NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2019.04.08

Az Országos Széchényi Könyvtér KönyvTÁRlat című rendezvénysorozatának nyolcadik évada a magyar kultúra és irodalom főbb régióit mutatja be alkotóik életművén, alkotásain keresztül Emlékfolyamok címmel. Az április 11-i rendezvény, a Gondolat/folyamok a Tőzsér-Árpád-földrészen vendége Tőzsér Árpád Kossuth-díjas felvidéki költő, irodalomtörténész, műfordító lesz, akivel Korpa Tamás költő, a Fiatal Írók Szövetségének társelnöke beszélget.

20151112_Tozser_est_10
Forrás: mma.hu

A költészetnapi dialógus azt a minduntalan újraformálódó tőzséri költészeti földrajzot igyekszik körbejárni, aminek lényegét a költő 1993. december 4-i naplójegyzete a következőképpen összegezi: „nem azt érzem, hogy én nézek kifelé, hanem azt, hogy a világ néz befelé, rám, hogy az általam egykor megéltek visszanéznek”. Vajon ebben a gondolati és érzékelési alapállásban milyen szerepet tölt be a világkultúra földrajza, ezúttal elsősorban nagy folyói (a Styx, a Léthé, az Eridanosz) és a szülőföld konkrét folyói és hegyei (Garam, Rima, Sajó, Vág és a Kárpátok)? Van-e Gömörországnak emblematikus folyója és mit jelent Pozsonynál a Duna? Elképzelhető-e az életmű forrásvidék, vízgyűjtőterület, vízválasztók és torkolat nélkül? Beleléphetnek-e kétszer ugyanabba a folyóba a szlovákok és a magyarok?

Az est folyamán részletek hangzanak el Tőzsér Árpád műveiből, továbbá Petőfi Sándor, Andrej Sládkovič és Tompa Mihály alkotásaiból. A rendezvény másik kiemelt vendége, Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész, aki a palóc folklór gyöngyszemeiből nyújt ízelítőt.

A nemzeti könyvtár kincseiből válogató minitárlat központi műtárgyai ezúttal Tőzsér Árpád eredetileg 1979-ben megjelent, 2006-ban újra kiadott Genezis című kötetei lesznek.

foter-fesztival_R

2019.09.18

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

Rakoczi_Ferenc
2019.09.17

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

Az_eltancolt_cipellok

2019.09.17

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Ötven fotón keresztül mutatja be a dél-amerikai Guyana természeti kincseit és kultúráját az a kiállítás, amely november 1-ig látható Budapesten a Zászlómúzeumban. A József körúton található időszaki tárlat képei Guyana gyönyörű tájaira, településeire és az ottani mindennapokba engednek bepillantást, de az ország népviseletével és jellegzetes guyanai termékekkel is megismerkedhetnek a látogatók. A fotók egy része Balogh László gyűjteményéből került a kiállításra, a vitrinben pedig az ország jellegzetes termékei láthatóak.

Szeptember 20-án mutatkozik be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika művészetterápiás műhelye az Átkelő Galériában. A Tükör által címet viselő kiállítást Dr. Danics Zoltán pszichoanalitikus pszichoterapeuta és pszichiáter nyitja meg. A műhelyt Szerdahelyi Zsuzsanna iparművész, művészetterapeuta vezeti majd.

A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az intézmény által szervezett foglalkozáson fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelíteneknk a kiállítás anyagához. A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik. Bejelentkezés, további információ: edit.barta@maimano.hu.

Bárdos Lajos zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát Életet az énekbe címmel szerdán a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajos, a 20. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet, a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Nemcsak számos zenei szakterületnek volt kiváló mestere, de másokat magával ragadó, karizmatikus tanár is. Kotta- és könyvkiadót szervezett, felkarolta a korában igen veszélyesnek számító egyházi zene kérdését. A konferencián megidézik azt a szellemiséget, amely ezt a sokoldalú, számos területen jelentőset alkotó művészt jellemezte.

Október elején elárverezi Banksy legnagyobb és egyik leghíresebb, Devolved Parliament (Elfajzott parlament) című festményét a Sotheby's Londonban. A brit parlament alsóházának képviselőit csimpánzként ábrázoló alkotás a rejtőzködő brit graffitiművész legdrágább művé válhat, mivel az aukciósház legalább 1,5-2 millió font leütési árra számít. Banksy a négy méter széles képet 2009-ben festette. Még abban az évben kiállították a bristoli múzeumban, ahol több mint 300 ezer látogatót vonzott, és bekerült a világ 10 leglátogatottabb tárlata közé. Ismeretlen tulajdonosa idén ismét kölcsönadta kiállításra a múzeumnak a 10 éves évfordulóra és Nagy-Britannia európai uniós kilépésének idejére.

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

foter-fesztival_R

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma