A Péterfy Bori és a Love Band lemezei mindig olyanok, mint egy film, amelyen egy adott női karakter vonul végig: a Szédülés egy szerelmi dráma volt, az új lemez, a BoriX szereplője pedig őrülten bulizik egy Dark Discóban. Az énekesnő azt mondja, hogy ő szereti ezt a fajta változatosságot, a zenekar művészi halálát jelentené, ha mindig ugyanazt kellene csinálniuk.

Sok szálon kapcsolódsz a Művészetek Völgyéhez.

Igen, rengeteg felejthetetlen élményem van a Művészetek Völgye kapcsán. Az ős-zenekarunkkal, az Amorf Ördögökkel Taliándörögdön adtuk a legeslegelső élő koncertünket: a 2000-ben megjelent Betyár a Holdon lemez dalai még teljesen elektronikus zenék voltak, a Völgyben egy minidiszkről szólt az alap, ami mindig megugrott, ahogy mozogtunk a színpadon. Az emberek viszont nagyon örültek, hogy ezeket a számokat végre élőben hallhatják.

Számos színházi élmény is köt a Völgyhöz. A Krétakörrel sokszor hetekkel a programok előtt leköltöztünk, és ott helyben raktunk össze egy előadást. Ezekből az utolsó volt A csillagász álma című projekt. De előtte játszottuk egy cirkuszsátorban a Hazámhazám című darabot és a FEKETEországot is. A Völgyben még filmet is forgattam Szőke Andrással.

Milyen volt az első ottani koncertetek a Love Banddel?

Arra nem emlékszem, hogy a most már 12 éves zenekarral mikor koncerteztünk először a Völgyben, de biztosan az is jó élmény volt, mert nekem onnan csak jó élményeim vannak. És ez egyre inkább élesedik, mert a nagy fesztiválok idővel kezdik elveszíteni a lényegüket, azt, hogy kis időre összegyűjtsék az egyformán gondolkodó, jó élményeket, jó zenét, jó színházat és jó kultúrát fogyasztó fiatalokat. Ma már sok fesztivál csak a pénzről szól, éppen ezért nagyon fontos, hogy a Völgy ebben a helyzetben is élményszerű és emberközpontú tud maradni.

Változott a Völgy hangulata az évek során?

Ezt nehezen tudom megítélni, mert már évek óta nem töltöttem lent hosszabb időt. De a programokból látszik a folyamatos fejlődés és az is, hogy még mindig nagyon izgalmas, ami lent zajlik. A Völgy őrzi a jó hangulatát.

Ti is folyamatosan változtok, alakultok. Egy-egy új lemezzel mindig egy új világba vezetitek be a közönséget. Tudatos a részetekről ez az állandó megújulás?

Nagyon is. Tövisházi Ambrus, aki már 20 éve az alkotótársam és a zeneszerzőm, nagyon kreatív ember: mindig keresi az újat és a megújulást önmagában. Én pedig erre elég jó játékszer vagyok: mivel színészként kerültem a zenei pályára, nem egy bizonyos fajta stilusban akarok énekelni, hanem mindent szívesen kipróbálok. Így közelítek a zenéhez is, ezért minden lemez kicsit olyan, mint egy film vagy egy szerep, egy női karakter, ami végigmegy a dalokon.

Innen közelítve: milyen a BoriX női karaktere mondjuk az előző lemez, a Szédülés ?szereplőjéhez? képest?

A Szédülés egy szerelmi dráma és egy szakítás története. A BoriX főszereplője őrülten bulizik egy Dark Discóban, újra szerelmes és boldog.

A közönség részéről is elvárás, hogy mindig legyen valami új?

Biztosan van, aki ezt elvárja, igen, de azért nem érezzük a nyomást. Sőt néha veszítünk is rajongókat azzal, ha egy új lemezünk nagyon mást hoz, de mi nem az a zenekar vagyunk, aki behódol a közönség elvárásainak. Itthon ugyan nagyon sok zenekart lehet látni, akik 30-40 évet végigzenélnek ugyanabban a stílusban vagy ugyanazzal a műsorral, de abba én belepusztulnék.

A művészi halálunkat jelentené, ha mindig ugyanazt kellene csinálnunk. Minket az érdekel, hogy miként lehet feszegetni az underground határait. A BoriX lemez például egy abszolút modern és rádióbarát popzene lett.

A közönségetek is nagyban változik azáltal, hogy mertek mindig valami újba belevágni?

A keménymag a kezdetektől fogva megmaradt, és van a nagyon kemény mag is, akik szinte minden koncerten ott vannak az első sorban. Van egy tágabb rajongótábor és folyamatosan vannak újak. A korosztály teljesen meghatározhatatlan továbbra is, 7-től 70 évesig hallgatják a zenénket. Az első perctől jellemző volt, hogy nem egy adott korosztálynak szóló divatzenekar voltunk, a közönségünk mindig is elég heterogén volt. Az alapközönségünk velünk együtt öregszik, de mindig sok új fiatal is van.

Mennyit készültök, mire összeáll egy koncertprogram?

Most már elképesztő mennyiségű számunk van, ezért sokféle műsort össze tudunk állítani, több szemponttól függ, hogy az adott nyárra milyen program jön össze. Most van egy kellemetlen dolog is, nincs próbatemünk, de azért keményen dolgozunk és igyekszünk áthidalni ezt a problémát. Éppen készül egy közös szám a Hősökkel, amihez lesz majd videoklip is. Nagy munka van abban, hogy élőben hogyan szólalunk meg, hogyan nézünk ki. Saját csapattal dolgozunk és minden koncertet felveszünk, majd kielemzünk, így folyamatosan javítjuk a hibáinkat. Ez sok munka.

Koncertjeiden rendszerint végigpörgöd azt a másfél órát. Van olyan, amikor megpihensz?

Most is épp pihenek, itt vagyunk a családi birtokon, a gyerekek a kertben. De nekem nem kell annyira sok pihenés, én munkamániás vagyok, szóval igazából az pihentet, ha elégedett vagyok magammal.

Mi lesz most a Művészetek Völgyében, mivel készültök?

Ami extra ott, az a színpad: nagyon jó ledfal van. Így a tudásunk legjobb szintjét tudjuk nyújtani, itt mindig teljes pompánkban tündöklünk. És a közönség is mindig szuper.

Tőlük függ, hogy milyen lesz a buli. Ha jó a közönség, akkor mindig jó a koncert.

Hogyan fog telni a nyár?

A nyár a koncertezésről szól, és mivel a színházi évad kitolódott, lesz a Katonában is egy előadás, és még megyünk vidéki turnéra Az öldöklés istenével Kőszegre.

Novemberben pedig lesz a Müpában a Másfél Milliárd Másodperc című produkció. Mitől lesz ez különleges?

Néhány évente szoktunk csinálni ülős koncertet, mivel van egy csomó pszichedelikus, szállós dalunk, amiket a pörgős koncerteken kevésbé lehet eljátszani. Szeretjük is, a közönségünknek is van igénye rá. Most jön a bátyám (Péterfy Gergely író - a szerk.), Saiid és Tariska Szabi is. Jó apropó, hogy ötvenéves leszek ősszel, ezért ez a cím.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy ötvenévesen?

Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a kisfiam büszke rám.

Fotók forrása: Művészetek Völgye

Játék! Aki helyesen válaszol az alábbi kérdésre, páros napi belépőt nyerhet a Művészetek Völgyébe! Részletek a Facebookon!

Kivel lép fel Péterfy Bori ősszel a Müpában?

a). A MÁV Szimfonikusokkal

b). Dés Lászlóval

c). A bátyjával, Péterfy Gergellyel

Nyitókép: Péterfy Bori. Forrás: kozepsuli.hu