2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.06.18

Utcaszínház, nemzetközi színházi előadások, közösségi programok és koncertek is lesznek július 4. és 7. között a VéNégy Fesztiválon és Színházi Találkozón a váci Duna-parton.

_D0A4559_Copy
Bakos-Kis Gábor, Fekete Péter, Rétvári Bence, Kis Domonkos Márk


A VéNégy Fesztivál azért is kiemelten fontos, mert a közép-európai országok együttműködésének jó példáját mutatja – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Ezek a fesztiválok azt is megmutatják, hogy ami a kultúrában és az identitásban hasonló, ami a gazdaságban már összeköti a közép-európai országokat, az a politikai egymás melletti kiállásban is meg fog erősödni – tette hozzá.

_D0A4497_Copy


Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte: a VéNégy Fesztivál azt is jól szimbolizálja, mi változott meg az életünkben attól, hogy 30 éve vissza merünk nyúlni gyökereinkhez és merítkezni történelmi büszkeségeinkből.



A fesztiválon fellép mások mellett a Szabó Balázs Bandája és a Vad Fruttik, a cseh I Love You Honey Bunny, a szlovákiai Don't Trust Butterflies és a lengyel The Fruitcakes. A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása mellett a lengyel CHOREA, a szlovák N Peróne és a cseh Slovácké színház előadásait is láthatja a közönség.

_D0A4641_Copy


A hetedik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fő témája a rendszerváltoztatás 30. évfordulója, ehhez kapcsolódva színházi előadások és konferencia is szerepel a programban, valamint

teret biztosítanak a fiatal tehetségeknek, így a Hangfoglaló programban résztvevő hazai zenekarok is fellépnek.


Kis Domonkos Márk felhívta a figyelmet a napközbeni programokra, így többek között a sárkányhajózásra és a közösségi reggelikre is.

2018-V4Feszt-vac-4nap-36


Bakos-Kiss Gábor, a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetője elmondta, hogy a színházi programok már korábban elkezdődnek, így Székely Csaba Semmit se bánok című művét június 30-án láthatják az érdeklődők a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata előadásában.


A rendezvény nem csak a V4 országokra koncentrálódik, az előző években Ukrajnából, idén pedig Romániából érkeznek művészek. A színházi programokban a rendszerváltoztatás kérdését is vizsgálják, a nemzetközi workshopon is ezt a témát feldolgozva készül közös előadás Blaskó Borbála irányításával. A darabot a fesztivál zárónapján mutatják be.

Fotók: Galán Géza, Klinger Gábor, Csákvári Zsigmond

Petofi_Irodalmi_Muzeum

2019.07.18

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tulajdonosi joggyakorlásába került a média területén dolgozók továbbképzéséért felelős, eddig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keretein belül működő Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Erről a PIM főigazgatója beszélt csütörtökön az MTI-nek.

turbe_2_

2019.07.18

Egyre népszerűbb a tavaly októberben újra megnyitott Gül Baba Türbéje, és a látványosságot körülvevő Gül Baba Kulturális Központ. A komplexumot júniusban, háromnegyed évvel a megnyitást követően közel 7 ezer turista látogatta meg.

obudai_danubia_zenekar_R

2019.07.17

Zenehíd elnevezésű műsorával, Liszt, Bartók, Erkel, Kodály és Nina Perovic műveivel a montenegrói KotorArt művészeti fesztivál vendége lesz az Óbudai Danubia Zenekar vasárnap Hámori Máté művészeti vezető vezényletével.

Az önéletrajzi ihletésű Copperfield Dávid 1849-50-ben sorozat formájában jelent meg, és Dickens a kedvenc művének tartotta. A filmet, amelynek világpremierje a londoni fesztivál előtt, Torontóban lesz, Armando Iannucci rendezte, a főszerepet Dev Patel alakítja. A sztárszereposztásban helyet kapott Hugh Laurie, Peter Capaldi és Gwendoline Christie is. A skót rendező korábban a Sztálin halála című játékfilmmel és Az alelnök című sorozattal hívta fel magára a figyelmet. Jelenleg egy új sci-fi szatíra-sorozaton dolgozik. A Copperfield Dávidból korábban nyolc játékfilm született. Három televíziós feldolgozást is megért, legutóbb 1999-ben a BBC forgatta le Daniel Radcliffe főszereplésével, akiből később a Harry Potter-sztár lett. A 63. Londoni Filmfesztivált 2019. október 2. és 13. között rendezik meg.

Első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető. Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak. A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal. A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal. A fejlett raktározási technika pedig intenzív mezőgazdálkodásra is utal.

Rekordszámújelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be. A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedés segítése, a programhelyszíneken folyó munka támogatása, a kempingek vendégeinek tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. Az önkéntesek napi 6 óra munkáért Sziget bérletet, napi egy melegétkezést és önkéntes pólót kapnak, valamint egy remek közösség tagjaként vehetnek részt a fesztiválon. Idén közel 100 feladatkör betöltésére várják a jelentkezőket. Jelentkezés a fesztivalonkentes.hu oldalon.

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza. A térkép segítségével a város 150 izgalmas designhelyszíne kereshető fel. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek rajta nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb helyszínek is.

Régi történetek, fülledt esték, adomák és legendák. Kollár-Klemencz László prózaíróként, Grecsó Krisztián pedig dalszerzőként is bemutatkozik július 21-én este a zsámbéki Romtemplom különleges történelmi „díszletei” között.

Grecsokollar

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban. Az idén harmincéves Szegedi Vadaspark nyári rendezvényein egy-egy térség élővilágára hívják föl a látogatók figyelmét. Madagaszkár és Ausztrália abban közösek, hogy teljesen egyedülálló, endemikus élőlények fejlődtek és maradtak fenn elkülönült területükön. Az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról tudhatnak meg többet a vendégek.

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában a Mátyás téren július 19-20-án.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma