Az idén már hatodik alkalommal rendezik meg a Budavári Palotakoncerteket: augusztus 3-án és 4-én a Budapesti Operettszínház művészeinek Bor, dal, asszony című estjével várják a közönséget, míg augusztus 5-én a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csárdás! ? A kelet tangója című produkciója, Zsuráfszky Zoltán rendezése látható.

 

A Budapesti Operettszínház produkciójában helyet kapnak a legkiválóbb operettszerzők ? Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Suppé, Sullivan, Ábrahám Pál és Jacques Offenbach ? legismertebb szerzeményei, és méltatlanul elfeledett remekei is. A gálaesten a Budapesti Operettszínház szólistáit a színház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri, és a színház balettkara is közreműködik. A szólisták között van Bordás Barbara, Boncsér Gergely, Csuha Lajos, Dancs Annamari, Dolhai Attila, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Kalocsai Zsuzsa, Kerényi Miklós Máté, Kardffy Aisha, Kocsis Dénes, Lévai Enikő, Laki Péter, Lukács Anita, Oszvald Marika, Peller Károly, Szendy Szilvi és Vadász Zsolt. Vendégként lép fel Cseh Antal és Rab Gyula.


ge_l6295xx_1100x734_600x400.png
Bor, dal, asszonyFotó: palotakoncert.hu

 

A szervezők közleményükben idézik Oszvald Marikát, aki Peller Károllyal adja elő a Gyere te nímand című dalt, Madonnára hajazó ruhában és sminkkel. ?Az operett a reneszánszát, az újrafelfedezését éli? ? fogalmaz a művész. Fischl Mónika vidám, színes kavalkádot ígér a nézőknek, sok humorral, Dolhai Attila szerint pedig a gálaest egyszeri és vissza nem térő lehetőség megmutatni a közönségnek, éppen hol tartanak ebben a műfajban. Lőcsei Jenő, a gálaest rendező-koreográfusa elárulta, hogy az előadásnak van egy vezérfonala, hogy az egyik szám a másikba könnyedén átíveljen. Ez a gondolati szál összeköti a jelenetek különféle helyszíneit, például strandot, kaszárnyát, kávéházat, palotát, vagy magát az Oroszlános udvart is. Az operettslágereket kiveszik eredeti helyükről, az adott művekből, átviszik őket más környezetbe ? olykor össze is találkoznak különféle operettek szereplői a színpadon ?, ezzel más hangulatot, más értelmezést kapnak a dalok, és mindez átformálja a figurákat is.


csardas_dusa_gabor_600x600.png
Csárdás! ? A kelet tangójaFotó: Dusa Gábor

 

A Budavári Palotakoncerteken augusztus 5-én este a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép fel Csárdás! ? A kelet tangója című, egy szerelmi háromszög történetét feldolgozó előadásával, amely Budapesten ekkor látható először. Az előadáson a nézők gyönyörködhetnek a Kárpát-medence táncainak szépségében, virtuozitásában, zenei világának sokszínűségében és gazdagságában.

 

Forrás: MTI