Nem-zenei programajánlónk a 2019-es Sziget fesztiválhoz.

Bár az emberek többsége a koncertek miatt látogat el a Szigetre, és a média is a headliner nevektől hangos, hiba lenne megfeledkezni a fesztivál többi programjáról. Az egy hét alatt számtalan színházi, stand-up comedy-s, újcirkusz és performatív eveten vehetünk részt, ezek közül gyűjtöttük most össze a legígéretesebbeket.

1. FullDome
A Sziget új helyszíne, egy félgömb alakú sátor önmagában, előadók és koncertek nélkül kínál egyedülálló élményt. A helyszínen ?alkonyattól pirkadatig" 360 fokos virtuális valóságot vetítenek, amit a résztvevők babzsákokon fekve, pihenés közben élvezhetnek. Az itt eltöltött pár perc, vagy óra felér egy pszichedelikus utazással, és remek választás, ha egy kicsit kikapcsolnál két koncert között, esetleg meditálnál, vagy csak beszélgetnél egyet.

2. MallakhambIndia
Az öt indiai artista előadása egyszerre látványos újcirkuszi produkció és instant történelemóra. A Mallakhamb hagyománya több évszázasod múltat elevenít fel, miközben a birkózás, a gimnasztika és a légi jóga elemeit vegyíti egy hosszú, fából készült rúd segítségével. Az előzetes videó alapján kijelenthetjük, hogy a srácok úgy dacolnak a fizika törvényeivel, mintha gumiból lennének a csontjaik, és maximum 2 kilót nyomnának összesen.

3. Felméri Péter stand-up estje
A Magic Mirror sátorban egész héten workshopok, vitaestek, táncbemutatók és komédiások szórakoztatják a közönséget, és többek között a stand-up comedy egyik kiemelkedő hazai alakja, Felméri Péter is mesél pár sztorit az életéből. A kolozsvári srác poénjait már az Erdélyi Humorfesztvál és a Dunaszínház tehetségkutatója, a Fiatal Félőrültek Fesztiválja is elismerte, utóbbinak azóta is oszlopos tagja. Felméri mellett egyébként több külföldi stand-upossal találkozhatunk itt, fellép például Dave Thomson, Mark Maier és Denis Nikolin is.

4. Múzeum negyed
A Sziget fesztivál most egy területre sűríti a legnívósabb fővárosi múzeumok kiállításait: egy lélegzetvétellel benézhetünk az Aquincumi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Mai Manó Ház, a Robert Capa Központ és a Nemzeti Múzeum kihelyezett tárlatába is. (És hadd ne mondjam, ez csak a lista fele!) Most csupán pár lépés választja el egymástól II. Rákóczi Ferenc korát, a szecessziót és a kortárs fotósokat, így pár óra alatt komplett művészettörténeti utazást tehet, aki ráunt a színpadok hangzavarára.

5. Ja Csing Labirintus
A Ja Csing, azaz a Változások könyve egy ősi kínai javaskönyv, mely üzeneteket hordoz minden ember számára. Aki a labirintusba érkezik, egy kerék segítségével kipörget magának két jelet, melyet aztán meg kell keresnie, hogy az Élőkép Színház szereplői segítségével választ kaphasson élete nagy kérdéseire. Ami itt vár rád, az egyszerre színház, ízelítő egy távoli kultúrából és önismereti tréning, úgyhogy ide jobb, ha kipihenten, tiszta fejjel érkezel.

6. Sleeping Beauty Project: Dream Experiment
A fesztivál egyik legfurcsább interaktív (?) installációja az „altatógép", ahol vezetett altatásban indítják újra a fesztiválozók érzékszerveit. A vállalkozó szellemű alany egy átalakított nyugágyban fekszik, miközben az installáció összekevert információkkal korlátozza és tölti fel a látás, a tapintás és a hallás funkcióit. A szeánsz csak egy alvásciklusig tart, ám ez pont életmentő lehet egy átbulizott éjszaka másnapján. Pro tipp: ha ki szeretnéd próbálni, foglalj előre időpontot, mert valószínűleg minden nap dugig lesz a sátor.

7. Queendom
Nőnek öltözött férfiakat már láttunk, ám ezúttal egy új műfaj, a „drag king show" mutatkozik be. A tabudöntő előadásban színésznők közvetítik a maszkulin férfiak gondolatait és ösztöneit, a „male gaze" erejét, a szexualitásról alkotott, gyakran torz nézeteket, és persze mindazt, amit ez kivált egy alárendelt szerepbe kerülő, elnyomott nőben. Szabó Veronika csapatának elsődleges nyelve a humor, ami egyszerre feloldja és még hangsúlyosabbá teszi ezt a sokat emlegetett, igencsak kényes témát.

Kiemelt fotó: Mudra László