728x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

tanc_dijatado_2

2019.08.19

Augusztus 20-a alkalmából Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és díjakat adott át augusztus 16-án a Pesti Vigadóban. A díjazottak közül dr. Jánosi Zoltán irodalomtörténészt, szerkesztőt, ifj. Zsuráfszky Zoltán táncost és Bolvári Andrásné pingáló művészt többek között pályájukról, a néphagyomány fontosságáról is kérdeztük.

keszul_a_labbeli_3

2019.08.18

Szombattól keddig mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be a budai Várban. A díszvendég Japán, kiemelt téma a lábbeli készítés.

Kolozsvaron_felavattak_David_Ferenc__szobrat

2019.08.17

Felavatták Dávid Ferencnek, az unitárius egyház alapítójának egész alakos szobrát szombaton Kolozsváron. Gergely Zoltán szobrászművész alkotását a belvárosi unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégium között kialakított kis téren állították fel.

Tolcsvay

2019.08.17

Magyarország és a magyar nemzet nagy teljesítményeknek köszönheti létrejöttét és fennmaradását – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a budapesti Várkert Bazárban, ahol az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át.

Retvari

2019.08.16

A kimagasló egyéni teljesítmények, ahogy a múltban, úgy a jövőben is hozzájárulnak a magyar nemzet fennmaradásához, ezért elengedhetetlen azok rendszeres elismerése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, az augusztus 20-i ünnep alkalmából tartott díjátadón.

27_Copy

2019.08.16

Az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket és díjakat adott át Budapesten, a Pesti Vigadóban.

paneuropai_piknik_4

2019.08.15

Koncertekkel, megemlékezéssel és kerekasztal-beszélgetésekkel ünneplik Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját és az államalapítás ünnepét augusztus 17. és 20. között.

hodmezovasarhelyi_muvesztelep_600x399
 
2019.08.14

A Hódmezővásárhelyi Művésztelep négy műtermének határozott időre, három évre szóló bérletére írt ki pályázatot a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. A szeptember 6-ig megpályázható műtermekre főként festőművészek jelentkezését várják.

hangfoglalo

2019.08.13

Első alkalommal írt ki pályázatot elektronikus zenei előadók és producerek számára a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programja.

_MG_8104

2019.08.13

A Salgótarján úti zsidó temető a Fiumei úti sírkert mellett megbúvó ékszerdoboz, amely nemcsak építészetileg egyedülálló. Itt nyugszik többek között Vázsonyi Vilmos néhai miniszter, Fényes Adolf festőművész, Zwack József, az Unicum gyár megalapítója, de itt áll a budapesti gettóban elhunyt áldozatok síremléke is. A Nemzeti Örökség Intézete rendszeresen szervez ide ingyenes sétákat.

Ismét Magyarország egyik legnépszerűbb Beatles tribute zenekara, a Bits képviseli Magyarországot és a magyar Beatles közösséget a világ legnagyobb Beatles fesztiválján, a liverpooli International Beatle Weeken. A felkérés a világhírű Cavern Clubtól érkezett, ahol a Beatles 292 koncertet adott 1961 és 1963 között. A Bits augusztus 23-tól 26-ig a fesztivál keretében kilenc koncertet ad különféle helyszíneken, így a Cavern Clubban is. A liverpooli Beatle Weeket a nyolcvanas évek óta rendezik meg és a kezdetben baráti összejövetelből kialakult Beatles fesztivál napjainkra turisták és Beatles-rajongók ezreit vonzza. Mintegy nyolcvan, a világ minden tájáról érkező előadó egy héten keresztül ad koncerteket augusztus végén.

A Szegedi Szabadtéri Játékok kimagasló szezonként értékelik az idei évadot, amely a Dóm téren saját bemutatóval, táncjátékkal indult Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével. Az idei műsorban szerepelt még Verdi Aida című operája, de a közönség részt vehetett szimfonikus zenekari koncerten is, ahol magyar klasszikus és kortárs szerzők műveit csendültek fel. Idén újranyitott az Újszegedi Szabadtéri Színpad, ahol Petri György fordításában játszották Moliere Don Juan című drámáját, illetve határon túli együttműködés keretében, a sepsiszentgyörgyi színházzal közösen mutatták be Brecht Koldusoperáját, Bocsárdi László rendezésében.

Ohiói munkásokat bemutató dokumentumfilmmel debütált Hollywoodban az Obama házaspár: a korábbi elnök és felesége tavaly létrehozott produkciós cégével vett részt a Netflix számára forgatott American Factory elkészítésében. A dokumentumfilm azt mutatja be, mi történt a 2008-as gazdasági válság miatt Ohióban bezárt General Motors-gyár munkásaival, miután egy kínai vállalat átvette a telepet és újra munkához juttatta őket.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos szeptember 1-jétől – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely azt mondta, Káel Csaba alkalmas arra, hogy eleget tegyen a kormánybiztosi feladatok ellátásának a Müpa vezetése mellett is. A miniszter úgy fogalmazott, az Andy Vajna halálával keletkezett űrt próbálják betölteni.

A térség a caral civilizáció fontos központja volt, a kultúra mintegy ötezer éve virágzott az Andokban. Az egyik kőtáblán, amelyet egy szertartásokra használt épületben találtak a Vichama régészeti lelőhelyen, egy béka és egy emberfej látható. Az andoki civilizációban a béka a vizet, az emberfej az esőzésre váró embert jelenti. Egy közelben talált másik kőképen négy emberfej látható, amelyeket kígyók vesznek körbe. A kőképeket egy olyan időszakban készíthették, amikor ínség sújtotta a térséget.

192x170px_Csardaskiralyno_Moni_002

Életre rajzolt múlt címmel történelmi képregényfesztivál és -kiállítás lesz Esztergomban szeptember 7-én.

astmain_1922074b

Péntek este kezdődik a Pannonhalmi Bencés Főapátság háromnapos művészeti fesztiválja, az Arcus Temporum, amelynek kiemelt vendége ezúttal Gidon Kremer hegedűművész. A programsorozat a csend és a spiritualitás köré szerveződik.

A jövő szombatig tartó rendezvényen hatvan helyszínen több mint kétszáz koncerttel, színházi előadással, filmvetítéssel és kísérőprogrammal várják a közönséget.

A gyönyörűen felújított, a XIX. század végén épült Egyedi-palotában működő Benczúr Ház Kulturális Központ megújult műsorkínálatával a budapesti kulturális élet egyik izgalmas színterévé vált. A Postakürt Alapítvány által működtetett helyszín hiánypótló és izgalmas produkcióknak, színházi előadásoknak, koncerteknek és táncházaknak ad otthont.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma