Helyszín #1 Régi Művésztelep

Kézműves és interaktív programokkal várja a MANK Galéria és a Régi Művésztelep műtermei az érdeklődőket. Június 22-én, szombaton egész nap számos foglalkozást tartanak gyermekek és felnőttek számára. Ki lehet próbálni a zománckészítést és az olajfestés technikáit is. Olyan múzeumpedagógiai foglalkozást is tartanak, ahol az Emlék?Álom?Kutya-Világ című, roma festőnők munkáiból álló kiállítás inspirációiból öltözéket lehet tervezni. A kertben pedig egy szabadtéri szobortárlat műveit kelthetik életre egy asszociációs feladat segítségével. Az este fénypontja Farkas Franciska színésznő tárlatvezetése lesz, aki a roma festőnők műveit és gazdag kultúráját mutatja be a látogatók számára.

Helyszín #2 Művészet Malom

Egy igazán rejtélyes éjszakai program indul Csipke Rózsika történetét boncolgatva Nagy Kriszta x-T vezetésével, aki saját, rózsákkal borított installációját mutatja be. Az előadás során a mű értelmezésén keresztül egy női fantáziára reflektál a művésznő, ami nem más, mint a végtelen vágyakozás és várakozás a fehér lovon érkező király után. A Művészet Malom ódon hangulatú tereiben újra szembesülhetünk a jól ismert mesével. Rózsika egy átok következtében százéves álomba szenderült. Ez a szituáció nem csak az alvó lány számára jelent csapdát, hanem az őt megmenteni kívánó királyfiknak is. Hogyan szól ez az átírt Grimm-mese a mai fiatalokhoz, ahol egyre több párkapcsolati problémával találkozhatunk? Erre ad egyfajta választ ez a kortárs projekt, mely klasszikus és street art festészeti megoldásokat, szövegeket, valamint alkalmi zenéket is felvonultat. Nagy Kriszta x-T személye és művészeti eszközei garantálják a sokoldalú, aktuális és lebilincselő programot.

 

Helyszín #3 ÚjMűhely Galéria

Az Új Műhely Galériában szintén több nagy programkínálattal várják az érdeklődőket. Délután 2 órakor innen indul egy művészeti séta, mely bemutatja a város festői tereit, ahol egykor megelevenedtek az itt élő alkotók családi és szerelmi történetei. A galéria helyszínén a nap folyamán két alakalommal tartanak tárlatvezetés Pataki Ferenc festőművész kiállításában, valamint monotípiakészítő workshopon is részt lehet venni. Az este folyamán ez a hely a legalkalmasabb egy kis a lazításra, ugyanis a kertben a NEMO Akusztik zenéjét hallgathatjuk, majd napszállta után a Fő térre nyíló homlokzaton fényfestés eleveníti meg az egykori Grafikai Műhely alkotásait.

Helyszín #4 Ferenczy Múzeum

A magyar szürrealizmust bemutató, aktuális kiállítás önmagában is lehengerlő program. Este 7-kor Gulyás Gábor kurátor tart tárlatvezetést, aki festménytörténetekről és történelmi viszonyokról is beszél a műalkotások körében. A múzeum udvarán pedig egész nap várják a gyerekeket és az alkotni vágyó felnőtteket is. Múzeumpedagógusok irányításával álomfogó és tréfás szürrealista képi játékok készíthetőek.

Érdemes tájékozódni az intézmény honlapján a többi társintézmény programjáról is, mivel egyetlen éjszaka alatt 22 rendezvényt tartanak!

Helyszín extra ? Az egész város



art_capital_2018_600x314.png
Gulyás Gábor a tavalyi Art CapitalonFotó forrása: magyarmuzeumok.hu

Az Art Capital programsorozatnak köszönhetően nem csak az egyes intézmények, hanem a város közterei is hemzsegnek a művészeti produkcióktól. A macskaköves utcákon sétálva átalakított telefonfülkékben pihenhetünk meg, ahol interaktív módon, színészek előadásában hallhatunk egy-egy híres, álmokról szóló irodalmi monológot. A Duna-parti sétányon pedig lépten-nyomon híres képzőművészeti alkotások motívumaiból készült szobrokkal találkozhatunk. Ilyen Korniss Dezső Miskája, ef Zámbó István pöttyös labdás szíve, vagy Deim Pál hullámzó körvonalú alakjai. Érdemes fotókat készíteni ezekkel a térbeli szürreális figurákkal, hogy maradandóvá váljon a szentendrei Múzeumok éjszakája!

Sipos Tünde