Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.06.05

Számos kulturális nagyberuházás szerepel a 2020-as költségvetés kedden benyújtott tervezetében.

operahaz_felujitasa
Zajlik az Operaház felújítása

A Liget Budapest projekt megvalósítása jövőre 29,9 milliárd forintos állami támogatással folytatódhat, a Pannon Park beruházásra pedig a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai között szerepel 3,1 milliárd forint támogatás.


A Magyar Állami Operaház Andrássy úti épületének felújítására 4,9 milliárd, míg a Budapest Music Center Modern Opera beruházására 1 milliárd forintot szán a törvényjavaslat.


A Szolnoki Szigligeti Színház felújítása 3 milliárd, a kecskeméti Katona József Színház rekonstrukciója 120 millió, a Millenniumi Pavilon felújítása 1,2 milliárd forint kormányzati támogatásban részesül jövőre.

A Makovecz Imre Alap 1,4 milliárd, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ 22 millió, míg az Árpád-ház Program 69 millió forint központi támogatással gazdálkodhat.

A budai Vár rekonstrukcióját célzó Nemzeti Hauszmann Terv a Miniszterelnökség fejezetében szereplő 11,2 milliárd forint, a Népi Építészeti Program 500 millió, a Nemzeti Kastélyprogram 1,1 milliárd, a Nemzeti Várprogram 461 millió forint támogatással folytatódhat 2020-ban.


PIM
Petőfi Irodalmi Múzeum

Petőfi Irodalmi Múzeum számára – 405 milliós tervezett működési bevétel mellett – 7,5 milliárd forintot rendel a javaslat.
A közgyűjteményeknél az Emmi fejezetében 4,1 milliárd forint saját bevétellel számol a tervezet, ezt csaknem 19,5 milliárd forint költségvetési támogatás egészíti ki.


A közgyűjtemények nemzeti értékmentő programjára 530 millió, közkönyvtári kölcsönzési jogdíjakra 160 millió, a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia megvalósítására 800 millió forintot szán a javaslat.


A művészeti intézmények működési bevételekből 4,6 milliárd, a központi költségvetésből pedig mintegy 16 milliárd forinthoz juthatnak jövőre.


Filmszakmai támogatásokra az Emmi költségvetésében 143 millió forintot rendel a tervezet.


Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot 229 millió forinttal tervezi támogatni a kormány, míg a kiemelt és/vagy közösségi nemzetközi és hazai kulturális fesztiválok és események 750 millió forint támogatásban részesülhetnek.


pannon-1024x656
Ilyen lesz a Pannon Park


Külön soron szerepel a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Budapesti Őszi Fesztivál, melyek megrendezését csaknem 2 milliárd forinttal támogatja jövőre az állam.


Közművelődési szakmai feladatokra, kulturális szakemberek továbbképzésére, valamint a Csoóri Sándor Alap és az Nemzeti Művelődési Intézet támogatására összesen 5,7 milliárd forintot szán a javaslat.


A Magyar Rádió Zenei együtteseinek támogatása 300 millió forint lesz, a 100 Tagú Cigányzenekar 30 milliós támogatást kap, művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatására pedig 2,3 milliárd forint jut 2020-ban.


a_magyar_radio_szimfonikus_zenekara
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Az előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatokra (működési és művészeti pályázatok) 1,4 milliárd forintot rendel a tervezet, míg az előadóművészeti szervezetek többlettámogatása 37 milliárd forintot tesz ki.


A művészeti nyugdíjsegélyek megtérítésére 1,4 milliárd, a nemzeti identitás erősítését célzó programokra pedig 7,1 milliárd forintot fordít jövőre az Emmi.


A Várpalotai Trianon Múzeumot működtető Trianon Múzeum Alapítvány 320 millió forint támogatásban részesülhet, míg a többi kulturális alapítvány működési és programtámogatására összesen több mint 2 milliárd forint jut.


A Magyar Írószövetség számára 30 millió forint, egyéb kulturális társadalmi, civil és nonprofit szervezetek támogatására 570 millió forintot rendel a tervezet.


A Müpa működtetéséhez csaknem 11,3 milliárd forinttal járul hozzá jövőre a kormányzat.


Forrás: MTI

10

2019.06.18

Utcaszínház, nemzetközi színházi előadások, közösségi programok és koncertek is lesznek július 4. és 7. között a VéNégy Fesztiválon és Színházi Találkozón a váci Duna-parton.

Erdi_Tamas_

2019.06.17

Több mint 60 programot kínál a Klassz a pARTon! klasszikus zenei fesztivál, amely július 12. és augusztus 30. között várja a közönséget több helyszínen.

kasler

2019.06.14

Június 2. és 8. között hét magyarországi színházi társulat tartott előadásokat erdélyi városokban nagy sikerrel, a produkciók tematikája is kifejezte a magyarság összetartozását, élni akarását és a közös keresztény hitet.

Ezüsttárgyak a történelmi Magyarországról címmel a 16. századtól a 20. század fordulójáig tekinti át a magyarországi ezüstművesség történetét a BÁV június 18-tól ingyenesen megtekinthető kiállítása. A tárlat a mindennapi használati eszközöktől a liturgikus tárgyakon át a gyűjtői ritkaságokig a legnagyobb ötvösmesterek virtuóz alkotásait vonultatja fel. A tizenkét jelentős hazai gyűjteményből származó, csaknem 150 alkotás reprezentatív képet ad a történelmi Magyarország 16. és 20. század közötti ötvösművészetéről.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban. A fődíj egymillió forint. Versszínházi előadásokkal június 30-ig, versmondással és versfilmekkel szeptember 30-ig lehet nevezni. A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása, valamint a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A programokat idén is színesítik majd verszenei koncertek, de lesznek étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók és performanszok is.

Az Ismerős Arcok idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi alkalomból egy vadonatúj videoklipben újragondolva, szimfonikus kísérettel jelentették meg a Nélküled című emblematikus dalukat, amely az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe lett. Június 22-én a Barba Negra Trackben adnak születésnapi nagykoncertet.

Küszködik és teremt címmel Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel június 19-én Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában. A naplók 12 év történetét mesélik el, 1935-től 1946-ig, így minden színésznőre egy év, nagyjából száz oldal jut. A felolvasások reggel 10 órakor kezdődnek, és délután 17 óráig folyamatosan zajlanak.

Paul Gauguin egy 17 éves korában készített akvarellét árvereztek el június 16-án a franciaországi Montbazonban. Az akvarell egy vízparton álló svájci hegyvidéki faházat ábrázol és egy Svájcban élő francia iparmágnás vette meg 80 ezer euróért, aki az interneten licitált. A francia posztimpresszionista festő kézjegyével ellátott képen a dátum 1865. július 2-a, tehát ez Gauguin első ismert rajza, amelyet tussal és vízfestékkel készített. A 39,5x25 centiméteres képet az orleans-i császári líceum professzora, Charles Pensée irányításával készítette a művész.

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon július 30. és augusztus 3. között a baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

44465821911_9fc390e0e7_z

A magyar klasszikus zene, népi zene és cigányzene legkiválóbb művészei együtt lépnek fel a Budai Vigadóban június 23-án.

Június 20. és 23. között idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. A színművész életének utolsó szakaszában négy előadást is rendezett Veszprémben.

Koncertek, színházi előadások, filmvetítés, kézműves vásár és hajótúra is várja június 18. és 22. között az immár tizennegyedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál látogatóit. A fesztivál a város szívében nyitja meg a szolnoki nyári rendezvények sorát.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma