A múlt apró darabkáinak őrzői

Mitől válik egy levéltár az év intézményévé?

A Magyar Levéltárosok Egyesülete hirdette meg Az év levéltára pályázatot, és különféle szempontokat soroltak fel, minek kell megfelelni. Elsősorban az elmúlt két év tevékenységét vizsgálták. Ebben az időben több olyan rendezvényünk és feladatunk volt, melyeket sikeresen megvalósítottunk. Kiállításokat rendeztünk, alapításunk óta szinte minden évben megjelent egy-egy kiadványunk.

2017-ben Székelyudvarhelyre, Vác testvérvárosába vittünk ki olyan fotókiállítást, mely az ?56-os forradalom idején, a városi eseményekről készült képekből állt. Ez több, nagy méretű, másfélszer kétméteres tábla volt. Magát a tárlatot az utcán, a kórház kerítésén alakítottuk ki. Nagy érdeklődést keltett, sokan jöttek el megnézni. A rendőrök a távolból nézték, mit csinálunk, le is fotóztak minket.

De említhetném azt is, hogy tavaly kiadtunk egy rendkívül olvasmányos hadifogolynaplót. Szerzője az első világháború után Vácott telepedett le, aki nem a katonai eseményeket írja le, hanem az útját a transzszibériai vasúton: Moszkvától egészen Vlagyivosztokig, majd onnan haza. Olyan élvezetes stílusban, meglepően pozitív hangvételben íródott a könyv, mintha egy utazó, nem egy hadifogoly naplóját olvasnánk. A váci levéltár viszonylag kicsi, 5 főből áll, de igyekszünk lépést tartani a nagyobb intézményekkel. Jelenleg 200 ezer digitalizált felvételünk van.

A díj átadásakor nemcsak felkészültségüket, tudományos hátterüket, hanem az intézmény minőségi közönségkapcsolatait is méltatták. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azok érzik jól magukat a váci levéltárban, akiknek ez szakmájuk, hanem az amatőr érdeklődők is?

Jó látni, hogy a levéltárat naponta felkeresik magánemberek is, akik dokumentumaikat adják át megőrzésre. Örömteli, hogy az intézményt biztonságos helynek tartják. Ezt a régiek így tartották, hiszen itt helyezték el jogbiztosító irataikat is. Sokan úgy gondolják, hogy a család birtokában lévő okmányokat, fényképeket az utódok esetleg nem őrzik meg, ezért inkább behozzák a levéltárba. Sok ilyen magánszemélytől vettünk át iratanyagot, például ezek között van Lehotka Gábor orgonaművész iratanyaga. Ő ebből a szempontból is nagyon okos ember volt, mert még a halála előtt összekészítette. De van itt műbútorasztalos hagyatéka, melyben benne vannak a színezett rajzai a megrendelésre készített bútorairól.

Ezek szerint nemcsak hivatalos iratokat, hanem a múlt minden írásos emlékét őrzik itt?

Az utóbbi időben a levéltár nemcsak az úgynevezett köziratokat, hanem egyre több magániratot is átvesz, azokét például, akik szerepet játszottak a város életében. Olyan dokumentumaink vannak, amelyek a kor apró részleteit, mindennapjait tükrözik vissza. Ilyen lehet egy hadifogolynapló, családi vagy iskolai fényképek - ezek akkor értékesek, ha tudjuk, kiket ábrázol.

Hogyan tudják a levéltárat közel hozni azokhoz, akik nem tudják, hogy milyen munka zajlik itt? Hogyan tudják elmélyíteni azt a bizalmat, hogy felajánlják családi irataikat?

Az utóbbi néhány évben kezdődött az úgynevezett levéltár-pedagógia, erre a módszerre korábban a múzeumpedagógia kifejezést használtuk. Tavaly összeállítottuk 5 iskolai tanóra anyagát különböző témákból, és ezt kiajánlottuk az intézményeknek. Várjuk a diákokat. Sajnos az iskolai tanterv annyira kötött, hogy nehezen tudnak elszabadulni a gyerekek. Aztán igyekszünk a város lakosainak érdekes előadásokat szervezni. Legutóbb kitaláltuk A mi utcánk - a levéltár utcája nevű rendezvényt. Kerestünk a székházunk utcájának múltjáról információt a török kor végétől napjainkig. Meghívtuk a jelenlegi lakókat, és néhány színes történetben felelevenítettük, kik és hogyan éltek erre. Nagyon felvillanyozta őket: előadás után meglepő módon ők is elmesélték a saját történeteiket.