Lehet még nyitott a színház?

Montvai Hanna: Kellett hozzá nagy adag lelkesedés, motiváció és persze, hihetetlen csapat. Van egy ernyőszervezet, az IDEA, amely nemzetközi drámapedagógiával foglalkozik. Ők négyévente nagy globális konferenciát tartanak, 2013-ban az egyiken voltunk Párizsban. A világ minden tájáról érkeztek emberek, és három hétig együtt gondolkoztunk, játszottunk és tanultunk egymástól. Hihetetlenül értékesnek és fontosnak találtuk az ott tanultakat. Úgy jöttünk haza, hogy ezt tovább kell csinálnunk!

A Fórum Társulat klasszikus színházzal foglalkozik?

Kardos Szása: Egyáltalán nem klasszikus színházról van szó, hiszen főleg drámapedagógiával dolgozunk. Az alkalmazott színház széles palettája rengeteg eszközt ad a kezünkbe, hogy színházat csináljunk olyan emberekkel, akik nem szakmabeliek, de nyitottak és motiváltak a közös alkotói folyamatokra. Nem arról van szó, hogy adunk egy szövegkönyvet, és akkor tessék előadni! Ehelyett körbejárunk egy témát, amely megérinti és foglalkoztatja a résztvevőket. Ezáltal lesz igazán hiteles és emberi!

Milyen programjaitok vannak?

Kardos Szása: Minden csütörtökön vannak kezdő nyitott alkalmaink, ahová mindenre való tekintet nélkül bárki jöhet, semmilyen előképzettséget nem igényel. Korosztályban felnőttekkel dolgozunk, de nincs korlát: 20-tól 60-ig érkeznek hozzánk emberek. Ezeknek az alkalmaknak van egy laza íve. Általában egy témát járunk körbe játékokkal, mozgással, drámával. Az embereknek megvan a lehetőségük, hogy annyira lépjenek ki a komfortzónájukból, amennyire az nekik jól esik, hiszen a foglalkozásainkon semmi sem ?kötelező?.

Ezen kívül vannak zárt folyamataink is, amelyeket haladó csoportoknak nevezünk. Itt sem arról van szó, hogy színészeket keresünk, hanem arról, hogy ha valaki kicsit jobban szeretne elmélyülni a témában, az itt megtalálhatja a számítását. Ez körülbelül egy éven át tartó zárt folyamat, ahol végig ugyanazzal a csapattal dolgozunk. A közös alkotófolyamatokból a végén egy előadás is születik.

De a lényeg nem a produktum, hanem maga a folyamat, míg az létrejön. Ahogy ezek az emberek együtt játszanak, gondolkodnak, örülnek egymásnak és jól érzik magukat.

Az előbb említettétek, hogy a kezdő csapatban alkalmi emberek vannak. Idegenek között hogyan alakul ki három óra alatt bármi is?

Montvai Hanna: Ez az a csoda, amely mindig lenyűgöz! Engedd meg, hogy kikanyarodva válaszoljam meg a kérdést.

A klasszikus színháztól abban különbözünk, hogy a színházat mint művészeti formát tartjuk és fogjuk meg. Ahogy a festők is festenek, de te is leülhetsz bármikor ecsettel a kezedben, úgy az összes művészeti ág működik szakmaként és önkifejezési formaként is.

A színház is ilyen folyamat: akik nem színészek, azok is használhatják az eszköztárát kikapcsolódásra, önkifejezésre, közösségépítésre, együttlétre. Ebben a művészeti formában az ember átkerül egy olyan létezésbe, ahol nyitott tud lenni és építkezni tud magából, valamint a másik emberből. Hirtelen azok a gátak, amelyek a hétköznapokban vannak, egy időre nem lesznek fontosak. Sokkal fontosabb lesz a közös alkotás és az önkifejezés! No, meg persze, az a csoda, hogy 10 vadidegen ember, akik még soha nem találkoztak, két-három óra alatt úgy tudnak együtt gondolkodni, hogy közben közösséggé válnak. Ez engem hétről hétre újra és újra meglep, még öt év után is.

Kardos Szása: Nekem mindig az a benyomásom, hogy elképzelhető, hogy ezek az emberek soha nem tartózkodtak volna egy légtérben, hiszen annyira sokfélék. Különböző közegből érkeznek, annyira más foglalkoztatja őket, de itt valahogy találkoznak. Nagyon izgalmas ez a sokszínűség, hisz nagyszerű dolgok jönnek így létre!

Ma, ránk köszön egy vadidegen az utcán, akkor általában elfordítjuk a fejünket. Míg amiről ti beszéltek, az nem kevés intimitással jár. Nem szoktak félni néha?

Montvai Hanna: Dehogynem, mindenki fél, főleg az elején. Bevallom, én is! Még mindig iszonyatosan tudok izgulni alkalmak előtt. A visszajelzésekből kiderül, hogy átlagosan hónapok telnek el aközött, hogy valaki kinézi a programokat és aközött, hogy belép az ajtónkon. Ezért is mondjuk el minden alkalmunkon, hogy van egy fontos szabályunk: semmi sem kötelező. Érvényes azt mondani, hogy egy játékban valaki nem akar részt venni és meg sem kell indokolni.

Kardos Szása: Sokakon látok egyfajta megfelelési kényszert. Az mozog bennük, hogy mi várunk tőlük valamilyen teljesítményt, egy jó választ, amit mi tudunk, és ők pedig nem tudnak. Hihetetlenül fontos szegmens, hogy nálunk nincs rossz válasz! Bárki bármit gondolhat. Miután az emberek ezt megérzik és erre rájönnek, hihetetlen biztonságérzetet kapnak. Átélik, hogy lehet véleményük, szabadon kimondhatják, amit akarnak, hiszen a közösség megtartja és elfogadja azt.

Trénerként milyen kihívásokkal szembesültök? Biztos számos eset van, amikor nehéz szituációk alakulnak ki.

Montvai Hanna: Alkalomról alkalomra oda kell állnom 10-12 vadidegen ember elé, akikről fogalmam sincs, hogy kicsodák, és bizalmat kell nekik szavaznom. Hiszen erre hívom őket, és ez számomra ugyanolyan kihívást jelent, mint bárki másnak. Ugyanakkor ember vagyok én is. Mindenféle sztereotípiákkal rendelkezem, melyeket a tréneri munkám során folyamatosan lebontok. Az emberek iszonyatosan nem illenek bele az általunk elképzelt kategóriákba, ahogy jobban megismerjük őket. Ehhez nyilván kell önkritika, egyfajta nyitottság az iránt, hogy bármikor hibázhatok.

Kardos Szása: Számomra a tréneri munka felelősség is. A biztonság megteremtése, olyanoknak is, akik akár éveket gondolkodnak azon, hogy eljöjjenek egy eseményünkre. Azt hiszem, az nagyon fontos, hogy a csoport minden egyes tagjára figyeljünk. Sokszor nehéz ezt fenntartani, pontosan az emberi mivoltomból fakadóan, ahogy Hanna is említette.

Aki szeretné elkezdeni a drámát, annak mit tanácsoltok, hol vágjon bele a társulatnál?

Montvai Hanna: Van két nyitott csoportunk, amelyekbe bármikor lehet csatlakozni. Az egyiknek a fókusza a színjátszós vonal, míg a másiknak inkább a testtel való munka. Ezek jó belépők tudnak lenni arra, hogy az ember felfedezze azt, amit kínálunk, és eldönthesse, akár később akar-e valamilyen hosszabb távú csoportunkba is tartozni.

Milyen célotok van a hatodik évadban?

Kardos Szása: Jelenleg 15-en dolgoznak a Fórumban, akik előteremtik ezt a sok csodát. Idén állandó helyszínen leszünk, elkezdődik az improvizációs csoportunk is, és természetesen folyamatosan keressük az új kihívásokat!

Montvai Hanna: Középtávú cél egyébként a fenntarthatóság. Mi mindenféle támogatás nélkül működünk, legtöbbünk többnyire önkéntesként dolgozik a társulatban. Szeretnénk egy nagy lépést tenni afelé, hogy önfenntartóvá váljon a szervezet. Természetesen célunk az is, hogy minél több emberhez eljussanak a programjaink!

Kardos Szása: Volt egy résztvevőnk, aki eljött pár nyitott alkalmunkra. Aztán egyszer odajött hozzám, hogy mennyire borzasztóan hálás, hiszen óriási siker érte az életben. Egy állásinterjúra készült, de voltak félelmei, hogy elég felkészült-e, ki tud-e majd állni az elvárásainak megfelelően. Ő részben emiatt is kezdett el járni hozzánk, hogy ezeket leküzdje. A történet jól végződött, hiszen sikerült megszereznie álmai állását! Millió meg egy ilyen és ehhez hasonló pillanatot tudnék mondani, amelyeket átéltem.

Montvai Hanna: Összefoglalva elmondható, hogy amikor felnőtt emberek, akik azelőtt még vadidegenek voltak, egyszer csak mernek gyengék, figyelmesek lenni egymással, az hihetetlen érzéssel tölt el. Miközben alkotunk, magunkból és egymásból építkezünk abban a pár órában. Meg merjük mutatni idegenek előtt is az igazi emberi arcunkat minden erényünkkel és esendőségünkkel együtt. Ez mindig le tud nyűgözni!

Mészáros Zoltán