Ők kapták a Nemzet Művésze díjat

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére a magyar Országgyűlés 2013-ban alapította a Nemzet Művésze díjat. A díj célja a magyar művészeti életben kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása ? olvasható az MMA oldalán. A díjat a Kossuth-díjas, 65. életévüket betöltött alkotóművészek nyerhetik el, az elismeréseket minden évben november 5-én, az MMA alapításának évfordulóján adják át.

A 2018-as évben hét hazai művésznek ítélték oda az elismerést, most az ő munkásságukból nyújtunk egy kis ízelítőt.

Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes első sikerét az 1968-as Ki mit tud? és a Nyílik a rózsa című vetélkedők hozták el, az 1970-es Röpülj páva országos népdalversenyen első helyezést ért el és elnyerte a különdíjat is. Az első önálló népdalestjét 1976-ban adta, két évvel később megjelent az első önálló nagylemeze is és megalapult a Vikár Budai Népdalkör, amelynek a mai napig a vezetője. Az 1970-es évek közepétől népdalokat, népmeséket gyűjtött a környező országok magyarlakta településeiről, a 2000-es évek elején mesekazettái jelentek meg gyermekek és felnőttek számára. Népzenei táborokat vezet, népzenét tanít, 2008 óta a Magyar Katolikus Rádióban szerkeszti és vezeti a népzenei műsort.

Fekete György Kossuth- és Munkácsy-díjas belsőépítész 1957-ben szerezte meg diplomáját a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ezt követően az Általános Épülettervező Vállaltnál lett vezető, majd nem sokkal később szabadúszó iparművészként folytatta pályáját. Igazgatóként 1980 és 1983 között vezette a Képző- és Iparművészeti Főiskolát, 1997-től egyetemi tanár a Soproni Egyetemen. A Magyar Művészeti Akadémiának 1990 óta a tagja, a testület 2011. november 5-én elnökének is választotta, amelynek 2017 októbere óta tiszteletbeli elnöke. Belsőépítészként tervezett kiállítási installációkat, templombelsőket, iskolákat, üdülőszállókat, művelődési házakat, külföli magyar kiállításokat. Alapító főszerkesztője a Magyar Iparművészet folyóiratnak, amelyet 1993-ban indított újra.

Kampis Miklós Kossuth-díjas építész 1956-ban végezte el a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karát, 1968-ban a városépítés-városgazdálkodás szakmérnök szakot. Makovetz Imre bíztatására 1965-ben kezdett el foglalkozni az antopozófiával, végül a népi építészet felé fordult. A kezdeményezésére jött létre a Dél-Dunántúli Építész Stúdió, a tagságban kaposvári, pécsi, zalaegerszegi és szekszárdi építészek voltak meghatározóak. A Stúdiónak 1980-ig volt az igazgatója. Kaposváron több újítás is fűződik a nevéhez: ő alakította ki a város sétálóutcáját, illetve részt vett a város 1985-ben elfogadott rendezési tervének elkészítésében. Kossuth-díját, amelyet 2001-ben kapott, az indoklás szerint ?példamutató várostervezői munkásságáért, a Kaposvár belvárosának emberi léptékű újjáalakítása érdekében kifejtett tevékenységéért? vehette át. Meghatározó szerepet töltött be az organikus magyar építészetet szolgáló szervezetben, a Kós Károly Egyesülésben, amelynek 2004-ig igazgatója volt.

Kunkovács László Kossuth- és Balogh Rudolf-díjas fotóművész, etnográfus előbb a szegedi Juhász Gyula Tanérképző Főiskolán tanult, majd elvégezte a MUOSZ Újságíró Iskolát, így az MTI országjáró fotóriportereként dolgozott 1964-től 1973-ig. Az 1970-es években a Képzőművészeti Főiskola fotóműhelyét vezette, 1984-től 1990-ig rovatvezető, művészeti szerkesztő az MTI-nél, 1990 óta pedig újra szabadúszó. A hagyományos építészeti, mesterségbeli- és szociokultúra foglalkoztatja, a régi korokat és a közelmúltat feldolgozó képeit sorozatként állítja a közönség elé.

Lator László Kossuth-díjas költő, műfordító a Pázmány péter Katolikus Egyetemen magyar-német szakon végzett 1955-ben, ezt követően az Európa Kiadó lektora, később főszerkesztője lett. A Holmi folyóiratnál annak 1989-es alapításától kezdve a szerkesztőbizottság tagja,1992-től alapító tagja a Széchenyi Művészeti Akadémiának. Az Unikonis Kiadó A magyar költészet kincsestára című sorozatát sokáig szerkeszti. Első versei a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelennek meg, első verseskötetét, a Sárangyalt 1969-ben adják ki. Addig főleg műfordítóként dolgozik: Alekszandr Blok, Lermontov, Paul Celan verseit fordítja, válogatott műfordításait Kalandok, szenvedélyek címen adják ki. Összes verse 1997-ben jelenik meg.

Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész 1975-ben szerezte meg diplomáját a Magyar Iparművészeti Főiskola grafika szakán, pályája elején díszleteket tervezett, majd animációs filmeket készített a Pannónia Filmstúdióban és a Kecskemétfilm műtermeiben. Alkotásait archaikus elemek, művészettörténeti utalások, stílusidézetek jellemzik, témáit több esetben a természettudományból, geometriából és optikából választja, kísérletezik a téri illúziókeltéssel, perspektívával, torzítással is. A Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézményének tanára volt 2004 és 2014 között, nevéhez fűzódik a Tervezőgrafikai Tanészék megalapítása. Művésznevét, az Odüsszeiából kölcsönzött Utiszt 1984 óta használja, szépirodalommal is foglalkozik: verses-, novellás-, és esszékötetei jelentek meg. A Tovaricsi, konyec című plakát az ő alkotása.

Rófusz Ferenc Kossuth-díjas rajzfilmrendező nevéhez fűződik az első magyar Oscar-díj, amelyet A légy című 1981-es alkotásáért nyert el az animációs rövidfilm kategóriában. Már gyerekkorától érdekelte a rajzfilmkészítés világa, a Dési Huber Istvánról elnevezett rajzkörbe, és a Ferenczy szakkörbe járt, később a Mafilmnél kezdett el dolgozni díszletfestőként és trükkfilmrajzolóként. A Pannónia Filmstúdióba 1968-ban felvételizett, fázisrajzolóként, kulcsrajzolóként, majd animátorként dolgozott. Közreműködött az 1973-as János vitéz elkészítésében, majd Jankovits Marcell mellett társrendezőként a Gusztáv-sorozat elkészítésében. Első önálló animációs filmje a Kő volt 1974-ben, ezt követte az Oscar-díjas A légy 1981-ben, egy évvel később elkészítette a Holtpont, majd a Gravitáció című animációs filmjeit. Az 1980-as évek végétől Kanadában dolgozott, 2002 óta ismét Magyarországon él.