A Zrínyiek a magyar zenében című emlékhangverseny előtt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár osztotta meg a közönséggel Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerző halálhírét, akit életének hatvanötödik évében, november 6-án délután ért a halál. A publikum egyperces néma főhajtással tisztelgett a kétszeres Kossuth-díjas művész emléke előtt.

DSC_6491_Copy

 

?Egyetlen, a hazáért véghezvitt hősies tett sem volt, nem lehetett hiábavaló? ? méltatta az államtitkár köszöntőjében Zrínyi Miklós 450 évvel ezelőtti helytállását. A migrációs válságra utalva a keresztény összefogás és föleszmélés, illetve ?kultúránk megvédésének? fontosságát sürgette.

 

A szigetvári hősök emléke büszke tartást ad az egymást követő magyar generációknak, példájuk számos zeneszerzőt, képzőművészt és irodalmárt ihletett meg ? hangoztatta az államtitkár.

DSC_6551_Copy

 

Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint a várvédők emléke arra mutat rá, hogy egy látszólag reménytelen helyzetben, túlerővel szemben is van értelme a helytállásnak. A városvezető kiemelte azt is, hogy a megyeszékhely méltó módon kapcsolódik a Zrínyi-emlékév eseményeihez.

 

Az emlékhangverseny az elmúlt százhúsz esztendő zenei emlékezetét foglalta egybe. A Kossuth-díjas Vajda János kantátája tenor szólóra, vegyeskarra és szimfonikus zenekarra készült 2016-ban a Honvéd Férfikar és a ?Zrínyi Miklós?Szigetvár 1566? Emlékév Emlékbizottsága felkérésére.

DSC_6740_Copy

 

A hangversenyen Gersy Károly Zrínyi-miséje, Dohnányi Ernő 1896-os Zrínyi-nyitánya és Kodály Zoltán 1954-ben komponált Zrínyi szózata csendült fel Strausz Kálmán Liszt-díjas művész, az Operaház és a Honvéd Férfikar karigazgatója vezényletével.

DSC_6822_Copy

 

Az esten szólót énekelt Fekete Attila Liszt-díjas és Szegedi Csaba Junior Príma-díjas énekművész, a zeneműveket a Tinódi Vegyeskar és a Szigetvári Zeneiskola tanári kamaraegyüttese, a Budapest Stúdió Kórus, a Honvéd Férfikar és a Pannon Filharmonikusok szólaltatták meg.

 

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond