?Kivételes évad a mostani. Akár lehorgasztott fejjel is állhatnánk itt, hontalanul. Bezárt az Operaház, így a bevétel nagy részét elveszítettük, majd huszonegy különböző helyre kellett beköltöznünk, amelyek szintén nincsenek ingyen? ? mondta Ókovács Szilveszter, majd hozzátette: ez az évad pontosan ezért lehetne rendkívül sötét és szomorú, az Opera társulata azonban nem ?húzza meg magát?, hanem előre tekint. Ez az egész évad az utazásról, a költözésről szól ? fűzte hozzá, majd elmondta: ez egyben misszió is, hiszen ha már nincs fix helye a társulatnak, igyekeznek vidéken és külföldön népszerűsíteni az operát és a balettet, így Budapesttel együtt összesen 90 helyen játszanak majd.


29512606_10155427577973181_6073454420811579392_n_600x337.png
Ókovács Szilveszter

A 2018/2019-es évadban a 16 bemutató mellett az Eiffel Műhelyház és a korszerűsített Andrássy úti dalszínház megnyitása is szerepel a tervek között. Az Eiffel Műhelyházat 2019. január 27-én, Mozart születésnapján avatják fel, míg jövő év májusában újra kinyithat a korszerűsített Andrássy úti dalszínház is ? fűzte hozzá az intézmény igazgatója. Majd elmondta: a megyeszékhelyek és a külhoni magyarlakta települések mellett az Opera társulata többek közt New Yorkban, Berlinben, a V4-ek fővárosaiban és Puccini életének több fontos olaszországi helyszínén is fellép majd. A Puccini Itáliája címet viselő új évadban egyedülálló módon az olasz szerző mind a tizenkét művét játszani fogják az Operaház újranyitásával egybeeső tematikus fesztiválon. Az évad azonban nem Pucciniről, hanem az ő Itáliájáról szól, így számos kortárs szerző is feltűnik a repertoárban, így például Verdi. A társulat négy ősbemutatóval, négy balettbemutatóval és nyolc operával készül a 2018/2019-es évadra. Először lesz látható az Opera műsorán Mozart A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegény című műve, amelyet az Eiffel Műhelyházban szeretnének bemutatni. Ezenkívül látható lesz majd Tóth Péter Tóték; Szálinger Balázs Krizantémok, avagy Liú halála, valamint Puccini A fecske című műve is, amely eddig még soha sem szerepelt az Opera repertoárjában. Az évadot az Énekkari Művészek Minifesztiválja színesíti, amelynek zárásaként napjaink vezető olasz tenorja, Vittorio Grigolo ad áriaestet Magyarországon első alkalommal.

Az Operaház és a Magyar Nemzeti Balett egyik legnagyobb eseményeként október 30. és november 11. között New Yorkban mutatkoznak be. A Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben hat opera- és balettest is vendégszerepel, köztük több, az Egyesült Államokban először látható nagyszabású produkció, például a Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bán-átdolgozás és Vajda János Mario és varázsló című műve is. Emellett az intézmény zenekara a Carnegie Hallban ad önálló hangversenyt. ?Ilyen koncentrált szereplésre nem volt még példa? ? mondta a New York-i fellépés kapcsán az intézmény vezetője. Majd hozzáfűzte: a társulat arra törekszik, hogy külföldön is bemutassa, hogy az intézmény büszke a saját nemzeti művészi ambícióira, ugyanakkor nyitott a világra és az újításokra, ezt a kettőt pedig egyensúlyban tartja. ?Igyekszünk ezt New Yorkban is megmutatni és ennek hitelt adni? ? tette hozzá. A Bánk bán 2019. január 7. és 20. között a dél-koreai Teguba is ellátogat, míg augusztusban a Salome az opera cselekményének eredeti helyszínén, Jordániában, a Machaerus hegyén, Heródes Antipász egykori palotájának romjai között elevenedhet meg újra ? fűzte hozzá az igazgató. Majd elmondta: július 25. és 28. között az Észtországban megrendezendő patinás Saaremaai Operafesztivál egyik díszvendége lesz a társulat, ahol a Figaro házassága, a Traviata és A cigánybáró bemutatása mellett egy ünnepi gálaest szerepel a programban. A Gördülő Opera elnevezésű kezdeményezés rendkívül sikeres volt, így annak folytatásaként augusztus 31. és szeptember 9. között nyolc székelyföldi városban mutatkozik be Donizetti Szerelemi bájital című vígoperája magyar nyelven, az előadás a tervek szerint 2019 augusztusában visszatér Erdélybe, de eljut a Partium és Bánát szórványmagyarságához is ? tette hozzá. Operát az Operából címmel pedig új, országjáró turnésorozatot indít az intézmény 2018 szeptembere és 2019 áprilisa között a Puccini Itáliája-évad tematikájához kapcsolódóan, melynek részeként egy opera- és egy balettgála, egy szimfonikus hangverseny, valamint a Bohémélet, a Tosca és a Turandot koncertszerű előadásai tekinthetőek meg az operajátszási hagyományokkal nem rendelkező városok és külhoni magyarlakta települések színház- vagy hangversenytermeiben. A sorozat négy előadására tíz megyeszékhelyen (Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Salgótarján, Szekszárd, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg) bérletben válthatják meg jegyeiket az érdeklődők.

Bár az idei évad a felújítások miatt kissé csonka képest fest ? a 2018/2019-es szezon első szeptemberi premierjét, Carl Orff Carmina Buranáját követően az Erkel Színházban csak decemberben láthatóak új előadások ?, az intézmény továbbra is együttműködik a Filharmónia Magyarországgal és a Müpával is, amellyel három nagyszabású produkciót is előad.

Bérletmegújításra az Erkel Színházban március 26. és 29. között van lehetőség, míg az interneten március 26. és április 2. között válthatnak bérletet az érdeklődők.

További információkat ITT olvashatnak az új bemutatókról és a bérletmegújításról.

 

Kultúra.hu/MTI

Fotó: Operaház Facebook-oldala