A május 27-én kezdődő és június 5-ig tartó fesztivál keretében 250 filmet, köztük 216 nagyjátékfilmet vetítenek megannyi kolozsvári és Kolozsvár-környéki helyszínen. A 81 éves Sophia Loren a június 4-én tartandó zárógála keretében kapja meg az elismerést. Egy nappal korábban a tiszteletére szervezett filmvetítésen vesz részt.

sophia-loren-lesz-az-idei-tiff-sztarvendege

Az idei TIFF versenyprogramjában nem szerepel magyar film, de a fesztiválnak így is sok magyar vonatkozása van. Amint a rendezvény honlapján közölték, a román filmművészet életműdíját idén a 89 éves Orosz Lujzának, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyugalmazott színészének adják át, aki az 1970-es, 1980-as évek több sikeres román filmjében szerepelt.

A fesztivál keretében idén is megtartják a hagyományosnak számító magyar napot, amelyen kilenc 2015-ben és 2016-ban forgatott magyar filmet mutatnak be. Látható lesz a Saul fia Nemes Jeles László rendezésében, Gárdos Pétertől a Hajnali láz, Fekete Ibolyától az Anyám és más futóbolondok a családból, Fliegauf Bencétől a Liliom ösvény, Horváth Lilitől a Szerdai gyerek, Igor és Ivan Buharovtól Az itt élő lelkek nagy része, Hörcher Gábortól a Drifter, Csoma Sándortól a Tabula rasa, valamint a Radnóti hétszer című szkeccsfilm.

saulfia2_500x375
Saul fia


Noha a filmek a június 1-jei magyar nap programjában szerepelnek, ezeket a fesztivál különböző napjain és különböző helyszínein többször is vetítik.

201611636_2_img_fix_700x7001
Liliom ösvény


Nemes Gyula Zero című filmje a fesztivál tematikus válogatásába került be. A szekció idén állatokról, ember és állat viszonyáról, az ember viselkedésének a környezetében élő állatok magatartásában való tükröződéséről szól. Új helyszínként került a TIFF programjába a gyalui várkastély, melynek udvarán ? a filmvetítés mellett ? Republic- és Bagossy Brothers Company-koncertet is tartanak június 1-jén.

 

Forrás: MTI