Ebben a teljesen valószerűtlen utópiában egy csapat fiatal elbarikádozza magát a bezárásra ítélt Bárka Színházban, és nem hajlandó elhúzni onnan, nem használ sem jó szó, sem fenyegetés. A patthelyzetet az Új Fenntartó végül egy nagyvonalú ajánlattal kívánja feloldani: maradhatnak a fiatalok, ha hajlandóak átképeztetni magukat közszolgának. Megérkezik a Kiképző, és elkezdődik a kemény munka, melynek során ezek a romkocsmában merengő, elkényeztetett, idealista művészpalánták a mai kor elvárásainak megfelelően életre nevelődnek. Vagy nem. A kiképzés során jelenetek idézünk meg/fel a Bárka elmúlt (majdnem) két évtizedének legendás előadásaiból, például a Don Quijote reprízből, amiben Kriston elbarikádozza magát a bezárásra ítélt könyvtárba?

(Tasnádi István, a Majdnem 20 írója)

 

A Majdnem 20 című darab sajátos módon mutatja be a Bárka Színház megszűnését. Mesélnél az előadás cselekményéről?

A darab egy utópia, egy elmulasztott lázadás története. Egy csapat fiatal elbarikádozza magát a bezárásra ítélt színházban, és nem hajlandóak átadni az új fenntartónak, aki rendészeti kiképzést akar folytatni a teremben.

 

Mire utal a cím: Majdnem 20?

A Bárkát 1996-ban alapítottuk, tehát most lett volna húsz éves, de nem érte meg ezt a szép kerek évfordulót. Pár évvel ezelőtt elkezdődött a felszámolása, majd fokozatosan megszüntették. Élt majdnem 20 évet.

 

A darab az Ördögkatlan Fesztiválra készült. Hogy zajlott az írása, a karakterek kidolgozása, illetve a próbafolyamat?

Néhányszor összeültünk előtte a színészekkel és a rendezővel, Vidovszky Györggyel, hogy megbeszéljük, kiben milyen gondolat, milyen indulat van a színházbezárás kapcsán. Hamar megegyeztünk abban, hogy sem nosztalgiázni, sem siránkozni nem akarunk. Inkább egy szenvedélyes, ugyanakkor elemző szatírát szerettünk volna csinálni, amelyben azt járjuk körül, hogyan lehetünk folyton ennyire naivak, lusták vagy töketlenek, hogy veszni hagyjuk azt, ami ennyire fontos.

A karakterekről szólva: az előadásban szereplő színészek mind a Bárkán kezdtek gyerekszínészként, így mindegyiküknek nagyon fontos ez a hely.

 

Mennyi idő alatt készült el az előadás?

Mindössze egy pár oldalas kanavászt és néhány jelenetet vittem az Ördögkatlanba, a darab lényegi részét ott helyben írtam a színészek irányított improvizációja alapján. Gyakorlatilag nyolc nap alatt készült el ez a másfél órás előadás, melyet még egy évvel később is vállalhatónak, sőt kifejezetten erős és érvényes színháznak tartunk. Olyannak, amit érdemes életben tartani. Még ma sem értem pontosan, hogy történhetett mindez.

 

Hogy fogadta az Ördögkatlan Fesztivál közönsége a darabot?

Nagy lelkesedéssel. Végignevették az egészet, de a végén mindenkinek torkán akadt a nevetés. Nem egy néző volt, aki könnyes szemmel jött ki taps után ? igaz, ők többnyire olyanok voltak, akiknek közük volt valamilyen módon a Bárkához.

 

Más munkamódot kíván meg, mikor az alkotó egy fesztivál keretei között készít előadást?

Természetesen mást. Itt gyakorlatilag éjjel-nappal együtt voltunk és dolgoztunk. A színészek egy ideig sátorban aludtak, aztán beköltöztek a helyi iskola tornatermébe, ahol a próbák is zajlottak. Mi a rendezővel egy helyi, kedves család padlásán aludtunk. Kőkemény, mégis felemelő időszak volt, még ma is szívesen emlékszem rá.

 

A fesztivál óta többször is játszottátok a darabot, mely tulajdonképpen improvizációból indult. Mennyit változott azóta?

Újra átmentem a szövegen, pontosítottam a dialógokat, illetve beleírtam olyan remek színészi rögtönzéseket, amelyek később, mondjuk a debreceni Deszka Fesztiválon születtek. Vannak utalások, melyeket ki kellett cserélnünk, hisz a közélet gyorsan változik körülöttünk, ennek az előadásnak pedig az az egyik nagy erénye, hogy gyorsan és élesen reagál a mára.

 

Az előadáshoz kapcsolódóan promóciós videó készült, méghozzá Mucsi Zoltánnal. Mesélnél erről a videóról?

Kapa látta az Ördögkatlanban az előadást és nagyon megérintette. Ő is alapító tag, az első öt évet együtt töltöttük a társulatban, rengeteg szép és legalább annyi nehéz emlék köt össze minket. Mikor felhívtam, hogy segítsen a promócióban, szívesen vállalkozott rá. Aztán elmentünk hozzá múlt szombaton és a pincelejáróban megcsináltuk a felvételt. És ha már a születésnapoknál tartunk, Kapa pár nap múlva lesz 60 éves. Szóval majdnem 60. Isten éltessen, Zoli!

 

A Majdnem 20 szereplői: Bárdi Gergő, Blahó Gergely, Császár Réka, Egri Bálint, Farkas Dénes, Kovács Gergely, Molnár Áron, Sipos Viktória

Az előadást legközelebb szeptember 10-én tekinthetik meg az Átriumban.

 

Készítette: Tóth Eszter

Fotó: csokonaiszinhaz.hu/Schiller Kata