A miniszteri döntés értelmében a Ludwig Múzeumhoz kerül a Velencei Biennále 2015-ös magyar részvételéhez az állami költségvetésből biztosított, a korábbi évek támogatási összegével megegyező 64,8 millió forintos keret is. Ez az összeg fedezi a nemzeti biztos négyfős irodájának felállítását és működtetését is a Ludwig Múzeum intézményi keretei között.

Az 1895 óta rendszeresen megrendezett Velencei Biennále a mindenkori kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb nemzetközi seregszemléje. A 2015. május 9-e és november 22-e között zajló Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén a kilenctagú szakmai zsűri döntése alapján German Kinga kurátor és Cseke Szilárd képzőművész: Fenntartható identitás című projektje képviseli Magyarországot.