Boros Géza, a Ludwig Múzeum Velencei Biennále Irodájának vezetője a magyar kiállítás mellett az ukrán pavilont ajánlja megtekintésre.


waliczky_600x450.png
Szegedy-Maszák Zsuzsanna kurátor, Waliczky Tamás képzőművész
és Fabényi Julia nemzeti biztos a Magyar Pavilon előtt. Fotó: Boros Géza

Mitől más az idei magyar szereplés, mint a korábbiak?

Először szerepel újmédia-művész a Magyar Pavilonban. A kiállító művész, Waliczky Tamás nemzetközi szinten is elismert alkotó. Bízunk benne, hogy ennek köszönhetően még nagyobb figyelmet kap majd a magyar részvétel. Waliczky elsők között kezdett el foglalkozni Magyarországon digitális művészettel, majd komoly nemzetközi karriert futott be, jelenleg a Hongkongban egyetemi tanár.

Mit fogunk látni a pavilonban?

Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítása a vizuális érzékelés tágas lehetőségeiről és azok megjelenítéseiről szól. A pavilonban egy látványos műegyüttes, 23 analóg eleven működő, de digitálisan tervezett kamera és optikai szerkezet lesz látható lightboxok és animációk formájában. A fekete-fehér állóképek és animációk egyszerre nyújtanak esztétikai élményt és gondolkodtatnak el a technikai fejlődés elfeledett és a művészi gondolkodás által feleleveníthető alternatíváiról.


swivel_kamera_600x450.png
Waliczky Tamás: Swivel kamera, 2017, animáció-részlet


A kiállított művek valódi, megépített fényképezőgépeket ábrázolnak?

Ez a kérdés valószínűleg sokakban felmerül majd, hiszen a művész precíziósan megtervezett gépei ránézésre valóságosnak tűnnek, de ahogy a kiállítás címe is mondja, ezek képzelt kamerák. 3D-szoftveres komputergrafikákat, fantáziakamerákat láthatunk, amik azonban mindig konkrét, a fotótörténetből ismert, de többnyire elfeledett, tovább nem fejlesztett műszaki elven alapulnak. Akár kivitelezhetők is lennének és működnének is, de a művésznek nem ez volt célja, hanem az, hogy a látás és az ábrázolás kulturális és technikai meghatározottságára, manipulálhatóságára hívja fel a figyelmet. Ezt különösen aktuális témának érzem napjainkban, amikor a képkészítés és a kamerák általi megfigyelés soha nem látott mértékben vált részévé a mindennapjainknak.

A pavilon udvarán egy oszlop emelkedik két digitális kamerával és képernyőkkel. Mi ennek a funkciója?

A szabadtéri interaktív installáció a kiállítás közönségbarát, élményszerű eleme, azért készült, hogy a látogatók maguk is kipróbálhassák, milyen képet tud létrehozni az egyik fantáziakamera a gyakorlatban. A kétkamerás installáció az egyik lightboxon látható analóg elven működő fényképezőgép digitális verziója. Az egyik kamera az épület fölé nyúlik, a másik szemmagaságban van, a segítségükkel a nézők egy különleges selfie-t készíthetnek és küldhetnek el, amelyen a portré és a pavilon feletti panoráma kettős képe jelenik meg egyidejűleg összemontírozva.

 


enterior3_600x450.png
Enteriőrkép Waliczky Tamás kiállításáról
Fotó: Boros Géza


Mit lehet tudni a központi kiállításról?

A Biennále idei főkurátora a londoni Hayward Galéria igazgatója, Ralph Rugoff. külön nevesített központi témát nem hirdetett meg, a központi kiállítást May You Live in Interesting Times (Élj érdekes időkben) címmel rendezi meg. A régi kínai átkot idéző cím tág koncepciót takar, amelyben többek között napjaink válságos időszakának kérdéseire reflektáló műalkotásokat válogatott be. Rugoff merész kiállításairól ismert, nem fél attól, hogy provokáljon, ugyanakkor hangsúlyt szokott helyezni a nézők közös gondolkodásba történő bevonására. Mostani rendhagyó döntése, hogy a központi kiállítás két helyszínén, a Giardini és az Arsenale csarnokaiban nem két külön, hanem két párhuzamos kiállítást rendez a beválogatott hetvenkilenc művésznek, akiknek több mint a fele női alkotó. Minden résztvevőtől több alkotást is láthatunk majd más-más kontextusban, külön hangsúlyt helyezve a művészet társadalmi szerepére és kritikus funkciójára.

Lesz-e idén magyar művész a központi kiállításon?

Nem lesz. Viszont örömteli fejlemény, hogy a német pavilonnak Zólyom Franciska személyében idén magyar kurátora van.


boros_geza_600x450.png
Boros Géza
Fotó: Lakó Zsigmond


Melyik ország pavilonját ajánlaná?

Ukrajnáét. Az ukrán kortárs szcéna rendkívül izgalmas, amiről nemrég a Ludwig Múzeumban rendezett kiállításon a magyar közönség is meggyőződhetett.

Ezzel a válogatással, a Permanens forradalommal nyerte el a múzeum a Global Fine Art Awards díját.

A mostani ukrán projekt címe The Shadow of Dream (Az álom árnyéka). Az Open Group kiállításnak részeként május 9-én 12 órakor egy ukrán építésű AN-225-ös repülőgép repül át Velence felett és árnyékot vet a városra és a Biennáléra. Az ukrán építésű Mriya óriásgép jelenleg a világ legnagyobb, használatban lévő repülőgépe. Az óriásgép, melynek neve ukránul álmot jelent, a pilótákon kívül csak egy merevlemezt szállít majd, amely az összes élő ukrán művész nevét tartalmazza. Úgy vélem, hogy már az is álomszerű és elismerésre méltó, hogy van egy gazdasági válsággal, politikai konfliktusokkal és háborúval sújtott ország, amely egy kétperces művészeti attrakcióra közel százmillió forintot áldoz.

Az sem kizárt ugyanakkor, hogy hiába kémleljük csütörtök délben az eget, az ?álom? csak álom marad, s ez az egész csak egy zseniális hack, ami jól illeszkedik a főkurátornak a média szenzációéhségét és a fake-news világát is ekéző koncepciójához.


a_magyar_pavilon_600x450.png
A Velencei Biennále Magyar Pavilonja 2019-ben
Fotó: Boros Géza


Mikor lesz a Magyar Pavilon hivatalos megnyitója, és ki nyitja meg a kiállítást?

Csütörtökön fél tizenkettőkor lesz a megnyitó - akkor, amikor az ukrán barátaink gépe áthalad a Giardini felett -, de a kiállítás már kész, és a keddi, nulladik sajtónaptól látogatható. Fekete Péter kulturális államtitkár és Jeffrey Shaw, az újmédia-művészet nemzetközi szaktekintélye mondja a megnyitóbeszédet. A nagyközönség számára a Biennále szombaton nyit, és november 24-ig látogatható.

Úgy tudom, hogy a múzeum már elindította a felkészülést a következő Biennáléra.

Fontosnak tartjuk, hogy minél több idő jusson a nyertes projekt megvalósítására. Jövőre Építészeti Biennále lesz, és a sikeres felkészülés érdekében, már április végén meghirdettük a kurátori pályázatot. A felhívás a Ludwig Múzeum honlapján érhető el. A pályázatok beadási határideje: 2019. július 2.