A zenekar számára az utóbbi évek mérvadó törekvése, hogy túllépjen a hagyományos szimfonikus együttesek szerepkörén. Jelentős újdonság az együttes életében, hogy számos színpadi művet műsorra tűzünk ? fogalmazott Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója.

A Kodály Központban a wagneri zenekari méretet is befogadni képes, a színpaddal és a nézőtérrel is kiváló akusztikai kapcsolatban álló zenekari árok olyan fizikai lehetőséggel ajándékozta meg a pécsi és az oda érkező operarajongókat, ami a Pannon Filharmonikusok művészetében is kiteljesedést hoz az operajátszás területén. Az évadnyitón a 20. század egyik legfontosabb operája, Sztravinszkij Oedipus rex című egyfelvonásosa még koncertszerűen hangzik el, de félig szcenizálva láthatjuk majd Bartók és Bellini színpadi műveit, a teljes évad csúcsaként pedig Rufus Wainwright Prima Donna című operáját állítja színpadra az együttes 2017 júniusában.

Pannon_Filharmonikusok

A 2016/2017-es évadra meghirdetett koncertek szinte kiáltanak a legfelsőbb kategóriák szólistáiért, így nem meglepő, hogy a zenevilág elitje érkezik Pécsre és a Müpa sorozat keretében Budapestre. A fellépő művészek azon túl, hogy hangszerük királynői és királyai, az egyedi művészi teljesítmény megtestesítői: Gérard Korsten, Akiko Suwanai, Arno Bornkamp, Marie-Elisabeth Hecker, Andrej Gavrilov, Fenyő László és Bogányi Gergely játéka is felülmúlhatatlan élményt ígér.

?Minden idők egyik legkomolyabb évada előtt állunk. Ennek megfelelően a színvonalat is igyekszünk magasra helyezni? ? mondta el Bogányi Tibor, a zenekar vezető karmestere.

A zenekar a győzteseknek járó siker ízét is megtapasztalhatta már a jelentősen megnövekedett bérleteladásokban. Az igazi győztes azonban onnan ismerhető meg, hogy soha nem adja fel a küzdelmet, és állandóan törekszik a megújulásra. Ennek jegyében az együttes idén szünetelteti a Segítség, komolyzene! koncertsorozatát, hogy a komolyzenére nyitott gyerekek, szülők és nevelők segítségével újragondolja azt. Emellett újabb és újabb kihívásokat keres. A PFZ az egyetlen nem fővárosi szimfonikus zenekar az országban, amely célul tűzte ki, hogy korhű előadásmódban játsszon barokk zenét. Az autentikus barokk stílus kiteljesítése érdekében a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórus a zenekarral idén háromszor is fellép, és a stílus olyan elismert képviselőjét köszönthetjük Pécsett, mint a londoni Proms Festival sztárja, Johathan Cohen.

c01ebe3130e1143107860eb161c122b6

Nemzeti zenekarként a 2016/2017-es évadban a határon túli területeken ad koncertturnét a Pannon Filharmonikusok. A déli kulturális övezetben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékezve lép fel Szarajevó, Zágráb, Belgrád, Eszék, Ljubljana koncerttermeiben. A sorozat hangversenyei egy hosszú távú együttműködés első állomásainak tekinthetők.

A 2016/2017-es évad a jubileumok évada is: 650 éves a Pécsi Tudományegyetem, 500 éves a reformáció, 125 éve született Bartók Béla, 110 éve született Victor Vasarely és 100 éve Csorba Győző. A jeles évfordulókra emlékezve a teljes évadon átívelő programokkal, egyedi kamarasorozattal és a Bartók Ötpróbához hasonlóan rendhagyó projektekkel készül az együttes, valamint ebben az évadban a Hősök Tere Kezdeményezés programját szintén támogatja a zenekar.

Sokak számára talán újdonságnak hangzik, de a Pannon Filharmonikusok csak a legritkább esetben ismétli koncertjeit, ezért még inkább igaz: kihagyhatatlan zenei élményt nyújt minden hangversenyén.