hamori_mate1_250x250.png
Kép:fotohaz.hu

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar az elmúlt évben hagyományteremtő kezdeményezésként indította el a PARTI-TÚRA - Szolnoki Szimfonikus Nyár elnevezésű fesztivált, amely augusztus 3-án vette kezdetét és a Regionális Katonazenekari Fesztivállal 30-án int búcsút a nyárnak.


Az első három koncert Hámori Máté karmester nevéhez fűződik, aki számára a legkedvesebb előadást az augusztus 11-ei Latin Karnevál jelentette: ?A nyitókoncerten filmzenéket mutattunk be, olyan klasszikusokból, mint a Star Wars vagy az Indiana Jones, míg múlt vasárnap szerelmes operákat és karibi hangulatot varázsoltunk a színpadra. Mivel az opera szerelmese vagyok, a szívemnek ez volt a legkedvesebb előadás, de nyitottan szemlélem a műfajokat: a pénteki koncerten is számos értékes zene várja a hallgatóságot? ? fejtette ki a karmester a Kultúra.hu-nak.

Hámori Máté úgy véli, az operett és a musical nagy népszerűségnek örvendenek, így sikeres estére számítanak, főként, hogy a műsor végén egy helyi rockzenekart, az Amadeust is bevonják a játékba: velük többek között Máté Péter-slágereket adnak elő.

?Szükség van néha a komolyzene és a populárisabb műfajok vegyítésére, hiszen sokakat elérünk, akik alapvetően nem ülnének be egy Csajkovszkij-estre, vagy nem vennének bérletet egy szimfonikus zenekar teljes évadára. Itt megismerkednek ezzel a hangzással, és megszületik a találkozás, ami aztán közelebb vihet a műfajhoz? ? magyarázta a karmester.

Hámori Máté számos magyar zenekart dirigált, így a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, a Győri Filharmonikus Zenekart, a Debreceni Filharmonikus Zenekart, a Solti Kamarazenekart, a Weiner-Szász Kamarazenekart, az Óbudai Danubia Zenekart és a Pécsi Szimfoniettát is, a szolnoki együttessel pedig egy évvel ezelőtt került kapcsolatba, amikor Patkós Imre ügyvezető - szakmai igazgató megkereste. ?Eddig főként ifjúsági koncerteken dolgoztunk együtt, a három nyári előadás, amely a PARTI-TÚRA keretében zajlik, az első nagyszabású együttműködésünk? ? jegyezte meg Hámori Máté, aki elmondta: a jövő évadban folytatódik a közös munka. A Magyar képek évadnyitó koncertet ugyanis szeptember 23-án az ifjú karmester vezényli, akivel még kétszer találkozhat a közönség: november 25-én az Adiemus ? Gyermekhangok című műsorban a Szolnoki Kodály Zoltán Gyermekkórus és a Szimfonikus Zenekar közös estjét vezényli, míg 2014. május 19-én a Hófehérke és a hét törpe balettesten dirigál, amely a Mozdulat Táncműhely közreműködésével zajlik.