Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója a kulturális közfoglalkoztatás három alapvető pillérét ismertette, amely magában foglalja a megfelelő intézményi- és jogszabályi hátteret, valamint a partnerek egymásra találását az oktatási, a szociális és az önkormányzati szférában. Tájékoztatójából kiderült, hogy a foglalkoztatottak 70 százaléka rendelkezik érettségivel, 30 százaléka pedig felsőfokú végzettséggel. Az ő későbbi elhelyezkedésük aránya a legmagasabb, 22-25 százalékos a közfoglalkoztatottak körében.

_DSC8403_Copy

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy érték alapú közösségszervező munkálatokat szeretnének életre hívni, és a kultúra terjesztésével egy minőségibb életszínvonalat biztosítani. Mint elmondta, eddig két sikeres programon vannak túl, a következő március elején indul el. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy 6100 főre emelik a kulturális közfoglalkoztatottak számát, így a települések kétharmadára jut majd ilyen szakember. Fontos feladat a közművelődési hálózat fejlesztése és a magas kultúra minél szélesebb körben való terjesztése ? tette hozzá.

_DSC8529_Copy

Závogyán Magdolna nagy eredményként könyveli el a programban érintettek számának folyamatos növelését, hiszen az első ütem alkalmával 4000, a másodikban már 4500 ember vett részt, most pedig 6100.

A sajtótájékoztató alkalmával az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturális Államtitkárságát illető átszervezésről is szóltak, amelynek értelmében új főosztályi struktúra szolgálja majd a kulturális alapellátás szervezését. Dr. Cseri Miklós miniszteri biztosként folytatja tovább munkáját, az új kultúráért felelős helyettes államtitkári posztot pedig Závogyán Magdolna tölti be.

Fotó: Csákvári Zsigmond