neved című munkája pedig a hajléktalanokkal foglalkozik.


nagyi_projekt3_kicsi_600x316.png
Nagyi projekt

 

A középiskolásokat hétköznap délelőttönként ingyenes filmvetítésekkel és beszélgetésekkel várják a Diák Verzió programjában, valamint idén egy Ifi Verzió című egész napos eseményt is szerveznek, amelynek keretében civil szervezetek emberi jogi érzékenyítő workshopokat tartanak a tinédzsereknek.

 

A fesztiválnak idén is a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont. A filmvetítéseket a különböző helyszíneken beszélgetések is kísérik a rendezőkkel, emberi jogi aktivistákkal és szakértőkkel. Mindemellett Pécsett november 15. és 18. között az Apolló Moziban, Szegeden november 22. és 25. között a Grand Café Moziban, és idén először Kecskeméten az Otthon Mozi is vetít válogatást a 15. Verzió filmjeiből november 17. és 18. között.