Kósa András László, a szervező intézmény igazgatója elmondta: a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonát képező fényképeket tavaly Stuttgartban állították ki szintén a Balassi Intézet szervezésében. A tárlat 47 fényképből áll, ezeket a pályáját fényképészként kezdő író 1959 és 2003 között készítette.

Nadas_Peter
Fotó: Balint Porneczi's Photography

A kiállítás hét témakörbe rendezve követi végig a fény és az árnyék útjait a hatvanas évek elején készített képes tudósítások felvételeitől az ezredforduló tájékán keletkezett minimalista alkotásokig. Tárgyukat tekintve találhatunk szociofotókat, portrékat, természetképeket, csendéleteket ? mondta az igazgató. 


Emlékeztetett arra, hogy Nádas Péter a román irodalmi piacon az egyik legismertebb magyar író, akinek több könyvét a Curtea Veche kiadó jelentette meg románul Anamaria Pop fordításában. ?Azt akartuk, hogy ismét a román közönség figyelmébe ajánljuk Nádas életművét, ezúttal főként a fotóművészeten keresztül? ? tette hozzá az igazgató.

A kiállításon Nádas Péter irodalmi munkássága is főszerepet kapott, hiszen Kovács Zsuzsánna rendezésében Corina Grigoras és Sabrina Iaschevici színművészek az író szövegeiből összeállított irodalmi performanszot adtak elő.

MTI