Melankólia a háztetők fölött

Mándy lírai prózájában emlékezetvillanások keverednek a képzelet játékaival, a jelen megfakul, a múlt újra elevenné válik. Mándynál és Mácsai Istvánnál is, a költészet átszínezi a kopott utcákat, tereket és a bérházak folyosóit, egy város külső és belső tereit. Előfordul, hogy a bemutatás néhol kissé groteszk, de mindig bensőséges, ha kell, egyszerre részvéttel teli és kíméletlenül őszinte.

Mácsai István a 20. századi magyar képzőművészet egyik fontos alkotója. Műveinek számos közös vonása van Mándyéval. Ahogy egyik méltatója írta róla: életművének alanya és állítmánya Budapest ? mintha csak Mándyról olvasnánk e szavakat.

Mándy Iván és Mácsai István alkotói világa nagyon sok szempontból közös. Összeköti őket Budapest, mindkettejük egyik fő ihletője. A főváros, melyben nemcsak éltek, hanem ami bennük élt, a sokszor közös látásmód, a humor vagy inkább irónia, a hasonló alkotói eszközök. Nemcsak azok a motívumok, melyek mindkét alkotónál gyakran előfordulnak: alakok, házak, udvarok és ecetfák, erkélyek és kariatidák, gangok és kerítések, lámpák és táblák.

A nagyvárosi lét megjelenése, a melankólia a háztetők fölött, a nagyon is nyers valóság, a minden romantikát nélkülöző szegénység vagy éppen az évszakok váltakozása a nagyvárosban. Az a megbonthatatlan kapcsolat, mely Mácsai Istvánt Budapesthez kötötte, éppúgy igaz Mándy Ivánra is. A főváros igazi arcának egyes fontos motívumait csak általuk ismerhetjük meg. Olyan látszat mögötti lényeget mutat Mácsai, melynek irodalmi párja Mándy szövegeiben olvasható ? a sokszor rideg valóság mögötti személyes szürrealizmust.

Náluk természetesen jelenik meg akár egy infánsnő, egy hollywoodi sztár, vagy éppen egy oroszlán a lépcsőházban, s ez oly magától értetődő, mint az, ha Kossuth Lajos száll fel a villamosra a Terézvárosban. Ahogy Brueghel vadászai a havas Szent István körúton térnek haza, Mándynál éppoly természetességgel bukkan fel Mary Pickford vagy Douglas Fairbanks a kopott mozi előcsarnokában.

Mindketten azokat a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveket örökítik meg, melyben még olyan sokan éltünk itt Magyarországon, Budapesten. Emlékszünk az utcákra, a házakra, az udvarokra, és a fényekre ? pillanatfelvételek és finoman megmunkált epizódok váltogatják egymást.

Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum