Nyitott, társadalmi múzeum

Három és fél éves kutatást követően robbant be a múzeumi világba a …NYITOTT MÚZEUM… Részvétel, együttműködés, társadalmi múzeum című kézikönyv. A kötetben olvasható szócikkek és esettanulmányok különlegessége, hogy kommentáron és kritikán alapuló írással készültek. Berényi Mariann a kutatás vezetőjével, a kötet egyik szerzőjével Frazon Zsófiával beszélgetett, akinek csapata idén megkapta a MúzeumCafé díjat.

A kézikönyvben sajátos rendszerrel találkozhatunk, van, ahol egyértelműen látszik, ki a szerző, van, ahol nehezebb megtalálni a szöveg "elkövetőjét". Mitől függ, hogy melyik megoldást választottátok a különböző fejezettípusokban?

A kötetben három vannak szócikkek, esettanulmányok és interjúk. A szócikkek mindegyikének volt felelőse, de hosszú kritikai folyamaton mentek keresztül a szövegek, a kommentárok pedig beépültek a végső változatba. Az esettanulmányok ehhez képest autonóm szerzői szövegek, bár gyakran többszerzős munkák. Az interjúkban pedig a beszélgetőtársak az érdekesek, tehát az ő nevükre épül az alfabetikus sorrend.

A kutatás célja volt, hogy kézikönyv foglalja össze az eredményeket, vagy egészen más elképzeléseket fogalmaztatok meg a 2014-es induláskor?

Igen, erre adtuk be a pályázatot. De ennél összetettebb célrendszert fogalmaztam meg a pályázatban. 2013-2014-ben az akkor már több mint tíz éve működő MaDok-program válságban volt. Javasoltam, hogy vegye át tőlem valaki a munkát, ez lehetőséget adhat a megújulásra. A múzeum válasza az volt, hogy indítsunk egy kutatóprogramot, amely a kortárs múzeumi kutatásokat helyezi előtérbe.

Régóta problémásnak érzem a múzeumi szcénában a fogalomhasználat következetlenségét, amit a módszertani és elméleti tudatosság hiányának látok. Viszont amit a tudomány nem tud világosan megnevezni, azt általában nem érti helyesen. Szerintem érdemes azon dolgozni, hogy a praxist "beleírjuk" a tudományos nyelvhasználatba.

Ezek a komponensek egyértelműen egy kézikönyv irányába mutattak: amely nem egymástól független tanulmányokból áll, hanem műfajilag is válasz azokra a módszertani és elméleti kérdésekre, amelyekkel foglalkozunk. A csapatot ennek megfelelően olyan szakemberek közül kellett kiválasztani, akiknek a gyakorlati tapasztalataik mellett elméleti és módszertani érdeklődésük is van.ű

Hogy válogattad ki a csapattagokat?

Együttműködésre és valódi részvételre nyitott embereket kerestem. Olyan kollégákat kértem fel, akikkel vagy már dolgoztam korábban, vagy éreztem affinitást és elköteleződést a téma iránt, és tudtam, hogy kellőképp kritikusan gondolkodnak.

Hogyan dolgozott együtt a csapat?

Az első évben havi rendszerességgel találkoztunk, négyórás workshopokon, amelyen mindig valaki bemutatta a téma szempontjából releváns korábbi munkáját, amelyet aztán közösen megvitattunk. A workshopokkal együtt indult az irodalomkutatás, amely sokkal szélesebb kutatási spektrumot tett láthatóvá, mint ahogy azt eleinte gondoltuk.

Olvasás, közös gondolkodás, tanulás és csapatépítés ? ezek voltak az első egy-másfél év legfontosabb feladatai. Ekkor még nem írtunk szövegeket, csupán vázlatok születtek, a fogalmakról az első listák, a munkaanyagokat pedig közös megosztott felületekre töltöttük fel és használtuk.

Mikortól születtek új eredmények?

A második évben kezdtünk el mintaprojekteket tervezni. A cél az volt, hogy miközben megvalósítunk egy-egy részvételi projektet, egyben antropológiai vizsgálat tárgyává is tegyük saját munkánkat. A második évben az esettanulmányokon és a szócikkeken is aktívan dolgoztunk. Az első szövegek nagyon lassan készültek el, mert kevés releváns előzményre támaszkodhattunk, mindkét szövegműfaj esetében meg kellett találnunk a megfelelő formát, hangnemet és beszédmódot.

Mély és tartalmas beszélgetések alakultak ki. Inspiráló intellektuális közegbe kerültek a gondolataink, és egyre jobban belerázódtunk a vitaalapú csapatmunkába. Olyan hálót szőttünk magunk köré, amely egyszerre volt rugalmas és biztonságos, bárhol húztuk meg, formálta az egészet. Nagyjából a második év végén vált láthatóvá, hogy 20 szócikkre lesz energiánk.

Miért pont a kötetben olvasható 20 szócikkre esett a választásotok?

Egyrészt törekedtünk rá, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amiben a legjobb, mert az fogja őt és a többieket is inspirálni és motiválni. Készült egy lista, ami kiadott egy mintázatot: az erősségeinket; egyben láthatóvá tette a hézagokat is. Majd megvizsgáltuk, hogy lehet ezt a szövedéket finomítani.

Hogy tudják a kutatási eredményeiteket más szakmúzeumokban, például természettudományi, technikatörténeti területeken felhasználni?

A muzeológiának, a múzeumban végzett szakmai munkának - foglalkozzon bogarakkal, állatokkal, mozdonyokkal vagy rituális kellékekkel - vannak a tárgyak karakterétől független módszerei. Le kell írni őket, el kell helyezni egy rendszerben, tudást kell kapcsolni hozzájuk. Ez bármelyik múzeumtípusra jellemző. A részvétel és együttműködés ezt a perspektívát tágítja egy lehetséges irányba.

A kézikönyv megjelenése óta járjátok az országot, hogy minél több helyen beszélgessetek az érdeklődőkkel. Hamarosan elkészül a szócikkek angol fordítása. Mire számíthatunk még. Továbbra is nyitott a projekt?

2018 nyarán elvileg lezárult a kötet megjelenésével, de úgy összeszoktunk, hogy nem tudunk leállni. Annak ellenére, hogy extrém sok időt szántunk erre, maradtak még kidolgozható lehetőségek. A weboldal nyitottsága teret ad a fejlesztésre. A bővítés egyetlen feltétele, hogy az új tartalmaknak is a bevált metódus szerint, kritikán és kommentáron alapuló írással kell készülniük.

Hogyan hat a kötet a Néprajzi Múzeum megújulására?

A rövidtávú cél az volt, hogy a válsággal küszködő MaDok-program lábra álljon. Ha ez részlegesen sikerül, akkor már nem volt hiába. De fontos olyan problémákkal közösen is foglalkozni, amelyek túlmutatnak egy gyűjtemény határán, egy korszakon, egy forrástípuson, és megpróbálni új viszonyítási pontokat keresni, ahonnan kicsit másképp látszik egy múzeum, egy gyűjtemény, egy múzeumtörténet. Talán adhatunk egy lehetőséget magunknak arra, hogy átgondoljunk alapvető tendenciákat és módszereket: hogy mitől jó egy múzeum, miként olvasható össze a gyűjteményi örökség a mával, mi a szerepe a múzeumhasználóknak ebben a munkában, mit tanulhatunk egymástól a közösen és felelősen végzett kutatásokból.

A teljes interjú a MúzeumCafé 69-70. számában olvasható.