A programok a nemzeti lobogó katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődnek a fővárosban, a Kossuth téren. A ceremónia hagyományosan a Budapest Helyőrség koreográfiája szerint zajlik, a zászló felvonására Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke ad engedélyt. Az eseményen közreműködik a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara, valamint a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége. Az ünnepségen katonai kísérettel felvonulnak a történelmi zászlók.
   
Az érdeklődőket Budapesten parlamenti nyílt nap várja, délelőtt a budai Várban a határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat köszöntenek. Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban ünnepi műsort tartanak, amelyen ezerkétszáz, Magyarország minden megyéjéből és határokon túlról érkező gyermekből álló ifjúsági kórus előadásában csendül fel a Himnusz és a Szózat. A megemlékezésen beszédet mond Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, áldást mond Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő. Délután a Ghymes együttes ad koncertet.
   
Sárospatakon a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak, köszöntőt mond Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Aros János, Sárospatak polgármestere. Ezt követően emlékező menet indul a Trianon-emlékoszlophoz.
   
A nemzeti összetartozás napján több százan kapják meg a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte. Eskütételt tartanak Hódmezővásárhelyen, Egerben, Békéscsabán, Hajdúnánáson és Baktalórántházán.
   
Ez alkalomból fotópályázatot is hirdettek, erre olyan fényképeket várnak, amelyek az alkotóik számára megjelenítik a nemzeti összetartozás érzését.