NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2019.06.17

Június 24-től egy hónapon át lehet pályázni a népi építészeti emlékek helyreállítását támogató Népi Építészeti Program idei forrásaira.

2019.06.14

A felhívás célja, hogy a külföldi magyar intézetek friss arculatot kapjanak, és brandjük tovább erősödjön a hazai és nemzetközi köztudatban. A pályázati dokumentációt 2019. június 25-ig lehet benyújtani.

2019.06.12

A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó kaphatja, aki szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot.

2019.06.12

33.3 m2 címmel pályázatot hirdet a Kortárs Éptészeti Központ fiatal építészeknek és kurátoroknak a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére.

2019.06.08

A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvány a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával megvalósuló, a Kárpát-medencei keresztény alkotóművészet támogatása c. program keretében keresztény képzőművészeti alkotótábort szervez határon túli magyar művészek számára, technikai tudásuk és művészi módszereik gyarapítása, művészi látásmódjuk fejlődése, a keresztény értékrend megjelenítése és a nemzeti összetartozás felelősségteljes erősítése érdekében.

2019.06.04

Az idén 14. alkalommal hirdeti meg műfordítás-pályázatát műfordításkötettel nem rendelkező alkotók számára az Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) a nyelvek európai napja alkalmából. A pályaműveket augusztus 20-ig várják.

2019.06.03

Első alkalommal hirdette meg pályázatát a nehéz helyzetben lévő zenészek támogatására a Fábián Juli Alapítvány. A jelentkezéseket emailen várják június 30-ig a palyazat@fabianjuli.hu címre.

2019.05.30

A Kazinczy Ferenc tanév végi könyvjutalmazási és könyvtárbővítési pályázat az iskolai és közkönyvtárak bővítését célozza meg.

2019.05.29

A díj egy évig támogatást ad arra, hogy a nyertes alkotó a koncepcióként beadott nyertes tematikáját követve elkészítse fotósorozatát a magyar fővárosról.

2019.05.28

ADY 100 címmel pályázati felhívást tett közzé a Spanyolnátha művészeti folyóirat. A múlt évi nagy sikerű Kaffka 100 pályázathoz hasonlóan ezúttal is hazai és határon túli magyar anyanyelvű középiskolásoknak és felsőoktatási intézmények hallgatóinak műveit várják július 10-ig.

A legjobb animációs rövidfilm díját nyerte Rofusz Ferenc Az utolsó vacsora című alkotása a Jesus Cine Festen, az Argentínai Nemzetközi Keresztény Film Fesztiválon. Rofusz Ferenc kilencperces animációja Leonardo Da Vinci művének animációs festményfilm feldolgozása. A légy című animációjával 1981-ben Oscar-díjat nyert Kossuth-díjas rajzfilmrendező legújabb munkájáról szólva korábban elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. A keresztény filmek argentínai nemzetközi fesztiválján tavaly Pozsgai Zsolt Megszállottak című alkotása a legjobb külföldi filmnek járó elismerést és a zsűri különdíját kapta meg.

A magyar fővárost is érinti jövő őszi európai turnéján a Simply Red. A Mick Hucknall által vezetett világhírű brit soul-pop formáció 2020. november 23-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Blue Eyed Soul című új stúdiólemezét mutatja be.

Szeptember 19-én A nagy könyvlopás címmel nyílik kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban, amely a magyar kultúrtörténet egy érdekes, s ez idáig feltáratlan fejezetét mutatja be. 1959-ben a budapesti Műcsarnokban francia könyvkiállítást rendeztek: a kéthetes nyitvatartási idő végére a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A tárlat a magyar kultúrtörténetnek ezt a lappangó epizódját tárja fel, megidézve a könyvkultúra és a képzőművészet társadalmi-politikai kontextusát az ötvenes években.

Le kell bontani a Sheraton-lánc egy szállodáját Cuzco városában, mert építésekor ötszáz éves inka falakat romboltak le – döntött egy perui bíróság. Arról is döntöttek, hogy a lerombolt inka falakat újra kell építeni. A hétemeletes szállodát olyan városrészben, Cuzco történelmi belvárosában emelték, ahol az épületek magasságát két emeletben korlátozzák. A kulturális minisztérium korábban az építtetőt 2,2 millió dollárra (664 millió forint) büntette. A hatóságok 2016-ban állították le az építkezést, amikor már majdnem készen állt a szálloda. Cuzco történelmi városközpontja 1983-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Először tartja Magyarországon éves közgyűlését a Fipresci, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében. A rangos szakmai szövetség a filmfesztivál meghívására érkezik a borsodi megyeszékhelyre. A közgyűlésre a világ 14 országából várják a filmes szakújságírókat. A Fiprescit 1930. június 6-án, Brüsszelben alapították, székhelye Münchenben van. A szervezet több mint 50 ország csaknem 400 filmkritikusát és filmújságíróját fogja össze a filmkultúra elősegítése, fejlesztése és a szakmai érdekek védelme érdekében. A szervezetnek egyéni és nemzeti szekciókhoz tartozó tagjai is lehetnek. Magyarországot a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya képviseli a szervezetben.

Szeptember 19-én 17 órától a világhírű természetfotós, Máté Bence tart előadást a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

image002

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma