Bámulom a restaurátorok munkáját. Valami titokzatos tudás birtokában vannak ők, ami által képesek a felismerhetetlenségig kopott szobrokat, a szétszakadt köteteket, az eldeformálódott tárgyakat és szennyezett festményeket eredeti pompájukba visszaállítani. Róluk, a műtárgyak megmentőiről mesél a Magyar Nemzeti Múzeum KŐ/PAPÍR/FRESKÓ kiállítása.
E csodálatos szakma rejtelmeibe avat be minket a KŐ/PAPÍR/FRESKÓ című kiállítás, amelyen a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátorhallgatóinak diplomamunkáit sorakoztatja fel.
A 2011-ben indult Megmentett műkincsek kiállítássorozat idei állomásának címe az anyagok sokféleségére utal:
kő, papír, freskó.
A sor azonban folytatható, hiszen Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky termében láthatunk üvegből, porcelánból, ezüstből, mészkőből, celluloidból vagy papírmaséból készített alkotásokat, valamint acélt, temperát, csontot, akrilt, korallt, bársonyt, kovácsoltvasat, farostlemezt, rozmáragyarat és különféle drágaköveket felhasználó műtárgyakat is.
Zsámbéki Anna kurátornak egy letisztult, jól átlátható kiállítást sikerült létrehoznia, amelyben minden elkészült munka egyenlő hangsúlyt kap, annak ellenére, hogy a restaurálásuk különféle felkészültséget igényelhetett.
A kiállítás nemcsak a restaurált művekről mesél, hanem a felfedezésről és a megismerésről is.
Láttatja, hogy a restaurátorok nem csupán művészek és jókezű iparosok, hiszen a magas színvonalon kivitelezett munkákhoz komoly tudományos ismeretanyag birtokában is kell lenniük.
A művek mellett szereplő tablók lépésről-lépésre ismertetik az adott műtárgy restaurálásának folyamatát, így láthatóvá teszik a feladatok összetettségét.
A leírásokból kiderül az is, hogy a beavatkozások nem ötletszerűek, a kreativitásnak pedig a tervezésre kell szorítkoznia. Egy restaurátornak történeti kutatást és tudományos vizsgálatok egész sorát kell elvégeznie, mielőtt hozzáfogna a munkához. Sok esetben komoly etikai dilemmákon is végig kell mennie, hogy eldöntse, hogy egy sérült tárgyat lehet-e újból tökéletessé alakítani, vagy hogy a korábbi szakszerűtlen beavatkozások közül van-e olyan, amit szükséges megtartani.
A kiállításba lépve egy kecses nőalak, egy rokokó öltözéket viselő női szobor fogad minket.
Most vakító fehér eleganciában pompázik, azonban amikor a restaurálást végző Rubóczki Bélához került, felületét egy megsárgult olajfestékréteg borította, egy korábbi javítás során pontatlanul pótolták az ujjait, az eltörött talapzatot pedig szakszerűtlenül ragasztották meg.
A mostani restaurálás során leoldották a festékréteget, pontosan pótolták a hölgy ujjait, a törés repedéseit viszont megtartották, mert egy vizsgálat kimutatta, hogy az égetés közben sérült így a hasadékok a késztéséről szolgál információkkal.
Azonnal szemünkbe ötlik még a terem egyik végében látható kovácsoltvas függőlámpa a 19. század végéről, 20. század elejéről, amelyet Szidónia Pál munkájának köszönhetően csodálhatunk most meg.
A lámpát szennyeződések és korrózió borította, több eleme eltört, sérült és deformálódott, így
129 darabra bontva az egyes részeket egyenként kellett helyreállítani.
A lámpa történetisége miatt csak azokat a deformitásokat állították helyre, amelyet a szerkezeti stabilitás indokolt, és mivel az oldalak eredeti üvegtábláiról nem találtak elegendő információt, így azt nem rekonstruálták, csupán sablont készítettek hozzá.
A kiállításon olyan különlegességek is szerepelnek, mint a Szépművészeti Múzeum 1500 körülre datált, nagyméretű freskói vagy az Iparművészeti Múzeum által őrzött, az Esterházy-kincstárba tartozó, drágakövekkel díszített pallos.
A freskók repedezettek voltak, néhol levélszerűen vált le róluk a festékréteg, több helyen szennyeződés, fátyolosodás, mechanikai sérülések rombolták az összképet, ráadásul párszor át is festettek rajtuk részleteket, így a restaurátoroknak komoly feladat volt a helyreállításuk.
Ez a két freskó fogja közre Fridrich Lajos Kátai József vaskereskedésének drótostótot ábrázoló cégérét, amelynek alakja a felismerhetetlenségig besötétült az évek során, ám az emberalak most újra láthatóvá vált.
Nagyon izgalmas az is, ahogy az a mészkőből készült Szentháromság-szoborcsoport megújult. Az 1754-ben készített mű szennyezett és sérült volt, plasztikailag hiányos és torzult.
A vizsgálatok kimutatták, hogy korábban a felületet vízüveggel kezelték az állagmegóvás érdekében, azonban a kőfelszín ezáltal még intenzívebben károsodott. A szoborcsoportot 3D modellezés segítségével restaurálták.
A digitális megoldás lehetővé tette az eredeti színek visszaállítását is.
A restaurált műtárgyakon érdekes részletek tárulnak fel, amelyek újabb kérdéseket vethetnek fel.
Miért kerülnek papírvirágok a csontfaragással készített ikon keretébe? Hogyan jöhetett létre gipsz és papírmasé rétegzésével az egy könyvkötőmester által készített glóbuszasztal? Milyen motívumot rejt Gárdonyi Géza petróleumlámpájának 57 részre tört búrája? Vajon ugyanarról a kályháról származnak az egri várból előkerült habán töredékek?
Restaurálni tehát nemcsak azért fontos, hogy az adott tárgy újra szép legyen, hanem azért is, hogy újabb és újabb információkat csikarjunk ki a múlt műveiből.
A kiállítás 2019. szeptember 1-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Pulszky-termében.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
