Az öntörvényű zseni

Óbudán, a Zichy kastélyban kapott helyet a Kassák Múzeum, hiszen élete utolsó szakaszában a nehezen besorolható, de sok területen jelentőset alkotó művész ebben a városrészben élt. A múzeumot még 1976-ban hozták létre a Petőfi Irodalmi Múzeum és az akkori III. kerületi tanács együttműködésével. Az első igazgató, Csaplár Ferenc harminc éven keresztül vezette az intézményt, mely küldetése szempontjából emlékmúzeumnak minősül. Egy művésznek az a legnagyobb elismerés, ha életútját, munkásságát múzeumi keretek között ismerhetik meg az érdeklődők. Ez nagyon sokszor (ellentétben azzal, amikor utcát neveznek el valakiről) még a művész életében megvalósul: példa erre Victor Vasarely, Amerigo Tot, vagy kortársunk, Varga Imre. Ez azt jelenti, hogy a korabeli kulturális politika is már kiemelten kezeli, elismeri azt a jelentős hatást, amit művészetével az alkotó megteremtett.

Kassák Lajosnál, ennél a ma már elismert művésznél nagyon sokáig nem született egyértelmű döntés arról, kapjon-e egyáltalán múzeumot, hisz megítélése vitatott volt a kultúrpolitika döntéshozóinak körében. Jellemző, hogy míg a múlt század hatvanas éveiben a nyugati világ nagyvárosainak jelentős kiállítóhelyein mutatták be műveit (amelyek megnyitóira a művészt Magyarországról ki sem engedték utazni), addig itthon csak jelentéktelen, vidéki kultúrházakban, kevéssé ismert galériákban láthatta a közönség az alkotásait. Ez a kettős megítélés, az elismerés vagy a marginalizálás a művészt egész élete folyamán végigkísérte. Fordulatokban bővelkedő élete, folyamatos művészi megújhodása, irányváltásai nehézzé teszik egyértelmű besorolását, így sokáig várni kellett arra, hogy méltó helyére kerülhessen. Ma már azonban tudjuk, hogy egy, a korát messze megelőző, sokféle területen nagy hatással bíró, remek szervezőkészségű, alapvetően baloldali értékrendet valló művésznek állít emléket ez az óbudai múzeum.

A Kassák Múzeum célkitűzése, hogy megőrizze azt a dinamikát, szellemiséget, amit a művész alkotásai sugároznak. Ezért nem látunk statikus tárgyakat, relikviákat Kassáktól, viszont nagy számban vannak kiállítva, néhány fotó és kép kíséretében korabeli újságok, röpiratok, grafikák. Ezek ma is aktuálisak, és bár Kassák már közel fél évszázada nincs közöttünk, őt sokan kortárs művésznek ismerik el. Az állandó kiállítás mellett, a szomszédos teremben általában három hónapig tartó időszaki kiállítások is várják a látogatókat, amelyeken a művész egy-egy alkotói időszakának bővebb kifejtésére is van lehetőség. A múzeumot nagyon sok külföldről érkező keresik fel: ez is jelzi, hogy Kassák munkássága, talán azért is, mert egy ideig szellemi emigrációban, Bécsben alkotott, nemzetközi tekintetben is figyelemre méltó.

Kassák Lajos olyan típusa a művészi értelmiségnek, aki művészetét nem csak az esztétikai határokon belül képzelte el. Meggyőződése volt, hogy a művészetnek lehet társadalmi szerepe, ilyen irányú alakító tényezőként is figyelembe kell venni. Kassák egyszerű, félig magyar, félig szlovák családból származott. Érsekújváron született, tanulmányait korán abbahagyta és beállt munkásnak. Budapestre költözése után is a munkásság közelében szeretett volna maradni, ez az életmód állt hozzá közel. Ambiciózus személyiségének köszönhetően felépített magában egy sajátos tudást, autodidakta módon képezte magát. Mivel az ismereteket nem az iskolában szívta magába, műveltségének nem voltak sem ballasztjai, sem polgári elvárásai. Erre alapozva kezdődtek meg próbálkozásai az irodalom területén, verseket, prózát írt, majd 1915-ben megalapította és kiadta első lapját A Tettet. Ez a háborúellenes kiadvány azon kevesek egyike, amelyek szemben álltak az I. világháborút kísérő propaganda özönével: olyan nemzet szerzőinek is lehetőséget adott a megnyilatkozásra, akik háborúban álltak a Monarchiával.

Már ekkor is kritikusan állt szembe a meglévő hatalommal, ezt az örök ellenzéki álláspontját, bármely rendszer is került a későbbiek folyamán hatalomra, Kassák élete végéig megőrizte. Bár nézetei baloldaliak voltak, még akkor is, amikor a baloldali vezetésű kormányok kerültek hatalomra, azok intézkedéseit is folyamatosan kritizálta és támadta. Ez a kíméletlen őszinteség, meg nem alkuvás eredményezte, hogy szinte állandó konfliktusban állt a hatalmon lévőkkel. Független értelmiségiként kapcsolatban állt a Nyugat köré csoportosuló polgári szellemiségű nézeteket követőkkel, de hozzájuk képest Kassák sokkal szabadabb és radikálisabb elveket vallott. Azok felé a nézetek felé volt nyitott, amelyek az akkori időkben nagyon haladónak számítottak a világban és Európában.

Mivel a Tettet néhány szám megjelenése után rövidesen betiltották, 1916-ban létrehozta a Ma című folyóiratot, mely egy kimondottan képzőművészeti irányultságú lap volt. E köré a lap köré csoportosulva kialakult egy szellemi kör Kassák vezetésével a hasonló nézeteket valló művészekből, művészeti írókból. A Tanácsköztársaság alatt úgy gondolták, Kassák szellemisége, megfelel a kommunista hatalomnak, ám Kassák ezt nem vállalta fel. A Kommün bukása után sokan vonultak szellemi száműzetésbe, így Kassák is, aki hat évig Bécsben élt és alkotott. Konstruktivista műalkotások létrehozása mellett egy programot is kidolgozott a művészetének, ezt írásban is kifejtette. Lapját Bécsben újraindította, és a korszak hasonló, avantgardista lapjaival széleskörű kapcsolatokat épített ki. 1926-os hazatérését követően létrehozta a Dokumentum című folyóiratot, melyben összegezte az avantgárddal kapcsolatos tapasztalatait. Nem sokkal ezután, a húszas évek végén a különféle avantgárd irányzatokon túllépett az idő. Ekkor Kassák felhagyott a képzőművészettel és létrehozta a Munkakört, ami fantasztikus csoportosulása volt a fiatal munkásoknak és művészeknek. Itt előtérbe kerültek a társadalom szociális kérdései is. Érdekesség, hogy ez időben jött létre, mint program, a szociofotó is. Nézeteik nem a kommunista, hanem inkább a szociáldemokrata irányzathoz álltak közel, bár semmilyen párttal nem álltak kapcsolatban. 1939-re a Munkakör is befejezte működését, Kassák a II. világháborút Budapesten vészelte át.

A háború utáni időszak, talán nem is meglepő módon, ismét hallgatásra ítélte: de ő maga is visszahúzódott, zárkózott lett. 1956-ban részt vett az írók forradalmi bizottságában, ezért a forradalom leverése után itthon nem állíthatott ki, nem publikálhatott jelentős helyeken, csak eldugott, alig látogatott kultúrházak, vagy csoportos kiállítások adtak számára megjelenési lehetőséget. A Kádár-korszak nem ismerte el mint képzőművészt, ezzel szemben 1960-ban, Párizsban a Denis René Galériában, ami művészeti szempontból rendkívül jelentős helyszín, kiállítása nyílhatott. Érdekesség, hogy a tárlatra szánt munkái ide szinte kicsempészve jutottak el, a művészt azonban a hatalom nem engedte ki a megnyitó eseményre. Bár később London, Zürich, München, és Tokió közönsége is tanulmányozhatta művészetét, itthon háttérbe szorult, feledésre próbálták ítélni.

Manapság Kassák ismét aktuális, a fiatal generáció mellett szépszámú külföldi kutató is rendszerezi művészetét, gazdag munkásságát. Míg sokszor egy művészi életút jól kiszámíthatóan követhető, ő mindig az aktualitások, az újdonságok felé fordult, és azokban igyekezett maradandót alkotni. Író, költő, tipográfus, lapszerkesztő, képzőművész volt egy személyben, amellett, hogy rendkívüli művészeti szervezőkészséggel is megáldotta a sors. Ösztönösen ráérzett arra, mivel kell foglalkoznia, de sokat köszönhet neki a magyar művészeti élet azért is, mert sok, kisebb művészeti áramlatot behozott a hazai köztudatba. Olyan lényegi dolgok gondolatok foglalkoztatták, mely a 21. század elejére sem oldódtak meg teljesen.

A múzeumban látható tárgyak Kassák hagyatékából származnak, az özvegye ajándékozta a intézménynek. A kiállítás középpontjában a művészember áll, hibáival, erényeivel, tévedéseivel, korszakos meglátásaival. Kozmopolita művészetének gyökerei, és hatásai túlnyúlnak az országhatárokon: talán ez is okozza, hogy külföldön szinte ismertebb, mint a szülőhazájában, Magyarországon.