A Millenáris park B, C és D épületében, valamint parkjában 6200 négyzetméternyi területen a csaknem száz kiállító jóvoltából több mint 500 művész sok ezer alkotása tekinthető és vásárolható meg ? közölte a rendezvény szeptember 2-án budapesti sajtótájékoztatóján Ledényi Attila alapító-igazgató. Elmondása szerint a 2011-ben indult és évente megrendezett AMB-n eddig 35 ország kiállítói mutatkoztak be, új nemzetként idén Brazília, Namíbia és Dél-Korea csatlakozik. Magyarország minden jelentős művészeti galériája is képviselteti magát; a vezető galériák közül például az acb és a Várfok egyaránt száz négyzetméteres standon ? tette hozzá.

Ledényi Attila emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évek alatt összesen 99 ezres közönséget ért el ?a magasművészet Sziget fesztiváljaként? is emlegetett vásár, amely tavaly 25 ezres látogatottsággal zárt; idén várják tehát a százezredik látogatót.

A kiállító művészekről szólva a vásárigazgató az MTI kérdésére elmondta, hogy kevés galéria küldött még névsort, kiemelte azonban a dél-afrikai Gideon Mendelt és Justin Dingwallt, valamint a francia Bernard Szajner-t, aki a Jean-Michel Jarre munkatársaként létrehozott lézerhárfáról lett világhírű. A lengyel vendégprogram elemeit összefogó Polish(ed) fesztivál keretében az AMB szobrászati projektét ezúttal teljesen Lengyelországnak szentelik: a Millenáris parkjában mutatkozik be a Lengyel Szobrászati Központ Gyűjteménye mások mellett Magdalena Abakanowicz munkáival. Október 14-én lengyel napot tartanak szakmai beszélgetésekkel, prezentációkkal, performanszokkal, de ezen a pénteken előadást tart Navracsics Tibor uniós biztos is.

Mintegy ötven kísérő kiállítás és program kapcsolódik az Art Market Budapesthez. A Deák 17 Galériában a Robert Capa munkatársaként világhírűvé vált lengyel fotográfus, Chim munkáiból, az A38 hajó kiállítóterében pedig a neves lengyel magángyűjtő, Cezary Pieczynski fotókollekciójából lesz látható válogatás.

Folytatódik az AMB együttműködése a CAFe Budapest művészeti fesztivállal, melynek programjában szintén erős hangsúlyt kap a lengyel művészet és a Ludwig Múzeum is két lengyel témájú tárlatot időzít erre az időszakra ? sorolta az igazgató.

Mint hozzátette: az Art from Berlin projekt a tavalyi bemutatkozás után idén is elhozza anyagát az AMB-re. Az Art Market kezdeményezésére létrejön egy német művészeti alap is, amely Magyarországon működő német vállalatok támogatásával német művészek munkáiból vásárol, és adományozza azokat magyar intézményeknek ? árulta el.

A további kísérőprogramokról szólva Ledényi Attila szólt a Projekt Galéria kiállításáról is, amely fiatal magyar fotóművészek munkáiból válogat majd.

Elmondása szerint az AMB keretein belül ismét megrendezik az Art Photo Budapest vásárt, amely ezúttal is egy teljes kiállítási csarnokot kap. Az október 15-i napot a fotóművészetnek szentelik, előadást tart például Simone Klein, a Magnum Fotóügynökség vezetője.

Tavaly mintegy ezer iskolás vett részt az AMB múzeumpedagógiai programjában, amelyet ebben az évben igyekeznek tovább bővíteni ? számolt be a tervekről Ledényi Attila.

 

Forrás: MTI