Balázs János nemzetközi karrierje 2005-ben, tizenhat éves korában kezdődött, amikor elnyerte a nemzetközi pécsi Liszt-verseny első díját. A következő években négy nemzetközi zenei versenyen győzött és fellépett Európa számos nagyvárosában, majd az Egyesült Államokban is, többek között New Yorkban, Washingtonban, Chicagóban és Aspenben. Rangos nagyzenekarokkal játszott együtt, három teljes Liszt-lemezt készített, ebből egyet Magyarországon, a másik kettőt Tokióban, illetve Londonban. 2010-ben egy egyedülálló magyarországi koncertkörút keretében tizenhat hangversenyen eljátszotta Chopin összes zongoraművét és zongoraversenyét. Ugyanebben az évben elkészült negyedik CD-je, amelyen Chopin művei szerepelnek.

 

Lajkó Félix pályafutásának meghatározó állomása, amikor középiskolás korában kölcsönkért hegedűjével elindult a Vajdaságból Budapestre és a Dresch Quartet tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot. Húsz évvel ezelőtt adta ki első lemezét, sok neves együttessel és egyéniséggel dolgozott együtt muzsikusként, színházi- és filmzenék szerzőjeként. Első citerás lemeze 2012 augusztusában és szeptemberében a nemzetközi Works Music Charts Europe toplistájának élére került. Balázs János és Lajkó Félix közös koncertjei újraértelmezik, ugyanakkor hallgathatóvá és befogadhatóvá teszik a kortárs zenét: a közös zenélés végén olyan harmóniákból szőtt saját aurát hoznak létre, mely tökéletesen szíven találja a közönséget.