Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke a magyar organikius építészet egyik jeles képviselője. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán végezte 1954 és 1959 között. Egy állami tervezővállalatnál dolgozott 1962-től, ahol az iroda profiljának megfelelően főként vendéglőket, csárdákat tervezett. Ebből az időszakból származik a velencei Cápa vendéglő és a szekszárdi Sió-csárda ? olvasható a www.makovecz.hu oldalon. A nemzetközi elismerést kiváltó Sárospataki Művelődési Házat 1972-ben tervezte meg, melyet 1985-ben az Építészeti Kritikusok Nemzetközi Társaságának kairói konferenciáján az elmúlt évek tíz legjelentősebb épülete közé választottak.

 

Első külföldi kiállítására 1981-ben került sor Finnországban, melyet később számos nemzetközi kiállítás követett. A magyar építészt az American Institute of Architects 1989-ben tiszteletbeli tagjává avatta, 1990-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Megkapta a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét és 1998-ban a Brit Építésszövetség tiszteletbeli tagja lett. Makovecz Imre munkássága során csaknem ötszáz épületet tervezett, amelynek hozzávetőlegesen a fele épült meg, gazdag hagyatékáról való gondoskodást és életművének a jövő nemzedékkel való megismertetését a kormány kiemelt feladatnak tekinti.


hagymahaz_in_mako_600x450.png
Hagymaház, Makó

 

A kormány határozata szerint a Makovecz Imre Emlékközpont ?méltó helyszínéül Makovecz Imre műteremháza szolgálhat, ahol megjeleníthetők az építész használati tárgyai, lakóhelyének legprominensebb berendezési tárgyai?. A kormány rendelkezett arról is, hogy az idei költségvetés terhére legfeljebb 400 millió forint erejéig az állam megvásárolja a Makovecz-hagyaték ingóságait és ingatlanjait, a XII. kerület Városkúti út 2. szám alatt található műteremházat, továbbá a szellemi hagyaték vagyoni értékkel bíró elemeit.

 

Forrás: MTI/makovecz.hu/Kultúra.hu

Fotó: Wikipédia